Samuel Taylor Coleridge angol költő és filozófus 1797-ben írta Kubla Kán című versét (ami egyébként az egyik leghíresebb angol költemény), amelyhez az ötletet állítása szerint az álmából merítette, amit, tegyünk hozzá, ópium hatása alatt írt meg. Nem csoda, hogy a vers alcíme is ez: Látomás egy álomban. Írás közben azonban megzavarta őt valaki, aki Porlockból, egy közeli városból érkezett, emiatt pedig nem tudta befejezni a versét. Mivel Coleridge elfelejtette, mit álmodott, befejezetlen maradt a költemény is.
A költő tapasztalatai tökéletesen megmutatják, mennyire törékenyek, sérülékenyek is az álmok, és milyen hatással vannak rájuk a külső körülmények. Kutatók szerint rengeteg oka lehet annak, amiért nem emlékszünk az álmainkra, például álmatlanság, nap közbeni stressz, alkohol vagy drogok használata, de még annak a viselkedése is hatással van rá, akivel megosztjuk az ágyunkat (a partnerünk vagy a háziállatunk), és egyéb, az ébredés során tapasztalt kellemetlen körülmények.
Ha az álmokra való emlékezést nézzük, ha egyik legnagyobb ellenségünk az ébresztőóra: ez tulajdonképpen a mi személyes “porlocki emberünk”. Emberek milliói ébresztőre kelnek, a fülsértő hang pedig olyan hirtelen kizökkent minket az álmunkból, hogy máris csak az előttünk álló napra tudunk koncentrálni. Az ilyen ébredés pedig szinte lehetetlenné teszi azt, hogy visszaemlékezzünk, miről is álmodtunk.
Egy diák egyszer azt mondta, hogy gyerekként azt hitte, csak hétvégén álmodik, hiszen hétköznap sosem emlékezett rájuk. Végül rájött, hogy azért emlékszik az álmaira hétvégenként, mert akkor volt egyedül, hogy nem ébresztették fel reggelente, hanem addig aludt, ameddig csak akart.
Az altató szakértő James Pagel és kollégái laborokban vizsgáltak alvó embereket. A kétéves felmérést 598 beteg fejezte be végül, nekik a 93 százaléka arról számolt be, hogy álmodtak, 7 százalékuk pedig azt mondta, egyáltalán nem álmodtak. A kisebbséget tovább kutatva végül rájött, hogy akik most azt mondták, nem álmodtak, azok azért régebbi, akár gyerekkori álmaikat fel tudták idézni, így végül 1 százalék alá vitte azoknak a számát, akik állították, sohasem volt semmilyen álmuk.
Azt azonban előtte és utána is több tanulmány bebizonyította, hogy elsöprő többségben vannak azok, akik szoktak álmodni, sőt, sokkal inkább visszaemlékszünk az álmainkra, mint nem.
Azt pedig, hogy fel tudjuk-e idézni az álmainkat, nem mindig csak a külső tényezőkön múlik, hanem a belsőn is, mint például a motiváción. Egy másik kutatásban például megállapították, hogyha csak egy kicsit is bátorítják, ösztönzik az embereket, akkor jóval nagyobb eséllyel vissza lehet emlékezni az álmokra. A kutatás azt sugallja, hogyha az emberek vissza akarnak emlékezni az álmaikra, akkor ez általában sikerül is.
(VIA)
Ezek is érdekelhetnek:
Kapcsolódó cikkek
