Kamasz

Így tartsd illatosan a kamaszod sporttáskáját, és ami benne van

Fontos, hogy a tini gyereked sportoljon – és az is, hogy a sportcuccait ügyesen kezeljétek, hogy megelőzzétek a kellemetlen szagokat.
2023. Október 06.
Sporttáska edzőholmikkal öltözőben edzés után
Fotó: Getty Images

Örülj neki, ha sportol – még akkor is, ha ez számodra pluszmunkát jelent. Az edzésre fuvarozás, esetleg versenyekre szállítás, edzőholmik beszerzése mellett bizony lesz feladatod a sportcuccok tisztán tartásával is. Nem kell, hogy mindent egyedül csinálj, fontos, hogy ezt a kamasz gyereked is magáénak érezze, hiszen az ő holmijáról van szó, és igazából őt lengi körül a kellemetlen szag, ha nem figyel. De egészen biztosan szüksége lesz ebben némi segítségre. Meg kell tanítani neki az alapokat, a legfontosabb teendőket, és bizony az edzőcuccokat illetően néhány ügyes trükk is kell, hogy minden illatos maradjon. Összegyűjtöttük a legfontosabb és leghasznosabb tippeket.

1. Azonnal pakoljon

Ezt bizony a „szájába kell rágnod”, ahányszor csak kell, és érdemes erélyesnek lenni: a sporttáskát nem lehet hazaérkezés után csak úgy bedobni a sarokba. Úgy egészen biztos, hogy amikor legközelebb szükség lesz rá, finoman szólva sem lesz üde illata a benne lévő dolgoknak. Amit muszáj megtenni, amikor hazaér az edzésről (és ezt ne végezd el helyette, simán meg tudja csinálni ő is):

  • Kivenni a táskából a kulacsot és elmosni
  • Kitenni a cipőt szellőzni
  • A ruhákat a szennyesbe tenni, vagy ha szükséges, akkor száradni hagyni előtte
  • Törülközőt kiteríteni
  • Egyéb sportfelszereléseket kitenni szellőzni-szárítani

2. Figyeljetek a cipőre

Ne maradjon benne a táskában a cipő semmiképp, minimum szellőzni tudjon, de ha izzadós a gyerek lába, akkor mehet bele egy kis hintőpor, esetleg kávés filterben szódabikarbóna, vagy cipőszagtalanító, fertőtlenítő spray. Az is jó megoldás, ha kiteszitek a napra úgy, hogy a bélést is érje a fény (ha kivehető, tegyétek ki a cipő mellé.)

Mutatunk néhány hasznos szagtalanítót – a cikk a galéria után folytatódik.

Sidas Dryer Bag Cedar Wood cédrusfa cipőszárító és szagtalanító
4 fotó megtekintése

3. A törülköző nagyon fontos

Ha annyira fáradt, hogy alig van ereje elpakolni, a vizes törülközőt akkor sem szabad a táskában hagyni. Rendkívül könnyen bebüdösödik, és nem olyan egyszerű az állott szagot eltávolítani belőle. Ráadásul a többi ruha is átveszi a szagát.

4. Mosd trükkösen

Az edzőruhákhoz érdemes speciális, kimondottan sportfelszereléshez kifejlesztett mosószert használni. De jó megoldás lehet a mosás előtti ecetes vizes áztatás is. Ezekhez a ruhákhoz, különösen a technikai ruházathoz semmiképp ne használj öblítőt: rontja a textil szellőző, izzadságelvezető funkcióját. Ugyanígy a mikroszálas törülközőt sem szabad öblítővel mosni. Sajnos az ilyen darabokat általában nem szabad magas hőfokon mosni, ami megnehezíti a fertőtlenítést, és gyakran szárítógépbe sem ajánlott őket tenni. Ilyen esetekben jöhet jól a fertőtlenítő mosószeradalék – úgy ad illatot a ruháknak, hogy nem vonja be a textil szálacskáit, és közben segít elpusztítani a szag kialakulásáért felelős baktériumokat.

5. Fertőtlenítsd a védőfelszerelést

Vannak olyan darabjai a sportruházatnak, amelyeket nem szabad mosógépben mosni, de tisztítani ezeket is kell. Ha csak gyorstisztításra van idő, akkor textilfertőtlenítő spray lehet a megoldás, ha van idő a szárításra, akkor langyon mosószeres vízzel kézzel mosd ki vagy töröld le őket. Mindig alaposan öblíts vagy törölj utána.

6. A táskát is mosni kell

Időről időre magát a sporttáskát is érdemes tisztítani – ha betehető a mosógépbe, az a legegyszerűbb verzió. Ha nem, akkor mosószeres vízzel mosd le kívülről, belülről pedig fertőtlenítőszerrel is kezeld. Ha erre nincs idő, de kellemetlen szag érződik a táskában, fertőtlenítő, szagsemlegesítő spray, vagy éjszakára egy kis szódabikarbóna lehet a megoldás.

7. Mossatok hamar

Ha csak megoldható, a sportruhák ne várakozzanak sokáig a szennyesben – még úgy sem, hogy előtte hagytátok megszáradni őket. Legjobb, ha az átizzadt cuccokat minél hamarabb kimossátok – ez lehet akár egy ecetes vizes öblítés is azelőtt, hogy többi ruhával a mosásba kerülne.

8. Mosakodjon gyakrabban

A tiniknek még tanulniuk kell a mindennapi, személyes higiénét, hozzá kell szokniuk a dezodorhasználathoz, a gyakoribb és alaposabb tusoláshoz. Jó, ha erre felhívod a figyelmét, de ezt semmiképp ne durván vagy gúnyosan tedd: legyél diszkrét és segítő, ahelyett, hogy piszkálnád vele. Azt is magyarázd el, hogy a dezodorhasználat nem váltja ki a tusolást soha, nem nyomja el a testszagot, ha az már kialakult, és a túlzott deóhasználat tönkreteheti a technikai ruhák anyagát. Szóval okosan kell használni: reggel vagy tusolás után, és nem túl sokat.

Forrás: homeinthfingerlakes.com, verywellfit.com