Ma már senki nem vitatja, hogy a játék rendkívül lényeges szerepet tölt be a gyerekek életében, és nem csupán a szabadidő tartalmas kitöltése szempontjából, hanem azért is, mert a játék során számos képességük fejlődik (a motorikusoktól a matematikain át a nyelvi képességekig), miközben jobban megtanulnak kapcsolatokat építeni és kezelni a kortársaikkal, ráadásul még a stressz-szintjüket is csökkenteni tudják.
Arról azonban már kevesebb szó esik, hogy amikor egy természeténél fogva játékos és játékot igénylő gyerek érkezik a családba, akkor a szülők előtt is megnyílik egy roppant értékes lehetőség: ha időről időre elmerülnek a közös játékban, akkor újra felfedezhetik magukban a felelősségteljes cselekvést igénylő felnőttlét követelményei miatt némiképp elkerülhetetlenül háttérbe szorult, de teljesen azért sohasem elhagyott gyermeket, és mentálisan mintegy megfiatalíthatják önmagukat.
Mert gyereknek lenni nagyszerű
Közelítsünk onnan, hogy a szülők egyfelől általában igyekeznek pozitív hatást gyakorolni a gyerekekre a közös játékon keresztül is: akár társasozásra gondolunk, akár labdázásra, szerepjátékra vagy közös rajzolásra, szinte minden esetben kreativitásra, eredményes és önálló problémamegoldásra, árnyalt kommunikációra, rugalmasságra és ötletességre igyekeznek rávezetni őket, és ha így tesznek, akkor ez értelemszerűen rájuk, a felnőtt résztvevőkre is hatással kell legyen.
Másfelől érezhetjük azonban, hogy amikor azt mondjuk, hogy a közös játék révén újra gyerekké válhat a szülő, akkor nem csupán ennyiről van szó, és biztosan van olyan apa vagy anya, akit a gyermeki tudatműködés és világszemlélet visszaidézése megriaszt – hiszen a “gyerekes viselkedést” általában negatív jelzős szerkezetként használjuk a mindennapokban. Ilyenkor érdemes tudatosan áthangolni magunkban mindazt, amit a gyermeki léthez társítunk.
- Kapcsolódó: Több előnye is van, ha legbelül gyerek maradsz
Vagyis toljuk egy pillanatra félre a gyerekekre kétségtelenül jellemző felelőtlenséget, mértéktelenséget és általános zűrzavart, és koncentráljunk inkább arra, hogy ugyanakkor számos fantasztikus tulajdonság is jellemzi őket: nem haragtartók, kimutatják az érzelmeiket, őszinték, kíváncsiak, imádnak mozogni, bátrak, nevetősek, lelkesek, improvizatívak (nem csak arra használják például a játéktárgyakat, amire a leírásuk szerint valók), egyszerűségre törekednek, és gyakran észrevesznek olyan összefüggéseket, részleteket is, amelyekre mi már sajnálatosan vaknak bizonyulunk.
Ehhez a szemléletmódhoz térhetünk hát vissza a közös játék során, és igazán nem nehéz belátni, hogy ha sikerül ebből megtartani valamit, akkor ez a mindennapjaink során, a munkában és a magánéletünkben is roppant hasznos változásokat hozhat. Ha pedig ehhez az kell, hogy négykézlábra ereszkedve oroszlánként bömböljünk a nappali szőnyegén, akkor ez igazán nem tekinthető nagy árnak érte.
- Kapcsolódó: Mivel fog igazán jól játszani?
A gyerekek mindenkori szintjéhez, igényeihez ugyanis alkalmazkodni kell, hogy a játék valóban közös és önfeledt legyen, de persze tartsuk szem előtt a játékidő alapszabályát: ne kényszerítsük se magunkat (illetve ne engedjük, hogy gyerekeink ezt tegyék velünk), se gyerekeinket olyasmire, amihez egyáltalán nincs kedvünk vagy kedvük. Ebbe beleértendő az is, hogy bár nyugodtan megmutathatjuk a gyerekeknek – hátha őket is leköti -, semmiképp ne erőltessük saját gyerekkorunk játéktípusait: ne ezeken keresztül, hanem egyszerűen az önfeledt játéktevékenység gyakorlatán át kívánjunk visszatérni gyermeki önmagunkhoz.
- Kapcsolódó: Apa bizony máshogy játszik
Jobb, mint egy wellness-hétvége
Ha ehhez még extra motivációt várnánk, jó, ha tudjuk, hogy a játéktevékenységek révén a felnőttek agyában endorfin szabadul fel (ami örömérzetet generál, csökkenti a stresszt és enyhíti a fájdalmat), javulhat a memória (hajrá, puzzle-özés, sakkozás!), enyhül a magányérzet, erősödik az empátia, és úgy általában elevenebbek, aktívabbak és produktívabbak lehetnek. Ahogy a tárgyban méltán sokszor idézett GB Shaw-mondat szól: “Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”
- Kapcsolódó: A pszichológus játéktippjei
És persze míg a slime-készítés, a 3D-s kirakós összeillesztése és a szellemkastélyos társas kiváltotta egészséges versengés közben a szülő és a gyerek külön-külön is sok jó dolgot szedhet magára, ne felejtsük el azt sem, hogy mindeközben a kapcsolatuk is erősödni fog – és távolról sem csupán azért, mert ilyenkor a szülők agyában a kötődést támogató oxitocin hormon is felszabadul. Közös játékok révén a szülő könnyebben szót érthet gyerekével, jobban olvashat a gesztusaiból, értékelheti sajátos humorát és szemléletét, átláthatja, milyen helyzeteket visel jó vagy nehezebben – vagyis több lesz hozzá a “kulcsa”, fogódzója.
Ennek révén pedig a szülőkben és a gyerekekben is erősödhet az önbizalom, illetve csökkenhet a félénkség, a kommunikációs zavar. Könnyen lehet, hogy egy idő után már inkább arra kell figyelnünk, hogy ne essünk túlzásokba: bármekkora előnyökkel jár ugyanis, a szülőkkel közös játék azért jobb, ha csak a repertoár egyik eleme – az egyedül és a kortársakkal megtapasztalt változat ugyanis éppen ilyen alapvető jelentőségű.
Kapcsolódó cikkek
