Gyerek
Miért nem kaphatnak COVID elleni oltást a gyerekek?
Ha a felnőtteknek biztonságos és hatékony, akkor a gyerekek miért nem kaphatnak egyelőre a koronavírus elleni védőoltásból?
Több nyomozás is folyik az egyik hazai gyermekotthonban
A 24.hu még augusztusban írta meg, hogy a kalocsai gyermekotthonban súlyos bántalmazások vannak. A rendőrség több nyomozást is indított erőszakos bűncselekmények miatt, egyik esetben sem a nevelők ellen.
A tekintélyelvű szülői stílus
Az, hogy ki milyen módon neveli a gyermekét több minden is befolyásolja: a társadalom, a szocializáció, a család felépítése és körülményei és még sok minden egyéb is.
A kutyák társként tekintenek a gyerekekre
A kutyák összehangolják a viselkedésüket a velük egy háztartásban élő gyerekekkel, de nem olyan mértékben, mint a felnőttekkel - állapították meg az Oregoni Állami Egyetem kutatói.
Új gyermekközpontú meghallgató- és terápiás központot adtak át
Az új intézményben olyan gyerekek meghallgatását végzik gyermekbarát módon, akik bűncselekményben, bántalmazásban érintettek áldozatként vagy tanúként.
A tanárok kimerültek, nem érzik biztonságban magukat
A tanárok fele kimerült, negyede pedig nem érzi biztonságban magát a koronavírus-járvány második hulláma alatt - derült ki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a 21 Kutatóközpont közös felméréséből.
Hiánycikk a HPV-vakcina
A gyártó sem tudja, hogy mikor lesz elérhető a HPV-oltás a gyógyszertárakban. A hiány oka, hogy világszerte megnőtt a kereslet a vakcina iránt.
Középfülgyulladás allergia miatt?
A kezeletlen légúti allergia miatt gyakoribb fülfertőzések jelentkezhetnek.
Ezért is fontos az orrdugulás kezelése
Az elhúzódó orrdugulás kezelése azért is fontos, mert a szájlégzés miatt idővel még rosszabbul fogjuk érezni magunkat.
Új inspiráló nővel bővült a Barbie-kollekció
A Mattel Inspiráló Nők című kollekciója újabb babával bővült: a 2014-ben elhunyt Maya Angelou amerikai költő, író, emberi jogi aktivistáról mintázott baba a sorozat legújabb darabja.
Ezeket kérdezzük a gyerekünktől a “Hogy vagy?” helyett
A megszokott, ismert világ igencsak felborult, és ezt a gyerekek is észreveszik. Őket is aggodalommal töltheti el ez a helyzet, akár mutatják, akár nem. Hogy ezekről az érzésekről beszélni tudjanak, szükségük van a szüleikre.
A szülők szerint nem volt igazi digitális oktatás tavasszal
A szülők szerint tavaly tavasszal nem volt igazi digitális oktatás, a diákok megtapasztalták a saját tanulás iránti felelősségvállalást, a tanárok az egymás közötti együttműködést emelték ki.
Az alváshiány nem tesz jót a memóriának
Az agy alvás közben sem pihen, hanem aktívan dolgozik. Mind az álmodás ciklusában, mind akkor, amikor nem álmodunk, agyunk megerősíti az előző nap eseményeinek emlékeit.
Ceruzafogás: állomások és kézerősítő tippek
A gyerekek általában 3-4 éves korukra kinövik az "ügyetlenebb", gyenge ceruzafogást, azonban van, akinél ez később is megmarad. Hogy alakul ki a helyes ceruzafogás és hogy erősíthetők a kezek?
Szennyezett kétszersültet hívott vissza az IKEA
Etilén-oxid szennyezettség miatt visszahívta a Knäckebröd Flerkorn nevű 250 grammos, többgabonás kétszersültet gyártója, a finn Lantmännen Cerealia, a magyarországi forgalmazója az IKEA