A média az elmúlt hónapokban a pedagógustüntetésektől, és az oktatási rendszer elhatalmasodó problémáitól hangos. Nagy figyelmet kaptak az általános és középiskolák tanárainak követelései, de az óvodapedagógusok méltatlan helyzete kissé a háttérbe szorult, pedig náluk legalább olyan nagy a baj. Ahogy az iskolai oktatás hajója, úgy az óvodák csónakja is léket kapott, a benne ülők pedig nemcsak azért kapálóznak, hogy ők maguk a vízfelszínen maradhassanak, hanem azért is, hogy a mi gyerekeink az egészséges fejlődéshez szükséges nevelést és körülményeket kaphassák.
“Ez az egész a gyerekeken csattan”
Ideális esetben, amikor egy kisgyerek óvodába kerül, megismeri az óvónőket, beszokik, akkor kialakul nála egy kötődés. Szép lassan megismeri a helyi rutint, megtanulja, hogy szülei távollétében számíthat az óvó nénik segítségére, babusgatására, iránymutatására. Ilyen pici korban az, hogy ha egyik nap még van egy adott gondozó, másik nap meg már nincs, az traumát tud okozni a gyerekeknek. Pedig ez a helyzet sajnos egyre gyakrabban fordul elő.
“Jelenleg is több városi intézményben van óvónőhiány. A pozíciókat legtöbbször már nyugdíjazott kollégák visszahívásával próbáljuk betölteni. Amennyiben erre sincs lehetőségünk, olyankor pedagógia asszisztensek bevonásával próbáljuk orvosolni a helyzetet, mert erre legalább lehetőséget ad a törvény. Az idei évben több alkalommal, több felületen is próbáltunk óvónőket keresni, a hirdetéseinkre összesen ketten jelentkeztek. Az is sokszor előfordul, hogy a frissen végzett óvónők, akiket nagy reményekkel felveszünk, fél – egy év után várandósak lesznek, és a babájuk megérkeztével ki is esnek a rendszerből. Gyakran őket már a GYES leteltével sem látjuk viszont. Persze akadnak kivételek, akikre tudom, hogy a későbbiekben számíthatunk, akik jelezték is, hogy visszatérnének, illetve több ízben a tüntetéseken is láttam őket a gyerekeikkel. Ők azt mondták, hogy pontosan a sajátjaik miatt nem akarják feladni, mert szeretnék, hogy ők is megfelelő óvodai ellátásban részesülhessenek, ne összevont csoportokban, leterhelt, stresszes óvó nénikhez kerüljenek” – meséli egy, egykor az agglomerációban intézményvezetőként dolgozó óvónő.
Az óvónői képzésekre rendkívül kevesen jelentkeznek, és a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai is arra engednek következtetni, hogy még a képzést elvégzők közül is alig néhányan állnak csak munkába. Sok a pályaelhagyó.
“Édesanyám óvónőként dolgozott. Szerettem volna a nyomdokaiba lépni, mert imádom a gyerekeket, és nekem – minden nehézség ellenére, amit anyukámtól hallottam – igenis vonzó volt ez a pálya. Végül pedagógiai asszisztens képzéssel sikerült óvodában elhelyezkednem. Szerencsés vagyok, mert egy nagyon jó vezetőséggel, összetartó, és nem áskálódó csapattal dolgozom együtt. Sajnos sok helyen hallom, hogy ez nem így van. A frusztráció, a leterheltség sok intézményben belső viszályokat gerjeszt. Továbbra is sokat gondolkodom rajta, hogy megszerzem a diplomát, de amiket a tüntetéseken hallok a kollégáktól, néha elbizonytalanít” – meséli egy fiatal lány, aki jelenleg délutánonként visz egy vegyes csoportot.
A bölcsődei és óvodai pedagógusok országos átlagfizetése a KSH 2021-es adatai szerint bruttó 353 733 forint volt. A 30 év alatti pályakezdők viszont csak bruttó 283 715, az 50 év felettiek pedig bruttó 416 729 ezer forintot kerestek – persze itt is a nettó számít igazán. Többek közt az alacsony fizetés az, ami ellehetetleníti a megfelelő “utánpótlást” is, hiszen pénzügyileg az óvodapedagógusi pálya egyáltalán nem tudja felvenni a versenyt a piaci bérekkel szemben.
Az egyes önkormányzati fenntartású óvodák közt is hatalmas eltérések mutatkoznak. Bizonyos fővárosi kerületekben a közalkalmazotti fizetést bérpótlékkal, jutalmakkal, cafeteria juttatásokkal sőt munkaruha-pénzzel is kiegészítik. Ezekben a kerületekben, városokban, falvakban is fennáll az óvónőhiány, de jelentősen kisebb mértékben, mint ott, ahol egy éves szinten 15.000 forintos ruhapénzzel “dobják meg” az óvónőket az év végén.
Az óvodai dolgozók azt szeretnék elérni, hogy az óvodapedagógus-bértáblát igazítsák a mindenkori minimálbérhez, és ezzel együtt tegyék inflációkövetővé is.
“A rendszer minden egyes eleme felelős”
“Több városban volt már szerencsém dolgozni, kipróbáltam az állami és a magánóvódák világát is. Számomra elképesztő, hogy mekkora különbség tud lenni – és most nem csak az anyagi javakra gondolok – város és város, óvoda és óvoda közt. Ahol jelenleg dolgozom, ott olyan intézményszintű problémák vannak a vezetőség alkalmatlansága miatt, hogy minden nap megfordul a fejemben, hogy – annak ellenére, hogy imádom a csoportomat és magát az óvónői hivatást – otthagyom az egészet” – kezdi történetét a tíz éve pályán lévő óvónő.
“Nálunk nem csak óvónőből van hiány, de nincs gondnokuk, karbantartónk, konyhásunk, néha takarítónk se. Ezeket a feladatokat is nekünk kell ellátni, s így mindenki törődik mindennel – a dadus takarít, az óvónő bútort szerel, a pedagógus asszisztens a konyhán segít – csak a gyerekekre nem jut senkinek igazán ideje. Az adminisztrációs teher hatalmas és sokszor teljesen felesleges, ebben a pedagógus asszisztensek sem segíthetnek, tőlünk óvónőktől viszont rengeteg időt vesz el. A túlórákról hallgatunk, mint a sír, még a bérpapírra sem engedik, hogy felírjuk, mert minek? Úgy tartják, azzal csak bonyolítanánk a bérszámfejtést. Arról nem beszélve, hogy a vezetőség ennek az egésznek a tetejébe még kivételez is. Vannak “kedvenc” csoportok, kedvenc óvónőkkel, akik több “jutalmat” kapnak, és vannak, akik semmit. Ők ezt motivációnak nevezik, ám az egész mögött meghúzódó munka mégsem mérhető teljesítményarányosan. Az ilyen csoportok “érdekes” módon két diplomás pedagógussal, saját dadussal, esetenként a dadus hiányában másik csoportoktól elkért pedagógus asszisztenssel működnek. Mégis hogy szálljon ezek teljesítményével harcba egy árva óvónő, akinek egész délelőtt még csak pisilni sincs ideje kimenni, mert egyedül viszi az egész csoportot, és ha szerencséje van, fél 12 körül megjelenik egy dadus kisegíteni az ebédeltetésben” – panaszolja szomorúan a megfáradt óvodapedagógus, aki szerint a közéleti csatározások sokszor inkább már eltereli a figyelmet évtizedek óta létező problémákról. “Mutogatás megy és vagdalkozás, pedig a fókusznak azon kellene lennie, hogy az óvodapedagógusi pálya újra hívogató legyen a fiatalok számára – és véleményem szerint ehhez a fizetések megemelése vajmi kevés – különben néhány éven belül teljesen elöregszik a szakma, és az is előfordulhat, hogy a szülőknek másik faluba/városba kell majd áthordaniuk a gyerekeiket, mert szinte alig marad addigra óvónő az országban.”
Kapcsolódó cikkek
