Gyerek

Felháborodtak az anyán, aki photoshoppolta kislánya képét

A netezők gusztustalannak tartják, hogy már egy 8 éves kislány fotóját is módosítani kell. Az anya szerint a kislánya egyszerűen így néz ki.
2023. Március 29.
Könnyen testképzavart okozhat egy tininél, ha az anyja módosítgatja a fotóit (Fotó: Getty Images)

Csak egy ártatlannak tűnő bejegyzéssel indult a Reddit egyik legújabb vihara: egy édesanya közzétette, hogy kezdi az iskolát az elsős, a negyedikes és a hatodikos gyermeke. Ám a kép sokaknak szemet szúrt, mert a középen álló 8 éves kislány karjai szinte természetellenesen állnak. Nézzétek:

három gyerek

Szerinted is furcsa a kislány karja? (Fotó: Reddit)

A Redditen több mint háromezer megjegyzést kapott a fotó, sokan undorítónak találják, hogy egy ennyi idős kislány képét módosítani kell. Bár a posztot azóta a moderátorok leszedték, a Yahoo cikkéből annyi kiderül, hogy az anya azzal védekezik, lányának valóban ilyen furcsán görbül a karja és a kép nincs módosítva.

Volt hozzászóló, aki szerint „Az a szegény lány súlyos gyermekkori traumát fog elszenvedni, és felnőttként mentális és testi problémái lesznek”. Más úgy fogalmazott, hogy a photoshoppoló anyuka most vett jegyet a lányának az étkezési zavar irányába.

A cikk felidéz egy a The Confidence Code for Girls szerzői által végzett tanulmányt, amely szerint a lányok önbizalma 30 százalékkal csökken 8 és 14 éves koruk között.

Figyelembe véve, hogy a közösségi média mennyire káros lehet a fiatalokra – számos tanulmány kimutatta, hogy a közösségi média használata összefüggésben áll a depresszió, az alacsony önbecsülés, a magány és a szorongás fokozott kockázatával a gyermekeknél –, fontos, hogy a szülők példát mutassanak saját közösségi média viselkedésükkel. 

Szülőként tehetünk a legtöbbet azért, hogy egészséges testképe alakuljon ki a gyerekeknek. Nem könnyű ellensúlyozni azt, ami a mainstream felületekről áramlik az életünkbe, de fontos, hogy a gyerekeink ne a testükkel azonosítsák értékeiket. Íme 5 módszer, amivel erősítheted a gyerek pozitív testképét.