Akár ovis, akár iskolás gyereked van, biztosan te is tapasztaltad már, mennyivel könnyebb vele, ha kipihent. És hogy milyen jót tesz a családi békének is, ha a gyerek eleget aludt. Persze kevés az olyan gyerek, aki este, a megszabott időben szó nélkül, lelkesen megy lefeküdni, és sok olyat ismerünk, akinek még nagyon kéne, hogy aludjon délután, de minden erejével küzd ellene.
Magadon talán észreveszed, hogy télen több alvásra van szükséged. A gyerekek is így vannak ezzel, csak ők nem ismerik fel – és továbbra is úgy gondolják, hogy az alvás elfecsérelt idő, amit sokkal érdekesebb dolgokkal is lehetne tölteni. Na bármennyire álmos és kimerült is vagy, ezen a ponton ne hagyd magad, és ragaszkodj a lefekvési időhöz, hogy eleget aludhasson a gyereked – mindenkinek jobb lesz így.
Téli álom – miért fontos?
Lássuk, mi mindenért olyan fontos a téli időszakban a gyerekek számára a megfelelő mennyiségű alvás.
1. Kell az immunrendszerének
Talán nem is kell magyarázni a köhögős-megfázásos-influenzás időszakban, hogy mennyire fontos az immunrendszer megfelelő működésének támogatása. Na ebben kiemelt szerep jut az elegendő alvásnak. Szóval amikor azon alkudozik a gyereked, hogy még egy fél órát fent maradhasson, gondolj erre: sokkal jobban fel tudja venni a szervezete a harcot a vírusokkal, baktériumokkal, ha kipihent.
2. Jobb lesz a kedve
Talán megfigyelted már, hogy a téli rövidebb nappalok, kevesebb napfény, hosszabb sötétség úgy hat rád, hogy levertebb, rosszkedvűbb, kevésbé energikus vagy ilyenkor. A nappalok és éjszakák hossza, és az alvás mennyisége valóban hatással van a hangulatunkra és az energiaszintünkre – nem csak a miénkre, felnőttekére, hanem a gyerekekére is. Ha eleget alszunk – vagyis esetenként akár kicsit többet, mint nyáron vagy tavasszal, akkor könnyebb a borongós, szürke időben, sötét délutánokon is energikusnak és jókedvűnek maradni. Igen, ez a kicsikre is igaz.
3. A kiegyensúlyozottság titka
Ha nem veszitek figyelembe, hogy ilyenkor nagyobb lehet a gyerek alvásigénye, és nem hagytok elég időt az alvásra, pihenésre, ne csodálkozzatok, ha a kicsi (vagy nagyobbacska) ingerlékenyebb, lobbanékonyabb lesz. Az alváshiány ingerlékennyé, szeszélyessé teheti a gyerekeket (nem csak őket), aminek köszönhetően hajlamosabbak lehetnek az érzelmi kitörésekre. Ami máskor csak egy apró konfliktus, az a kialvatlan kisgyerekkel hatalmas hisztivé változhat.
4. Segít a stresszkezelésben
Ha tudod a gyerekedről, hogy stresszel, sokszor aggódik, esetleg szorong, gyakran feszült az óvoda, iskola vagy bármi már miatt, akkor rendkívül fontos felismerni, hogy most több alvásra van szüksége, és ezt biztosítani neki – esetenként egy kis extra szigorral a lefekvési időt illetően. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás támogatja az érzelmek szabályozását, segít aabban, hogy jobban tudja kezelni a gyerek a stresszt, szorongást.
5. Fontos a sulihoz
Közeledik az iskolások félévi értékelése, sok ilyenkor a felmérő, dolgozat, teszt, felelés. Emiatt is nagyon fontos, hogy a gyerek eleget aludjon: az alvás fontos szerepet játszik a tanulásban és az emlékek rögzítésében. Ha nem pihen eleget, sokkal nehezebb lesz koncentrálnia az iskolában, megtanulnia, rögzítenie az új információkat, és amikor kell, előhívni, felidézni azokat.
3 dolog, hogy jól aludjon
Nem csak az alvás mennyisége, hanem a minősége is számít: a felületes, megzavart alvás nem biztosít elegendő pihenési, regenerálódási lehetőséget a testnek. Ezekre a dolgokra figyelj, hogy a gyereked valóban kipihenten ébredhessen.
- Lefekvés előtt már ne nézzen képernyőt: a kék fény megzavarja az alvás-ébrenlét természetes ciklusát, megnehezítheti az elalvást.
- A szoba legyen sötét és hűvös: ha túl meleg van, nem lesz olyan pihentető az alvás.
- Mozogjatok eleget nap közben: akár egy suli, ovi utáni nagy séta is sokat hozzátehet ahhoz, hogy a gyerek (és ti is) nyugodtabbak, kevésbé stresszesek, reggelre kelve pedig kipihentebbek legyetek.