Gyerek

Megváltozott a tojással kapcsolatos ajánlás

A tojás hosszú évekig egyet jelentett a koleszterinszint megemelésével, azaz nem számított kifejezetten egészségesnek a szív-és érrendszeri megbetegedések szempontjából. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) megváltoztatta az ajánlást.
2025. Január 10.
kisfiú tojást eszik

Kép: Getty Images

A tojás évekig rossz hírnévnek örvendett. Ez főként a kutatók korábbi aggodalmainak köszönhető, miszerint a tojás megemeli a vér koleszterinszintjét, és így szívbetegségekhez vezet. A közelmúltban azonban az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) megváltoztatta, hogy mely élelmiszerek jelölhetők egészségesnek.

Miben változtatta meg az FDA a tojással kapcsolatos álláspontját?

2024 decemberében az FDA bejelentette, hogy  frissítette az egészséges élelmiszerre vonatkozó kritériumrendszerét. Az FDA az olyan tápanyagban gazdag élelmiszereket, amelyek nem tartalmaznak hozzáadott összetevőket, most az egészséges élelmiszerek kategóriába sorolta, így ide került a az avokádó, a diófélék, az olívaolaj és a tojás is.

Szakértők szerint a tojás különösen előnyös a gyerekek számára, ugyanis bővelkedik fehérjében, ami az izmok fejlődéséhez, kolinban, ami az agyfejlődéshez elengedhetetlen, valamint vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag (A, D, B12 és vas). A gyerekek számára a D-vitamin létfontosságú a csontok és a csontrendszer gyors növekedésének támogatásához.  Ráadásul az olyan összetevői mint a lutein, a szem egészségét is támogatják.

A gyerekek mellett a tojás a terhes kismamák számára is fontos: kolintartalma létfontosságú a magzat agyi fejlődése szempontjából, emellett gazdag folsavban, amely megelőzi az idegcső-rendellenességeket, vasban, fehérjében, amelyek a magzat fejlődéséhez elengedhetetlenek.

Hány tojást kellene enniük a gyerekeknek naponta?

Nincs konkrét ajánlás arra vonatkozóan, hogy egy embernek – legyen az gyermek vagy felnőtt – hány tojást kellene megennie egy nap. Az egyén mérete, életmódja, sőt, még a genetika alapján is eltérőek az ajánlások.  Általánosságban azonban elmondható, hogy napi egy-három tojás fogyasztása a legtöbb ember számára jó választás.

(Parents)