Fel tudjuk mérni, hogy mekkora árat fizetünk a social media nyújtotta lehetőségekért? Tudjuk, hogy a gyerekünk milyen sérüléseket szenved egy 15×8 centis műanyag darab folyamatos nézésétől? Hogyan jutottunk el oda, hogy nincs felügyelete a világ legnagyobb digitális platformjainak? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a 24.hu Kontra podcastjában Grósz Béla, Dömös Zsuzsanna újságíró (24.hu) és Tóth Dániel pszichológus (Pszichológus Pasi). A beszélgetés gyerekekre vonatkozó részeiből szemléztünk.
A social media a mindennapjaink része, használjuk. Sok jó és sok rossz is köthető hozzá. A social media új lehetőséget hozott, az hogy mi mit hoztunk ki belőle, az nem feltétlenül jó, nincs rá kultúránk. A felnőtteknek is problémát okoz, pláne a gyerekeknek. Necces azoknak a gyerekeknek, akiknek ezzel együtt alakul a gondolkodásuk, mert nekünk, felnőtteknek volt egy ezen kívüli világunk – mondta Tóth Dániel, arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen hatással van a társadalmunkra a közösségi média.
Dömös Zsuzsanna hozzátette, hogy a történelemben nem volt egyáltalán ilyen dolog, így a hatásait sem tudjuk látni. Kísérleti nyulak vagyunk. Most azért láthatóbbak a problémák, mert a Facebook túl nőtt magán és már nem tudja kezelni az olyan problémákat, mint például az álhírek, dezinformációk.
- Kapcsolódó: A mobil olyan a gyereknek, mint a drog
A self-harm (vagyis önmagunk bántás, önkárosítás) elképesztő méreteket öltött első sorban az angol fiatalok körében. Mi áll e mögött? Míg korábban a filmsztárok, pop ikonok tökéletes életével, kinézetével találkoztak a fiatalok, addig ma a celebek, sőt a kortársak, a social médiában megjelenő “tökéletes”, de legalábbis az övénél sokkal jobb életét látják. Az előbbiek elérhetetlenek voltak, az utóbbi csoport nem az. Tóth Dániel ismertetett egy kutatási eredményt is: ha napi 2 órát eltölt egy kamasz a Facebookon, garantáltan hajlamosabb a szorongásra, a depresszióra.
Miközben évről-évre csökken a szókincsünk, azok a fiatalok, akik sok időt töltenek a közösségi médiában nehezebben kommunikálnak élőben, hiszen nem ehhez szoktak, főleg, ha érzelmek is jönnek a képbe, akár olyan egyszerű fogalmak, mint köszönöm, kérem, tetszel. Annyi inger éri az agyat, hogy hamarabb kezdünk unatkozni, mert az agy hozzászokott ezekhez az ingerekhez és már nem tudunk elszakadni tőle. Ezért is láthatjuk azt, hogy egymás mellett ülő emberek nem egymással beszélgetnek, hanem a telefonjaikat nyomkodják.
Sajnos ez a mindenki a saját buborékjában él jelenség, a családokban is jelen van. Egyáltalán nem ritka, hogy ahányan vannak a családban, annyian nyomogatják párhuzamosan a saját telefonjaikat, különböző sorozatokat, filmeket néznek szinte egymás mellett, ahelyett, hogy együtt néznének valamit. A közös film- vagy akár sorozatnézés korábban egyértelműen kohéziós erő volt a családban, ma már ez sincs.
Sokszor úgy beszélgetünk, figyelünk egymásra, hogy közben nyomkodjuk a telefonjainkat, de ez osztott figyelem, azaz nem is figyelünk egymásra eléggé.
Mindkét résztvevő azt tanácsolja a szülőknek, hogy azt kéne megtanítani a gyerekeinknek, hogyan használják kevesebbet és okosabban a közösségi médiát. De a tudatosságra nevelés csak akkor működik, akkor hiteles, ha a szülők maguk is tudatosan használják. Fontos lenne a felnőtteknek belátniuk, hogy szükségük van egy kicsit művelődni, utánajárni, utána olvasni a social media működésének, muszáj frissíteni a szoftverjeinket szülőként. Ha pedig egyedül nem megy, akkor célszerű segítséget kérni.
Kapcsolódó cikkek
