Család

Foltos gyerekruhák – ezeket a hibákat ne kövesd el a tisztításnál

Hadd kússzon-másszon, nem baj, ha koszos lesz a ruhája, majd kimosod... Na de nagyon nem mindegy, hogyan állsz neki a foltos ruhák tisztításának. Ezeket a bakikat kerüld el!
2024. Február 23.
kisfiú sárban foltos ruhában
Fotó: Getty Images

A koszos gyerek boldog gyerek – szokták mondani. Annyi mindenesetre egészen biztosan igaz belőle, hogy sokkal jobban, felszabadultabban érezi magát a gyerek, ha nem kell a ruhájára vigyáznia. Az egészen kicsiktől ez irreális elvárás, és a nagyobbak számára sem komfortos, ha a játszótéren, vendégségben folyton rájuk szól a szülő, hogy ne maszatolják össze a ruhájukat. Sőt, maga a szülő is jóval feszültebb, ha állandóan azt lesi, mikor lesz sáros, szakad el a ruha, esetleg landol rajta egy kis dinnye vagy paradicsomszósz… Persze azt is megértjük, hogy a koszos, foltos ruhákat tisztítani nem a legjobb elfoglaltság. De a legtöbb helyzetben megéri úgy dönteni, hogy nem a ruha, hanem a gyerek önfeledt játéka a fontos. Ha tudod, hogy olyan lesz a program, ahol nem kíméli a kicsi a szettjét, akkor készülj „játszós ruhákkal” – ezeket is mosni, folttalanítani kell, persze, de kevésbé fáj, ha esetleg nem sikerül tökéletesen a művelet, mint egy méregdrága, vadonatúj, hófehér vagy épp alkalmi ruhácska esetén. Így egy csomó felesleges feszültséget meg tudsz spórolni magadnak, és nem kell annyira óvatosnak lenned akkor sem, amikor a foltotkat próbálod kiszedni a kevésbé kényes darabokból. Persze minden ruha esetén igaz, hogy óvatosan és ügyesen állj neki a folttisztításnak – mutatjuk, mik azok a hibák, amiket ne kövess el

1. Sokáig hagyod a textilen a foltot

Legjobb, ha amint lehet, legalább kiöblíted a foltot, aztán pedig mielőbb beteszed mosásba a megfelelő módon. Természetesen ha épp nem tudod levenni, öblíteni, akkor várd meg, amíg hazaértek, de ha szeretnéd, hogy nyom nélkül kijöjjön a folt, vagy legalábbis a lehető legkevesebb nyoma maradjon, akkor ne hagyd a többi szennyes között a ruhát, amíg össze nem jön egy adag mosnivaló. A beszáradt, megkeményedett folttal sokkal nehezebb dolgod lesz! Ha megoldható, itasd fel a ruháról azonnal a folyadékot, és szappannal vagy mosogatószerrel öblítsd át a foltot, amíg ki nem tudod mosni.

2. Szappannal kezdesz

A szappan (nem a folyékony, hanem a szilárd szappan) és a szappantartalmú tisztítók csak akkor következzenek, ha hideg avyg langyos vízzel már jó alaposan kiöblítetted a textilt – ez különösen fontos, ha kávé-, vörösbor- vagy teafoltról van szó.

3. Beledörgölöd a foltot a textilbe

Ahogy már mondtuk: itasd fel a folyadékot, finoman kapard le a sarat, gyümölcsdarabokat mondjuk egy tompa késsel, de ne kezdd el dörzsölni a foltot – csak belepréseled a szennyeződést a textil szálacskái közé.Fontos: sose dörgöld erősen a foltot, hanem itasd fel belőle amit lehet papírtörlővel, szalvétával vagy zsebkendővel.

4. Nem szánsz időt az előkezelésre

Sokkal hatékonyabb lesz a folttisztítás, ha nem csak simán beteszed az érintett ruhadarabot a többi közé, hanem kimondottan előkezelő folttisztítót használsz. Választhatsz folttisztító folyadékot, psray-t, kipróbálhatod a speciális folt elleni szappant vagy a marhaepe szappant, oldhatsz mosószert egy kevés vízben és áztathatod benne a foltot, vagy felviheted az inetnzív mosószert közvetlenül a szennyezett részre – a lényeg, hogy a foltos rész kapjon egy kis intenzívebb kezelést, mielőtt a meleg vizes mosásba kerülne, legalább 5-10 percig. (Sokkal tovább ne!)

5. Többféle foltkezelőt használsz

Nem jó a különböző hatóanyagokat vegyíteni, egyáltalán nem biztos, hogy ezzel hatékonyabb lesz a folttisztítás, sőt!

6. Nem figyelsz a mosási instrukciókra

Nem csak attól mehet tönkre egy ruha, ha foltos lesz, hanem attól is, ha nm megfelelő szerrel tisztítod, nem megfelelő hőfokon. Hiába akarod kiszedni a foltot forró vízzel egy olyan textilből, ami hő hatására összemegy, a ruha valószínűleg használhatatlan lesz. Szóval mielőtt nekiesel, tanulmányozd át alaposan, hogyan lehet a ruhát kezelni – főleg kényesebb, finomabb, drágább darabok esetén.

7. Túl sok mosószert használsz

Ha a szükségesnél jóval több mosószert öntesz a gépbe, attól nem lesz hatékonyabb a mosás alatti folttisztítás, sőt. A felesleges mosószermennyiséget nem biztos, hogy az adott öblítési ciklusok megfelelően ki tudják mosni a ruhákból, így bőrirritáció, a textil elnehezedése, kellemetlen tapintá lehet a vége, áradásul a mosógépnek sem tesz jót. A környezeti terhelésről és a pénztárcád felesleges terheléséről nem is beszélve.

8. Túltolod a fehérítőt

A fehérítő hatású, intenzív mosószerek adott mennyiségben bevethetők színes ruhák esetén is, leginkább a mosószerhez adagolva. Önmagukban azonban az erős fehérítő hatású szerek bizony tönkre tehetik a színes textíliák színét, és még csúnyább foltokat hagyhatnak rajtuk. Ha ilyet használsz, nagyon figyelj oda a használati utasításra – a szerére és a textilére is!

9. Nem vársz a hőkezeléssel

Mielőtt betennéd a szárítóba vagy vasalnád a ruhát, mindenképp győződj meg arról, hogy a foltot sikerült eltávolítanod. Mindkét procedúra fixálhatja ugyanis a foltot. Sokkal nagyobb az esélyed a sikerre, ha még egyszer megpróbálkozol egy folttisztítóval, mielőtt megszáradt volna a ruha, míg ha már megjárta a szárítót, akkor az esélyeid drasztikusan csökkennek. Ugyanígy a víz se legyen forró.

Forrás: bhg.com, goodhousekeeping.com