
Gyerek


Nézni vagy nem nézni?
A gyerek kíváncsisága nagyon is érthető, de nem kevésbé a szülő megfontolásai, amikor óvni akarja gyermekét attól, hogy felnőtteknek szóló, sokszor agresszivitást, erotikát, érett gondolkodásmódot kívánó mondanivalóval rendelkező műsorokat nézzen.
Tompalátás
A tompalátás (vagy más néven ambliopia) nem különálló betegség, hanem a látásfejlesztés elmaradásából, illetve annak sikertelenségéből adódó végső okozat. Megelőzésével jellemzően a gyermekszemész foglalkozik.
Az ágybavizelés nem szégyen!
A bepisilést ma is szégyellni való dolognak tartja a közvélemény, így a gyermekek közel fele nem, vagy csak későn kap segítséget problémájára.
Gyermekkori figyelemzavar és hiperaktivitás
A figyelemzavaros, túlmozgásos gyerek már korán problémát jelent a szülőnek és a közösségnek, mégis leggyakrabban e problémák elmélyülésekor, az iskoláskorban kerülnek szakemberhez az ilyen gyermekek.
Ágyba járók
A gyermekurológiai szakrendelést sokszor keresik fel a szülők azzal a problémával, hogy gyermekük alvás közben bevizel. A gyermekkori éjszakai ágyba vizelés sokkal gyakoribb jelenség, mint az a köztudatban elterjedt.
Nyelvi fejlődési zavarok
A lelkes, mosolygós, igyekvő óvodásból miként válik gyakran az első osztály végére szorongó, rosszkedvű, fáradt iskolás?
Őszintén az abortuszról
Amióta világ a világ, a nő két dologért tesz meg mindent: azért, hogy legyen, illetve, hogy ne legyen gyereke.
Éjszakai bepisilés
Reggelenként menetrendszerűen arra ébredni, hogy a gyerek már megint úszik a pisiben, nem éppen felemelő érzés.
Koleszterinkérdés gyerekkorban
Általánosan elfogadott tény, hogy a magas szérumkoleszterin-szint megnöveli az érelmeszesedés, a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulásának a kockázatát. Van-e jelentősége annak, ha magas egy gyermek koleszterinszintje?
Látássérült gyermek a családban
Budapesten, Zuglóban van egy iskola, ahova gyengénlátó és aliglátó gyermekek járnak. Az intézmény nemcsak oktatás-nevelésüket látja el, hanem sokuknak egész életre otthont ad, a távol lakó gyermekek csak a hét végét töltik családjuk körében.
Fogamzásgátlás
Az európai nők többsége használ szájon át szedhető fogamzásgátló tablettát vagy egyéb születésszabályozó eszközt.
Éjszakai ágybapisilés – a gyermekurológus szemszögéből
A gyermekurológiai szakrendelést gyakran keresik fel a szülők azért, mert gyermekük éjszaka még bepisil. A gyermekkori éjszakai ágybavizelés nagyon gyakori jelenség.
Fluorozott sóval a fogszuvasodás ellen
A fogszuvasodás egyike a világ leggyakoribb népbetegségeinek. Ám azt is elmondhatjuk, elsősorban a gyermekeket érintő probléma, vagyis közügy.
Gyerekszemek – Honnan tudhatod, ha baj van?
A gyermekszemészetben előforduló leggyakoribb elváltozás a látásgyengeség. Nem ennyire gyakori, de látványosabb, s ezért hamarabb kerülnek szakember elé a kancsal gyerekek.
Különös történet – keressük a gyökereket
Sokat akar a szülő, beteg lesz tőle a gyermek? A következő "betegségtörténet" annyira szokatlan, hogy szakember számára is különös...