„Az önbizalom nem örökletes tényező, senki nem születik önbizalomhiánnyal – mondja Fiák-Petruska Hedvig pszichológus. – Az eriksoni fejlődéselmélet szerint a fejlődés első négy szakaszában az adott szakaszra, életkorra jellemző életfeladat megélése során alakul ki az egészséges vagy gyenge, esetleg túlzott önbizalom attól függően, milyen válaszokat kap a gyerek a környezetétől. Az első évben alakul ki az úgynevezett ősbizalom, a világba vetett hit, az az érzés, hogy ez jó hely, érdemes itt lenni, felfedezni, elfogadnak, törődnek velem. A második év feladata az autonómia elérése a szobatisztaság elsajátítása és a közösségbe lépés során. Óvodáskorban nyerhet megerősítést a gyerek kezdeményezése, míg kisiskoláskorban maga is célzottan és differenciáltan törekszik már a teljesítményre.”
Milyen válaszok támogatják az önbizalom egészséges kialakulását, szülőként mit tehetünk ezért?
„Mindig engedjük az életkorának és képességeinek megfelelően cselekedni, ésszerű és biztonságot adó korlátokat húzzunk, amit következetesen betartunk, a tetteit és ne a személyét egészében minősítsük, és ne másokkal, legfeljebb a tegnapi önmagával hasonlítsuk össze. Az önbizalmat megalapozó szakasz a csecsemőkor, amikor a kisbaba teljesen kiszolgáltatott a környezetének. Válaszoljunk a sírására minél pontosabban, tehát ne csak a cumit dugjuk a szájába, hogy elhallgasson, hanem próbáljuk felismerni a sírás tényleges okát. Ezzel nem elkényeztetjük, hanem arra tanítjuk, érdemes szólnia, figyelünk rá, mert értékes számunkra. Kövessük figyelemmel a fejlődését, és tegyük meg, ami ehhez szükséges, de ne kezdjünk már ekkor versenybe az ismerős anyukákkal. A baba és kisgyerek képességeit ne teljesítménynek tekintsük. Óvodáskorban már az óvónénik felől is kap visszajelzést, iskoláskortól pedig a kortárscsoport elismerése is fontos. Amikor az óvoda folyosójára kiteszik a gyerekek rajzait, ezzel elismerést, megbecsülést élnek át. Fontos, hogy szülőként ekkor megtanuljunk úgy értékelni, hogy azzal ne állítsunk rangsort, ne szóljuk le mások munkáját se.”
Mi történik, ha a gyerek nem ilyen optimális válaszokat kap a környezetétől?
„Ha csecsemőkorában azt éli át, hogy hiába sír, nem vagy csak sokára, esetleg rendszertelenül elégítik ki az alapvető igényeit, első meghatározó tapasztalata az elutasítottság lesz, bizalmatlanság alakul ki benne a világgal szemben, ami meghatározza későbbi hozzáállását is, ez alapja lehet az önbizalomhiánynak. Ha a szobatisztaság felé vezető úton nem bíztatást, elismerést kap, nem az önállóság, énerő, képesség és kontroll tudata nő benne, hanem a szégyen, és a kétség saját képességeit illetően. Ez történik, ha nem a fejlettségi szintjének megfelelő feladattal áll szemben, túl korán, túl gyors ütemben történik a szobatisztaságra szoktatás, közben a „balesetek” kapnak kihangosítást. Ha az óvodást kezdeményezései során rendszeresen lekicsinylés éri, vagy egyáltalán semmilyen figyelmet nem kap, az értéktelenség, kisebbrendűség érzése válik uralkodóvá nála.”
Miről ismerjük fel, ha gyerekünk nem rendelkezik kellő önbizalommal?
„Ezek csendes tünetek, és éppen ezért nehéz felismerni őket. Lehet, hogy nincs baj az önbizalmával, csak introvertált alaptermészetű, de előfordulhat, hogy a szülők örülnek a „jó” gyereküknek, holott a háttérben önbizalomhiányról van szó. Erről árulkodik, ha fél mások előtt megszólalni, vécére kimenni, egyedül iskolába, boltba menni, fél, hogy kínos helyzetbe kerül, nem sikerül valami, mások rossz véleménnyel lesznek róla, fél idegennel találkozni, új helyen, ismeretlen környezetben bátortalan. Nem meri elmondani kívánságait, ötleteit, gondolatait, nem mer kiállni magáért, nem száll szembe másokkal, nem áll ki a saját akaratáért. Ezek a mindennapi óvodai, iskolai szituációkban mutatkoznak meg. Rosszul érzi magát ezekben a helyzetekben, elkerüli, nem mer barátkozni, beállni a játékban, és így szegényes marad a problémamegoldó készlete, szociális készségei elmaradnak az átlagtól, kommunikációja nem hatékony, ami ugyanakkor megnehezíti a kapcsolatteremtést, tehát ördögi kör alakulhat ki.”
Hogyan bátorítsuk, hogyan tehet szert nagyobb önbizalomra a gyerekünk?
„Előfordulhat, hogy észre sem vette, és a szülő maga adta át a mintát, ha elkerülő, konfliktuskerülő, szorongó személyiségtípus, neki sincs kellő önbizalma, szülőként pedig túlféltő, aggodalmaskodó. Először ezt kell észrevennie, és valamelyest pozitív irányba lépnie. A gyerek önbizalmát a dicséret és a sikeres tapasztalatok erősítik, de az is, ha azt éli át, nem történik nagy baj kudarc esetén se, legközelebb is érdemes próbálkozni. Reálisan mérjük fel a veszélyeket, és ne tartsuk vissza a tapasztalatszerzéstől pusztán saját félelmeink miatt. Ha bátortalan a kezdeményezésben, menjünk együtt oda a játszótéren a többi gyerekhez, másszon alacsonyabb mászókára, csússzunk együtt, mert így biztonságban szerezhet megerősítő, pozitív élményeket. Az is jó megoldás, ha csak a jelenlétünkkel támogatjuk, és noszogatás nélkül türelmesen kivárjuk, hogy nekiveselkedjen. Ezzel szemben ne toljuk őt előre, ne szóljunk rá hangosan, és ne hagyjuk magára, mert ezzel csak tovább erősítjük szégyenérzetét, és újabb kudarcélményt szerzünk neki. Előfordulhat, hogy a szülői próbálkozásoknál hatékonyabb és szakszerűbb segítséget kap a gyerek egy szociális készségfejlesztő csoportban, amit időnként helyi pedagógiai szakszolgálatban is elérhetünk, vagy magán szervezésben tart pszichológus.”
Szakértő: Fiák-Petruska Hedvig pszichológus
Forrás: Gyerekszoba.hu
Kapcsolódó cikkek
