Család

Mit és mennyit igyanak a gyerekek?

A folyadékszükséglet sok mindentől függ, egy azonban biztos: a kicsik nem mindig szólnak, ha szomjasak, és sokkal könnyebben ki is száradnak.
2024. Június 18.
kisfiú iszik

Mind a gyerekek, mind a felnőttek esetében igaz, hogy a szükséges napi folyadékbevitel mennyisége függ az életkortól, a testalkattól, az egészségi állapottól (láz vagy hányás-hasmenés esetén például különösen oda kell figyelni a folyadékpótlásra), a fizikai aktivitástól és a külső hőmérséklettől.

Az egészséges fejlődéshez a gyerekeknek nem csak kiegyensúlyozott táplálkozásra van szüksége, hanem megfelelő folyadékbevitelre is. A szomjúságérzet a kisebb gyerekeknél – pont úgy, mint az idős felnőtteknél – nem jelez olyan kifinomultan, mint az aktív korú felnőtteknél, ezért akkor is gyakran kell az itatásukkal próbálkozni, ha nem ők kérik az innivalót. 

Vízre nem csak a komfortérzet miatt van szüksége a szervezetnek, hanem azért is, mert a test számos funkciójának működéséhez is nélkülözhetetlen: többek között segít a testhőmérséklet szabályozásában, hozzájárul a salakanyagok kiürítéséhez, az emésztés során elősegíti a tápanyagok felszívódását, de ahhoz is szükség van rá, hogy kellő oxigén és tápanyag jusson a sejtekhez. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bizonyos vitaminok vízben oldódnak, ezért azok beépüléséhez is lényeges, hogy kellően hidratált legyen a szervezet.

Mit és mennyit igyanak a gyerekek?

Mennyi folyadékra van szüksége egy gyereknek?

Az első és legfontosabb tudnivaló, hogy az anyatejjel táplált babáknak nincs szüksége külön folyadékbevitelre, nem kell őket külön itatni. Általánosságban elmondható, hogy a kisbabáknak testsúlykilónként napi 100-190 ml vízre van szükségük (nem cukros teára vagy kakaóra).

A 6 hónapos baba és 3 év közötti gyerekeknek napi 600-900 ml folyadékra van szükségük, a 4-10 éves gyerekeknek körülbelül 1100 ml vizet kellene magukhoz venni, míg a kiskamaszoknak megközelítőleg 1500-2000 ml folyadékra van szükségük.

Ha nem akar inni a kicsi

A babák itatásához több módszert is bevethetünk – sőt be is kell vetni, míg meg nem találjuk a nekik leginkább megfelelőt! Ha cumisüvegből nem fogadják el a vizet, próbálkozhatunk kiskanállal, de meglepő módon sok baba nagyon ügyesen iszik pohárból is (fogni persze a szülőknek kell a poharat, de az ivás sokuknak játszi könnyedséggel sikerül!) 

Használhatunk csőrös poharat, ezt általában praktikus fogantyúval látják el, ami megkönnyíti a gyerekek dolgát. Ha netán nem válna be, kínáljuk őket kulacsból, színes-mesefigurás pohárból, vagy adjunk egy esélyt a szívószálnak. 

És ha túl sokat iszik?

Jó tudni, hogy az állandó szomjúságérzet a cukorbetegség egyik figyelmeztető jele – természetesen az, ha a gyerek sokszor és sokat iszik, nem jelenti egyértelműen azt, hogy cukorbeteg, a gyerekorvosnak azonban mindenképp elmondani a legközelebbi találkozón.

Nyitókép: Getty Images