
A home office gyerekkel figyelmes szervezést igényel – de nélküle még nehezebb megoldani a nyári szünetben a gyerekfelügyeletet (Illusztráció: Getty Images)
A nyári szünet nekem évek óta egyszerre várva várt és rettegéssel teli időszak. Várom, mert nagyon jó látni, hogy a gyerekem végre leereszthet, hogy nem nyomasztják az iskolai feladatok, számonkérések – és engem sem. Mert valljuk be, egy ötödikes gyereknek még nagyon sokat kell „segíteni” a suliban, rengeteg feladatot ad a szülőnek is az iskolai lét. Szóval emiatt végre fellélegezhetünk. Na de egy ötödikest még nem lehet felügyelet nélkül hagyni – szóval kezdődik a sakkozás a nyári szünettel.
Halleluja, home office!
Szerencsés vagyok, hogy a férjemmel mindketten tudunk home office-ból dolgozni. De ettől még igazi logisztikai bravúr nekünk is ez az elkövetkező 10 hét nyári szünet. Egyrészt mert mindkettőnknek vannak irodai napjai – és ha ezek a hét ugyanarra a napjára esnek, akkor máris gondban vagyunk. Másrászt mert egy újfajta munkatempót és ritmust kell felvennünk. Ugyanis egészen más úgy home office-olni, hogy közben egy gyereket kell szemmel tartani, etetni, és valamennyire szórakoztatni. (És igen, tudom, nekem csak egyet kell terelgetnem, mit szóljon, aki több gyerkőccel zsonglőrködik…)
A covid karantén-időszaka nem hagyott ebben sok választást, akkor meg kellett tanulni úgy szervezni a dolgokat, hogy a munka is készen legyen, az online oktatás is menjen, a gyerek is kapjon ebédet, és senki ne őrüljön meg. Ahhoz képest egy 11 évessel a táborok és családi nyaralások hetei között otthon dolgozni sétagalopp – de még mindig nem könnyű. Összegyűjtöttem a leghasznosabb tippjeimet a nyári home office-hoz, hátha másnak inspiráló lehet.
Hasznos tippek szünidei home office-ra
1. Főzz előre
Nekem szerencsém van, az anyósom sokat főz nekünk. De amikor nem, akkor igyekszem előre készülni, hogy az ebédet csak melegíteni kelljen, de nap közben kelljen nekiállni főzni gyorsan valamit. Vagy ha igen, akkor reggel kitalálom előre, mi legyen, hogy azzal se menjen az idő.
2. Tervezett 10 percek
Hányszor hallottad már, hogy munka közben óránként 5-10 percre fel kellene állni, átmozgatni magadat? Na ezek ilyenkor szinte kötelezők, és a gyerekkel töltendők. Egy közös limonádékészítés, a készülő rajz megcsodálása, a tabletezés leállítása pont belefér ennyi időbe, és mehetsz is vissza a géphez.
3. Ki korán kel
Nekem év közben is bevált a korán kelés, nagyon hatékony vagyok hajnalban – cserébe este 10-kor már alszom. Csakis annak ajánlom ugyanezt, aki hozzám hasonlóan pacsirta típusú. Nem akarok senkit elrettenteni, de én a család ébredése előtti 2-2,5 órában (igen, 4-kor kelek) rendkívül hatékony vagyok: nem szól hozzám senki, nem jönnek e-mailek, nem csörög a telefon…
Nekem ez a leghatékonyabb cikkírós időszakom, nyáron különösen. Simán lenyomok így nyugiban annyi munkát, amennyit a napi pörgés, telefonok, mailek intézése közben sokkal több időbe telne – és akkor még a gyerek körüli dolgok szervezéséről nem is beszéltünk.
4. Délelőtt meló, délután program
Nem mindig egyszerű, de a gyerekkel is próbálom megértetni, hogy ha délelőtt és kora délután hagy dolgozni, akkor később már nem kell a gép előtt ülnöm, hanem tudunk együtt csinálni valamit.
Nem megyünk minden egyes délután strandra, de néha igen, és sokszor egy fagyizás, barátnős séta, új cukrászda kipróbálása tökéletes lazítós program lehet a nyári szünetben nekem is a megpörgetett délelőtt után. Persze egy 11 évessel már könnyű, hagy délelőtt a melóban érvényesülni. És kellő határozottság mellett nem csak tabletezéssel, hanem olvasással és rajzolással is tölti ezt az időt.
5. Mit mikor?
A munkám egy részében cikkeket írok, a többiben pedig az ezekkel kapcsolatos dolgokat intézem, szervezem. Nekem nagyon nehéz az írást úgy csinálni, hogy közben gyakran félbeszakítanak – ezért ezt gyerekes home office-ban igyekszem a nap elejére tenni. Hajnalra, vagy reggelre, amikor még nyugisabb a gyermek – és én is. Én jobban tudok koncentrálni, ő jobban el tudja foglalni magát.
És amikor kezdődik az „Anya, kaphatok egy almát? De fel is szeleteled? Dinnye nincs? És limonádé van?”, akkor már jó esetben a szervezős, kevésbé elmélyülős résznél tartok.

Illusztráció: Getty
6. Megosztva könnyebb
Az is szerencsés, hogy gyakori, hogy mind a ketten itthon vagyunk – ilyenkor meg van beszélve, ki az, aki elmélyültebben dolgozik, kit nem szabad épp zavarni, és a másik az „ugrasztható”. Tudom, hogy ez egy kivételesen szerencsés állapot, és hálás is vagyok érte – de mire idáig eljutottunk, azért sok munka került abba, hogy mindez működjön.
A covididőszak egy extraintenzív home office-tréning volt, ami, bevallom, nagyon megviselt. Az akkor nagyóvodás illetve elsős gyerekkel tanulgattuk, hogyan dolgozzak hatékonyan úgy, hogy ő se unja magát halálra vagy vegyen részt az online oktatás néha bonyolult rendszerében, és a nyomtatott magazin meg az online cikkek is elkészüljenek időben. Őszinte elismerésem minden szülőnek így utólag is, aki ezt bárhogy is, de lehozta.
7. Egy kis önállóság
Tudom, hogy nagyon más egy bölcsissel vagy ovissal home office-olni, mint egy kiskamasszal, és most már a könnyebb részében vagyunk. A többi, kisebb gyerekes szülőnek üzenem, hogy egyre könnyebb lesz, a gyerek egyre önállóbb lesz, egyre több dolgot lehet rábízni – főleg annak, aki ügyesebb ebben, mint mi. És hamarosan eljön az is, hogy ha mindkettőnknek irodai napja van, akkor itthon lehet hagyni fél-egy napra. Most még nem időszerű nálunk, de jövőre már ez is menni fog, szóval tényleg egyre könnyebb a szervezés.
Persze ettől még nem lesz jó érzés egyedül hagyni otthon a gyereket. Mert sokkal jobb két telefon között legalább pár szót váltani vele és megölelgetni. Ha csak két percre is, de ránézni a készülő rajzra. Ha lelkiismeret-furdalással küzdve is, hogy nem együtt eszünk, de jobb, ha legalább én teszem elé az ebédet, mintha neki kell egyedül melegítenie. Szóval a home office-olásban is van nehézség meg lelkiismeret-furdalás bőven, de ügyes szervezéssel jól tud működni.
Na de mi van, ha nincs HO?
Mit tehet azonban az a szülő, akinek kevés a segítsége, és a home office lehetőségként sem merül fel, még a nyári szünetben sem? Ráadásul három gyereket, egy ötödikest, egy elsőst és egy kisovist kell terelgetnie nyáron? Edina meséli el, ő hogyan oldja meg a nyarat home office nélkül.
1. Sakkozás a szabadságnapokkal
A nyárra már – nem túlzás – márciusban elkezdek készülni. A családi nyári nyaralást időben, még télen lefoglalom. Az óvoda nyári zárásáról az információ március körül érkezik, ilyenkorra egyértelműen kirajzolódik, hogy pontosan hány hetet kell megoldanom az iskola 2,5 hónapos és az óvoda 5 hetes zárása során.
2. Tábor, a nagy megmentő
Első lépésként mindig böngészem az internetet a táborokkal kapcsolatban. Rengeteg tábor van, mindenféle tematikával, és mivel az előző évi táborlehetőségek is elérhetőek a neten, ezért pontosan látom, hogy körülbelül mi várható, mit tartalmaz egy-egy tematikus tábor.
A gyerekekkel megbeszéljük, hogy mi érdekli őket és ennek megfelelően próbálom foglalni a jó időpontokra a táborokat. Minden nyáron 3-4 táborba mennek az iskolás gyerekeim. Az óvodás kislányomat még nem küldöm táborba, ezért az óvodai zárás időpontja határozza meg az én szabadságomat és a nagyszülőknél töltött idő is erre az időszakra esik. Amikor még van óvoda, de már, vagy még nincs iskola, akkor mennek táborba a nagyok.

(Kép forrása: Getty Images)
3. Nagyszülőkkel óvatosan
Szerencsés helyzetben van az, akinél a nagyszülők akarják és bírják is vállalni az unokák felügyeletét. Sokszor azonban ez nem megvalósítható, és így még nehezebb a szülőknek. Nálunk a tapasztalatok azt mutatják, hogy sajnos egyre kevesebb napot tudnak egyszerre a gyerekek a nagyszülőkkel lenni, mert megterhelő nekik 3 kisgyereket ellátni. Ebben az évben már csak 3-3 napot tervezek mindkét nagyszülőnél, hogy ne legyen túlságosan megterhelő nekik fizikailag.
Könnyíteni lehet a nagyszülőkre nehezedő terhet – én is használom ezeket a praktikákat –, ha este, munka után hazavisszük a gyerekeket és reggel mennek újra. Így van egy kis szusszanásnyi idő az időseknek.
4. Home office kiszervezve
Persze ez csak akkor oldható meg, ha közel laknak. Az én szüleim messzebb laknak tőlünk, ezért más megoldást alkalmazok: én is ott alszom a gyerekekkel és onnan járok be dolgozni. Ha munka után hazaérek elviszem a gyerekeket játszótérre, vagy fagyizni és így adok egy kis pihenőidőt a nagyszülőknek. Ahol más városban laknak a nagyszülők esetleg a home office megoldás lehet, az én munkahelyemen sajnos ilyen lehetőség nincs.
5. Szabadság koncentráltan
A szabadságom 90 százalékát nyáron használom fel, 3 hetet mindig velem vannak a gyerekek otthon, 1 hét családi nyaralás, ez az alapfelállás. A mi családunkban a férjem nem vonható be a gyerekfelügyeletbe, mert a munkája annyira kiszámíthatatlan, hogy 100 százalékra nem tudja a gyerekeket hetekkel előbb, tervezetten vállalni, ezért ő kimarad a tervezésből.
6. Amikor jól jön a saját teló
Ahogy nőnek a gyerekek egyre könnyebb megoldani a nyarakat. Az ötödikes nagyfiam szükség esetén már egész nap otthon tud maradni egyedül, és ha úgy hozza az élet, már az elsős testvérére is vigyáz egy fél napot. A saját telefonnak – a sok hátrány mellett – nagy előnye, hogy elérhető a gyerek, többször beszélünk naponta, az ebédmelegítést is telefonon keresztül koordinálom.
7. Félnapos könnyítés
És még egy lehetőség – ahol a munkáltató engedi – a fél nap szabadság. Az iskola előtti utolsó hetet így fogom megoldani. Az óvoda már nyitva van, a kicsi elhelyezése így megoldott, a nagyobbak pedig fél napot gond nélkül eltöltenek otthon. Ebédre hazaérek, így ezzel sincs gond, és nekem csak 2 nap szabadságba került 1 hét felügyelet (a péntek rövid nap, akkor nem veszek ki szabadságot).

Fotó: Getty Images
Zsonglőrködés és kikapcs
Nincs mit szépíteni, a szülők számára a nyár egyáltalán nem csak a pihenésről szól. Hanem kisebb-nagyobb mértékben az idővel és a gyerekfelügyelettel való zsonglőrködésről is. Amit nagyon megtanultam az évek során, az az, hogy nem szabad túlaggódni, és azt az időszakot, amit tisztán a gyerekekkel tudunk lenni, azt meg kell próbálni maximálisan kiélvezni.
Nekem eddig csak álom volt, hogy két vagy három hetet egyben, „tisztán” felszabadítsak, és egyáltalán ne dolgozzak. De még ha pár hajnali cikkírás be is ficcent a szabadság idejére is, igyekeztem a többi időben nem ezen stresszelni, hanem a gyerekre meg a pihenésre figyelni.
Nem mondom, hogy nincs hová fejlődnöm ebben, de igyekszem, mert látom, mennyire fontos. A gyereknek, és nekem is. Hogy egy kicsit tényleg, igazán együtt legyünk. És nem kell ezalatt egzotikus nyaralásra és minden percben együtt levésre gondolni. Inkább azt értem ezalatt, hogy legyen pár nap, amikor tényleg leeresztünk, amikor tényleg nem a munkán kattogunk. Hanem maximum azon, melyik strandra menjünk. Esetleg hogy a tegnapi spagetti legyen ebédre vagy csak dinnye, aztán majd vacsorára főzünk valamit – vagy ahogy alakul.