Előfordul, hogy a depresszió jelei nem kirívóak, ami egy szülő számára igencsak ijesztő tény. Ráadásul azt eredményezi, hogy a gyermek nem kap idejében segítséget. A legtöbb fiatal általában két-három évvel azután részesül szakértői segítségben, hogy a szorongás és a depresszió szignifikáns tünetei megjelennek nála.
A gyermekek közötti egyre nagyobb arányban jelentkező depresszió és sajnálatos módon az öngyilkosság növekedésével sürgető lett a témáról beszélni. A michigani C.S. Mott Gyermekkórház nemrégiben elvégzett kutatásából kiderült, hogy minden negyedik gyerek ismer olyan kortársat, aki depressziós, és minden tízedik tud olyanról, aki öngyilkosságot követett el, vagy kísérelt meg.
A kutatásban általános- és középiskolás korú gyermekek szüleit is kikérdezték arról, mit gondolnak a depressziós tünetek felismeréséről. 90 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg észrevenné, ha gyermekének depressziós tünetei lennének, kétharmaduk azonban kifejtette azzal kapcsolatos aggodalmát, hogy a fiatalokra jellemző normális kilengések valószínűleg nehezen megkülönböztethetőek a depressziós tünetektől, és az is problémát okozhat, hogy képesek a szülők elől elrejteni valódi érzelmeiket, így a depressziós tüneteket is. Ezek az aggályok nagyon is jogosak, az orvosok szerint mindkettő gyakori eset.
Miért nem mondják el a gyerekek a szüleiknek valódi érzéseiket?
Nem hallgatjuk meg őket. Lehet, hogy túl elfoglaltak vagyunk, vagy éppen online vagyunk, és így azt az érzést keltjük a gyerekekben, hogy nem figyelünk, vagy nem tudunk kellően ráhangolódni a beszélgetésre. Kutatások szerint a szülők több időt töltenek gyerekeikkel, mint valaha, viszont figyelmetlenebbek, zavartabbak, mint korábban bármikor.
Megpróbáljuk kijavítani őket. Ha problémánk van, azt akarjuk, hogy valaki együttérzően meghallgasson, és ne próbáljon kijavítani minket. Szülőként azonban gyakori ez a fajta hozzáállás. Teljesen rutinszerűen mondjuk meg nekik, hogy kell érezniük magukat: “Ne félj!, “Majd elmúlik” és ehhez hasonlók.
Azt mondjuk nekik, hogy ez csak átmeneti, mert úgy gondoljuk, hogy csak egy rossz időszakon mennek keresztül, ami nem lehet tartós. Ezzel azt az érzést keltjük bennük, hogy nem vesszük komolyan a problémájukat, így a későbbiekben nem fognak hozzánk fordulni segítségért.
Nem kérdezünk rá újra, hogy vannak. Úgy látjuk, rendbejöttek, így egyszerűen csak továbblépünk, és nem érdeklődünk felőlük. Sok szülő tévesen azt gondolja, hogy mivel a gyerekek túlságosan is befolyásolhatók, éppen attól alakulhatnak ki szorongásaik, vagy depressziós tüneteik, ha firtatják ezt a témát. De ez valótlan félelem.
A gyerekeink megpróbálnak megvédeni minket. Gyakori eset, hogy a fiatalok nem akarják túlterhelni a szüleiket, így abszolút elkerülik a nehézségeikről, problémáikról való párbeszédet, vagy éppen az riasztja el őket, hogy a téma miatt mennyire megijed a szülő, így inkább kerüli az arról való további beszélgetést.
Hogyan alakíthatnak ki a szülők egy nyitottabb kapcsolatot a szorongó gyerekkel?
Demisztifikáld a depressziót. Az érzelmekről már nagyon korán el lehet kezdeni beszélgetni a gyerekekkel. Egyrészt jó, ha meg tudják nevezni az érzéseiket, amiben a szülő sokat tud segíteni, másrészt pedig így a későbbiekben is nagyobb eséllyel avatnak be az érzéseikbe. A depresszióval kapcsolatos saját tapasztalataidról is teljes természetességgel beszélhetsz a nagyobbacska gyerekeddel. Ne kezeld a témát tabuként, hozd inkább közelebb és tedd érthetőbbé a számára.
Kínáld fel a segítséget. Néha a gyerekeknek is könnyebb egy harmadik személlyel beszélgetni, így jó felhívni a figyelmüket arra, hogy nemcsak köhögés és láz miatt lehet orvoshoz menni, hanem akkor is, ha valaki úgy érzi, beszélgetne az érzéseiről.
Tudasd vele, kiben bízhat meg. A szülők ösztönözhetik a gyereket, hogy bízzanak meg tanáraikban is, hiszen az általános iskolás korú gyermekek majdnem, hogy több időt töltenek az iskolában, így a tanári rálátás és segítségnyújtás kifejezetten fontos lehet.
A legárulkodóbb jel: amikor a gyerek teljesen eltávolodott
A depressziónak sok különféle jele lehet a gyerekeknél. Néhányan visszahúzódóbbak lesznek, mások szomorúak, vagy éppen dühösek és ingerlékenyek. Könnyű azt gondolni, hogy a gyereknek viselkedési problémái vannak, vagy ráfogni, hogy rossz korszakot élnek. A depresszió egyik legfontosabb és leggyakoribb jellemzője azonban segíthet a beazonosításban. Arról van szó, hogy a gyerek megszakítja a korábban fontos és jelentőséggel bíró kapcsolatait. Ha tehát azt érzi a szülő, hogy rendkívüli módon megromlott a kapcsolata a gyerekkel, eltávolodott tőle, érdemes lehet gyanakodni, és felkeresni első körben a gyerekorvost.
(via)
Kapcsolódó cikkek
