Család

Egyre több szülő adja a gyerekének, pedig az orvosok óva intenek tőle

Itthon is kapható mesterséges alváshormont (melatonin) tartalmazó szirup, gumicukor, spray, ami gyorsabb, nyugodtabb elalvást ígér. Az orvosok kongatják a vészharangot és más megoldások alkalmazására biztatnak.
2022. December 06.
nő a melatonin-felhasználás
Veszélyes lehet a mesterséges melatonin (Fotó: Getty Images)

A melatonint alváshormonnak is nevezik, ennek segítségével álmosodunk, majd alszunk el. Ennek termelődését gátolja többek között a kékfény, ami a telefonozás, tévézés, számítógépezés által zavarja meg a cirkadián ritmust, és tolhatja el az alvásidőt. A melatonin mesterséges, szintetikus változatát tartalmazzák azok a felnőttek és gyerekek részére készült termékek, amelyeket alvássegítő céllal árulnak világszerte. Van, ahol vényre kaphatók, ám sok országban étrend-kiegészítőként bárki hozzájuthat.

Az utóbbi években az amerikai piacon meredeken emelkedni kezdett ezen termékek eladása. Látványosan nőtt a szülők körében a népszerűségük, ami a  pandémia  kirobbanásával hozható összefüggésbe írja a Wall Street Journal. A tendencia egyik veszélye ahogy arról már mi is írtunk – a mérgezés, a túladagolás. Ennek fő oka, hogy egyes termékek címkéjén rosszul tüntetik fel a hatóanyag-mennyiséget. Az Egyesült Államokban 2019-hez képest 2021-re 41%-kal nőtt a melatonin-túladagolással érkező gyerekek száma. A lehetséges tünetek: fejfájás, hányinger, nyugtalanság és szédülés.

Ahol étrend-kiegészítőként vannak forgalomban ezek a készítmények, az a hamis illúzió élhet a szülőkben, hogy semmilyen veszéllyel nem jár a használatuk. Sokan valószínűleg azzal sincsenek tisztában, hogy nagyobb dózisban mérgezést okoznak. Az édességként ható gumicukor és édes szirup formula tovább fokozhatja a túladagolás esélyét.

Rászoknak a gyerekek

„Megborzongok, amikor egy szülő azt mondja, hogy gyermeke minden áldott este kéri a melatonint” – mondja dr. Judith Owens, a Boston Children’s Hospital alvásközpontjának gyermekorvosa. Nem is a melatonin okoz függőséget, sokkal inkább pszichológiai függőség alakul ki – magyarázza a szakember.

Mivel nincsenek még arra vonatkozó hosszú távú kutatási adatok, hogy milyen módon befolyásolja a kívülről bevitt, mesterséges melatonin a szervezet természetes melatonin-termelését, így maximum átmeneti megoldásként érdemes használni ezeket a szereket. Az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia ősszel kiadott javaslata szerint a szülők feltétlen egyeztessenek az orvossal, mielőtt saját szakállukra melatoninos készítményt adnak a gyereknek. 

Maradjunk inkább a természetes megoldásoknál!

Kezdjük mindjárt a kütyüknél! Érdemes korlátozni a képernyőidőt: jó, ha már lefekvés előtt 2 órával vége a telefonozásnak, tabletezésnek, gépezésnek.

Az is fontos, hogy mennyire van jelen az állandóság a gyerek életében. A cirkadián ritmus érdekében legyen egy állandó lefekvési, kelési időpont a gyerek számára, amit igyekszünk következetesen betartani minden egyes este.

Ezek mind segítik a szervezet egészséges, természetes melatonin-termelését.