Az agresszió és a szorongás szoros kapcsolatban áll gyermekkorban

Az agresszív gyermek sok-sok feldolgozatlan szorongással küzd. Az a gyermek pedig, akit a környezete szorongónak, befelé fordulónak, zárkózottnak lát, valójában a ki nem engedett, elfojtott agresszív gondolattól, érzéstől szenved.

Az agresszió fonákja a szorongás, a szorongásé pedig az agresszió. Mindig. Ez egy lélektani jelenség, ami nemcsak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is igaz.

Nézzünk egy-egy példát!

Valódi figyelem hiányában a gyerek önbizalomhiányos, türelmetlen és agresszív lesz

Zalán hat éves, nagycsoportos óvodás, mozgékony, hangos gyermek. Csüng a felnőtteken, állandóan felhívja magára a figyelmet, azt akarja, hogy csak vele foglalkozzanak, hogy mindig ő legyen a középpontban. Sokszor kiabálva beszél, hangja egyébként is erős. Belevág mások szavába, rengeteget kérdez, de a választ már nem várja meg. Tolakszik, lökdösődik, türelmetlen, mindig az első akar lenni. Ha valami nem a kedve szerint történik, dühkitörése lesz, csapkod, bántja a kisebbeket. A szülők tehetetlenek, elmondják, hogy Zalánt nagyon idegesítőnek érzik. Az óvónők szerint Zalánnak következetességre, szabályokra van szüksége, hogy érezze a határokat maga körül. A szülők ennek megfelelően igyekeznek is Zalánt minél jobban szabályozni, s ha ezeket nem tartja be, megszidják, sarokba állítják, veszekednek vele. Állandó kérdezősködéseire kitérő válaszokat adnak, elküldik játszani. Mindez semmit sem használ. Miért?

Amit látunk a gyerekből az az, hogy agresszív. Ennek hátterében azonban szorongás, félelem és gyenge önbizalom áll. Zalán provokálja a környezetét, mert azt érzi, hogy igazán nem figyelnek rá. Meg-meghallgatják, de a felnőttek figyelme máshol jár, nem kérdeznek tőle semmit, gyakran a szavába vágnak, és elküldik játszani. Emellett az is tapasztalja, hogy a felnőttek mérgesek és idegesek, amikor ő a közelben van. Elkerülik őt, és a gyerekek sem akarnak vele játszani, vagy ha igen, akkor is verekedés a vége. Zalán érzi, hogy teher a környezetének, és megpróbál egyre erőteljesebb ingereket alkalmazni, hogy kikövetelje magának az érzelmi biztonságot, törődést, figyelmet. Kicsinek, értéktelennek érzi magát, aki nem elég jó ahhoz, hogy szeressék.

Ezek a tapasztalatok egy gyermek számára a magány, a mellőzöttség, a szégyen és a bűntudat érzésvilágát alapozzák meg. A sok elnyomott, szorongató gondolat nehezen elviselhető, belső feszültséget képez, amelyet a gyermek az agresszív viselkedésben vezet le. A gyermek nem tudja érzékelni és kommunikálni azt a belső folyamatot, amikor a feszültsége fokozódik. Csak azt érzi, hogy egyre rosszabbul érzi magát és ezt valahogyan kifejezésre kell juttatnia. Folyamatosan szelepet keres magának és egyszer csak kirobban, a környezet számára sokszor teljesen vártalan és indokolatlan módokon. A végén már csak ütéssel, ordítással, bömböléssel vagy bántással tudja „megnyugtatni” magát. Ez a nyugalom azonban csak látszólagos, hiszen a belső feszültséget okozó szorongató gondolatokra egyáltalán nem kapott választ a környezetétől. Azok szóba sem kerültek. Tehát ott maradnak továbbra is feldolgozatlanul, rosszabb esteben még egy újabb tiltással, büntetéssel megszégyenítve.

Nézzük a fordítottját!

Amikor szorongás lapul a “túl jó” gyerekben

Zsófi, nyolc éves, másodikos, éltanuló kislány. Magatartása példás, szabályokat követő gyermek, a tanító nénik szeretik. Alapvetően csöndes, kicsit nehezebben barátkozik. Zsófinak nemrég kistestvére született. A kislány azóta nem akar iskolába menni, reggelente fáj a hasa. Egész nap zárkózott, sokat szorong. Otthon a kistestvéréhez olykor durvábban nyúl. A szülők ilyenkor megszidják Zsófit. Zsófi nyugtalan, magába forduló, éjszaka nehezebben alszik el, mert fél, hogy reggel megint fájni fog a hasa.

A túl jó gyerekek példája. Amikor egy gyermek sosem okoz gondot, hozza a felnőtt világ elvárásait, és aztán egyszer csak bedől az egész szisztéma. (Ha máskor nem, hát kamaszkorban.) A szülők (szerencsére) nagyon hamar orvoshoz fordulnak, ha a gyermeknek testi fájdalmai vannak, azonban az esetek egy részében kiderül, hogy ún. pszichoszomatikus problémáról van szó, vagyis a testi tünetek hátterében nem orvosi, hanem lelki természetű nehézségek húzódnak meg.  A kisiskolás gyerekeknél gyakori, hogy a testi tünetekkel jelzik a szülőknek lelki nehézségeiket.

Zsófi esetében a testvér érkezése megterhelte a kislány érzelmi világát. A féltékenység és az agresszió, amit a kistervére iránt érez Zsófinak új és ijesztő érzések. Ő csak azt tudja megfogalmazni, hogy sehol sem jó lenni most, sem otthon, sem az iskolában – és mindig fáj a hasa.

A mindig csöndes, visszafogott, jó gyermek megtanulja, hogy a haragját, az irigységét, a féltékenységét, a türelmetlenségét, a toporzékolhatnékját nem mutathatja ki, ezek csúnya, buta viselkedések, amit egy jó gyerek, egy okos gyerek nem csinál. Így hát elfojtja, hogy felnőtt világ szabályainak megfeleljen, és hogy szeretetet kapjon. Amikor legközelebb dühösnek érzi magát, már csak az érzéstől bűntudatot és szégyent fog érezni. Kommunikálni nem lehet az indulatokról, dühösnek nem szabad lenni, úgyhogy megtanulja elnyomni magában a haragot, csakhogy ez tagolatlan rossz érzés, feszültség, félelem formájában ottmarad a gyermekben, és testi fájdalmakban tör elő. A gyermek pedig folyamatosan keretek között tartja, visszafogja magát, nehogy kirobbanjon belőle a sok elfojtott agresszió. A család, a gyermek szorongására reagál, az azonban rejtve marad, hogy szabad-e rossznak lenni? El lehet fogadni azt, ha a gyermekem nem jó gyerek? Tudom-e ugyanúgy szeretni?

Akár agresszív a gyermekünk, akár szorongó, tartsuk szem előtt, hogy a két jelenség összefügg

A gyermekek sokszor nem mindig tudják megmutatni a valós érzéseiket! Szülőként nagyon fontos, hogy nyugodt, elfogadó közeget teremtsünk, amiben a gyermekkel beszélgetünk az érzéseiről, a viselkedéséről.

Mindig jelezzünk vissza a gyerekeknek, hogy mit szabad, és mit nem, de amíg nem értjük a viselkedésének a mozgatórugóját, ne büntessük meg a gyermeket! 

Gondoljuk végig, mi milyen példát mutatunk a gyermekünknek az indulatkezelés és elfojtás terén?

A szerző: Arató Ágnes pszichológus
Nyitókép: Getty Images