Az érzelmi evés az étkezési zavarok egyik jellemző vonása. Ilyenkor nem azért eszünk, mert éhesek vagyunk, hanem érzelmi folyamatok határozzák meg az étkezésünket. A pszichoforyou.hu készített interjút a témában Dr. Lukács Liza szakpszichológussal.
Jól ismerjük azt a helyzetet, hogyha szomorúak vagyunk, sokszor valamilyen ételhez nyúlunk vigaszért, ez lehet édesség, de persze bármi más is, és máris jobban érezzük magunkat. Ilyenkor valamilyen hiányt pótolunk vagy önmagunkat nyugtatjuk meg, valójában “egy korábbi tanulási folyamat eredménye, és az érzelmeink irányába mutat” – fogalmaz a pszichológus. Ez az irány pedig nem más, mint az, hogy gyerekkorunkban hogyan élhetjük meg az érzéseinket.
“Ideális esetben, ha valamilyen érzés keletkezik bennünk, azt a szülőnk elfogadja és képes ráhangolódni az aktuális érzelmi állapotunkra, így az együttérzésével biztonságot nyújt számunkra. Fontos, hogy érvényesnek ismerje el, amit érzünk: lehessen szomorkodni, félni, haragudni, és önfeledten élhessük meg az örömöt is.”
Ha a szülő képes a saját érzelmeit felismerni és szabályozni, akkor segít a gyerekének is abban, hogy ő is meg tudja azokat élni és ne fojtsa el magában. A gond akkor kezdődik, ha a szülő nem tud mit kezdeni a saját érzéseivel, így a gyerekének sem tud segíteni annak átélésében. Ilyenkor valahogy szeretne segíteni, és ilyenkor jöhet képbe jobb híján az édesség. Mindenkinek ismerős lehet pl. az a helyzet, amikor étellel vagy üdítővel terelik el a gyerekek figyelmét, pl. mert veszekednek vagy mert a gyerek elesett és fáj valamije. “Gyere, együnk egy fagyit, nem is fáj annyira az a seb!” vagy “Ne veszekedjetek már, gyertek egyetek egy szelet sütit/igyatok egy szörpöt!”
De mi ezzel a baj? A probléma az, hogy ezekben a helyzetekben a gyerek nem tapasztal valódi együttérzést vagy megnyugtatást, noha ezek a szülői (nagyszülői) reakciók nyilván nem ártó szándékkal születtek. Ettől még a gyerekben az a minta fog rögzülni, hogy a benne keletkezett szomorúság, feszültség úgy oldható fel, ha gyorsan eszik valamit.
Így beépül, hogy az étel nem más, mint feszültségcsökkentő eszköz, egy pótlékká válik. Az étel okozta gyors örömszerzés kerül előtérbe ahelyett, hogy valódi érzelmi megküzdéshez kapna mintákat. Az érzelmi evés, bár logikusnak tűnne, nem is elsősorban a túlsúly miatt problémás, ennél összetettebb dolog.
“Hiszen ha nem tudom, hogy mit érzek, akkor azt nem is fogom tudni jól kifejezni, így valószínűleg a környezetemben élők sem fognak megérteni engem, sőt, én sem saját magamat. Ezáltal a kapcsolataimban biztosan zavar keletkezik. Ez a folyamat gyakorlatilag a kapcsolati problémák melegágya, legyen szó szülő-gyermek, partneri, baráti vagy akár munkahelyi viszonyokról. Ha pedig a kapcsolataim nem működnek megfelelően, akkor az nyomot hagy az önértékelésemen és az önmagamhoz fűződő viszonyomon is” – mondja a pszichológus.
Azt érdemes tudni, hogy minden érzés, ami bennünk keletkezik feszültséggel jár. Ha nem tudjuk ezeket jól kezelni, akkor egy nagyon lényeges részünk nem fog jól működni és mindig szükségünk lesz valamilyen szerre, ami segít megnyugodni.
Az érzelmi evés állapotára leginkább a magány és az ürességérzet jellemző. “Ennek hátterében gyakran felfedezhetjük a kora gyermekkori biztonságérzet hiányát és a bizonytalan kötődési mintázatot. Egy kézzelfogható példa: egyes családokban az a szokás, hogy a gyermek a kiságya magányában egy szál cumisüveggel alszik el, amibe valamilyen meleg italt, tejet, kakaót, cukros teát, tápszert töltenek. Ezzel ringatja álomba magát, ennek segítségével nyugtatja meg önmagát” – mondja a pszichológus. Hozzáteszi, hogy ez a kép nagyon más, mint amikor a szülő mesét olvas, simogat, este beszélget, ringat vagy énekel a gyereknek. “A szülő támogató jelenléte ilyenkor segíti a gyermekben a valódi önmegnyugtatás kialakulását, amihez nem kell semmilyen szer.”
Forrás: pszichoforyou.hu
Kapcsolódó cikkek
