Gyerek

5 dolog iskolakezdéshez, amit semmiképp ne hagyj az utolsó pillanatra

Te is a halogatós anyukák táborát erősíted? Most jön néhány hasznos tanács sulikezdéshez, amit szerzőnk a saját kárán tanult meg.
2024. Augusztus 14.
kislány iskolatáskával, sulikezdés, első nap az iskolában

Fotó: Getty Images

Ez lesz az ötödik szeptember, amit iskolás gyerek anyukájaként kezdek – és ez az ötödik augusztus, amikor elhatározom, hogy idén bizony felkészülök, nem hagyok mindent az utolsó pillanatra. (Tegye fel a kezét, aki szintén így indul neki az iskolakezdés előtti hónapnak. És most tegye le az, akinek ez rendre össze is jön. Hello, többiek, veletek vagyok!)

Közepesen rutinos sulikezdő, ám feketeöves halogató vagyok, finoman szólva nem optimális kombináció. Mindehhez még társul az, hogy ugyan hajlamos vagyok az utolsó pillanatra halasztani a dolgokat, ám nagyon nem szeretek elintézetlenül hagyni semmit. Szóval meglesz minden, ráadásul maximálisan, de kicsit (nagyon?) feszkós a vége. Ám ha a gyerek dolgairól van szó, akkor átlagon felül képes vagyok erőt venni magamon. Ezek alapján érzem azt, hogy van mit mondanom iskolakezdés témában – vagyis ha te nem a saját károdon akarsz tanulni, hanem elfogadod egy halogatós anyuka tanácsit, akkor most jól figyelj, szerintem hasznos tippek következnek.

1. Ne parázz rá a listára

Ha olyan precíz a tanítótok, tanárotok, hogy már júliusban megvan a szükséges felszerelések listája, az remek, örülj neki, de ne érezd azt, hogy augusztusra fullra bepakolt táskával kell várnotok a tanévet. Viszont ne is mentsd le olvasatlanul a listát. Fusd át, aztán ha van kedved, kezdj el nézelődni, ha meg még egyáltalán nincs, akkor hagyd. A füzeteket, vonalzókat, papírokat és egyéb „izémizéket” nyugodtan megveheted akár az utolsó héten, maximum nem lesz olyan nagy a választék. De hogy ne kapnál valamilyen alapterméket, arra kicsi az esély. Viszont azért ne hagyd a legvégére a lista átnézését, mert ha van olyasmi, ami kicsit nagyobb utánajárást igényel, mondjuk speciális tornafelszerelés kell, vagy csak egyféle ünneplő megfelelő, azzal jó, ha tisztában vagy, és fel tudsz készülni.

2. Kérdezd meg a gyereket, miből akar újat

Jó, ha időben tisztázzátok, mi az, amit tud és hajlandó még a következő tanévben is használni, és mi az, amiből ragaszkodik az újhoz, és meg is oldható annak beszerzése. Nem szerencsés (értsd: nagy hiszti esélyét rejti), ha az utolsó hétvégén robban ki a balhé amiatt, hogy a gyerek új tolltartóra vágyik, szerinted meg bőven jó a tavalyi. Vagy hogy ugyan ő szeretne új táskát, de most nem fér bele a költségvetésbe. Netán szerinted kéne már egy új, de ő ragaszkodik a réihez. Szóval ha ezt időben tisztázzátok, nem ér rosszkor a kellemetlen meglepetés.

3. Azt is kérdezd meg, mi a fontos neki

Ha olyan típus, hogy fontos számára, milyen mintájúak a füzetei, milyen a tolltartója, mesefigurás-e a radírja, akkor bizony ne halogasd tovább a tanácskozást arról, hol vegyétek meg ezeket. Nekem az jött be a legjobban, hogy füzeteket, radírokat, ceruzákat neten rendelem, vagyis a gyerek választ, én fizetek, ők szállítanak. Így látjuk a készletet, nem futunk bele olyasmibe, hogy az üzlet, ahová elráncigáltam, nem a megfelelő kínálattal rendelkezik. Annyi szokott lenni a feltételem, hogy egy helyről rendeljünk, és ne több webshopból kelljen összerendelgetni a füzeteket. Ha a gyerekednek mindegy, milyen füzetbe ír, akkor ezt lazán elintézheted a sulikezdés előtti hétvégén. Ha szereti a csicsamicsás dolgokat, vagy csakis sportosba vagy fiúsba-lányosba, lovasba, kutyásba… szeretne írni, akkor ne halogass, rendelj vagy irány az üzlet, hogy legyen még választék.

Kislány hátizsákkal rózsaszín tornacipőben

Fotó: Getty Images

4. Nézd át a táskát

Ha precíz (nálam precízebb) típus vagy, akkor nem csak kipakoltad, hanem ki is tisztítottad a tanév végén az iskolatáskát. Nekem ez utóbbi sosem jött össze. És úgy sejtem, ezzel nem vagyok egyedül. Amivel nincs gond, feltéve, hogy nem a sulikezdés előtti szombat este jut eszébe az embernek, hogy hétfőn szükség lesz a táskára, és bizony addig még meg is kellene száradnia. Szóval az a saját tapasztalatból leszűrt nagyon fontos tanácsom, hogy kapd elő azt a táskát, és sikáld ki, amikor van egy kis időd – mondjuk így. Egyébként egy szép tiszta táska sokkal jobb alkualap, ha az a téma, hogy kell-e új vagy sem, mint egy koszoska.

5. Ellenőrizd a tesicuccot

Testnevelés órára nadrág, póló, cipő: nem nagy ügy – gondolhatnád. Persze, de szerinted hányan gondolják még így? Az egy dolog, hogy az utolsó héten rengetegen lesznek majd minden olyan helyen, ahol sulis cuccokat lehet beszerezni, de a tornacipőket illetően az is probléma, hogy a végére már nagyon lecsökken a méretválaszték, ami megnehezíti a vásárlást. Jó, ha ezt időben elintézed, mert elég bosszantó, amikor az utolsó napokban üzletről üzletre kell zarándokolni, hogy kapjatok megfelelő méretű tornacipőt. Vagy ha akkor kell visszaküldeni, mert nem jó a rendelt cipő mérete, és már nincs a nagyobból/kisebből.

Ugyanez érvényes egyébként az ünneplőre: macerás, mindenki utálja, de nagyon fontos, hogy ne az utolsó hétvégén derüljön ki, hogy nem tudja begombolni magán a gyerek a tavalyi fehér inget, vagy bőven boka fölött harangozik az ünneplő nadrág szára. Igazából az ing vagy felső a legfontosabb, legrosszabb esetben nem ünneplős, hanem hétköznapi cipőben megy a gyerkőc, és általában az sem kelt ma már óriási felháborodást, ha nem fekete ünneplő nadrág/szoknya van rajta. De egy csinosabb fehér felső azért kell. Ja, és ha van bármi iskolai kiegészítő, nyakkendő, kitűző, sál, akármi, azt is szedd elő, mert kevés idegesítőbb dolog van annál, mint az első iskolai nap reggelén a szekrényeket túrni fel miatta, minden felmenőjét felemlegetve annak, aki ezt kitalálta. Jó készülődést!