Nagyszerű, ha ez így tud történni, de a válaszok gyakran nem így érkeznek, hanem részletekben, váratlan időpontokban és helyeken, helyzetekben.
Candida Fink gyermek-/serdülő- és általános pszichiáter a psychologytoday.com portálon osztott meg három fontos stratégiát, amelyek növelhetik annak a valószínűségét, hogy a gyermek arról beszéljen, ami éppen foglalkoztatja, ami a fejében jár.
Gyakori lehetőségek
A szakember szerint ez azt jelenti, hogy különböző időpontokban, helyeken, és összefüggésekben kell jelen lenni, miközben nem szabad tolakodónak vagy követelőzőnek lenni. Ha a gyerekek a közelben vannak, és még csak nem is foglalkoznak veled aktívan, akkor is érdemes egy kis időt szánni rá, és a közelbe ülni. Lehet, hogy éppen a telefonjukkal vannak elfoglalva, vagy a házi feladatukat csinálják. Csak ülj nyugodtan a közelükben, igyál egy csésze teát, telefonálj, vagy dolgozz éppen – a lényeg, hogy párhuzamosan, de mégis legyél jelen.
Más lehetőségek lehetnek, amikor a gyerekek megkeresnek egy kérdéssel, vagy hogy valami hétköznapi dolgot mondjanak. Amikor csak képes vagy rá, próbálj meg arra összpontosítani, hogy teljes mértékben rájuk figyel. Néha egyéb dolgok is járnak a fejükben, és kialakulhat egy beszélgetés is ebben az informális kontextusban. Érdemes kihasználni ezeket a lehetőségeket, és meghallgatni a gyerekeket.
Hasonló lehet az informális, támogató beköszönés is: ha például egy ideje nem jöttek ki a szobájukból, kopogtass az ajtajukon, és kérdezd meg, hogy szükségük van-e valamilyen harapnivalóra vagy italra. Ha éppen ingerültek, vagy azt mondják, hogy most inkább menj el, az is rendben van. Mondd el nekik, hogy keressenek meg, ha szükségük van valamire. Ez is egy lehetőség, hogy később megkeressenek.
Az autó szintén egy remek hely a beszélgetésre, mert nem kell feltétlenül szemkontaktust teremteni. Hallgasd, mit mondanak, és ne faggasd őket, csak figyelj, és állj készen, ha valamit felhoznak. Ha leállítanak, amikor kérdezel valamit, érdemes egy kicsit csendben ülnöd, és más témát felhozni.
Közvetett kommunikáció
A közvetlen kérdések feltevése a legkevésbé működő módszer arra, hogy meghallgasd a gyermekeidet. A szülők hajlamosak lehetnek olyan eredményekre összpontosítani, mint az iskolai feladatok, a házi feladatok, a házimunka – a cselekvésre és az elért eredményekre. Fink szerint közvetett kommunikáció minden olyan, amelynél nem követelnek vagy várnak választ. Például, ha kíváncsi vagy arra, mi van a gyermekeiddel, kérdezd őket a zenékről, amiket hallgatnak, a játékokról, amiket játszanak, ne csak az iskoláról és az osztályzatokról.
A tinédzserek az életkorukból fakadóan néha kizárhatnak, amikor kérdezel, és ez teljesen rendben van. Ha érdeklődő vagy, és nem erőlteted a közvetlen kérdéseket az aggodalmaiddal és az elvárásokkal kapcsolatosan, akkor sokkal inkább érezhetik úgy, hogy hozzád fordulnának.
A közvetett kommunikációra egy másik remek lehetőség valamilyen közös tevékenység, elfoglaltság. Ez nem csak egy közös program lehet, mint egy mozi vagy egy séta, hanem valamilyen otthoni, hétköznapi feladat, mint a vacsorakészítés, vagy egy ház körüli teendő. A gyerekekkel együtt végzett házimunka is lehetőséget teremt a meghallgatásra.
Ítélet-/sokkmentes övezetek
Ha lehetőséget adsz a meghallgatásra, olyan dolgokat is hallhatsz, amelyekre nem számítottál volna, vagy amelyek aggasztanak, feldühítenek. Az ezekben a pillanatokban adott válaszaid felépíthetik vagy lebonthatják a jövőbeli kommunikációs falakat. Az, hogy ha nem döbbensz meg, vagy nem ítélkezel, nem jelenti azt, hogy nem térsz vissza a témához, hogy foglalkozz az aggályokkal vagy eredményekkel. Azonban abban a pillanatban a legjobb eszköz a hidegvér megőrzése.
Erre különösen akkor lehet szükség, ha úgy tűnik, hogy gyermeked provokálni vagy sokkolni akar. Az ítélkezés és a sokk hiánya elveszi ennek a töltetét, és teret nyit a kommunikáció más módjai előtt.
Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek érzéseid, ha a gyermeked mond valamit, csak várj egy kicsit. Előbb szedd össze a gondolataidat és az érzéseidet, majd megoszthatod ezeket a gyermekeddel.
Forrás: psychologytoday.com
Kapcsolódó cikkek
