Nem lesz könnyű a következő nemzedéknek talpon maradni ebben a nagyon bonyolult világban – gondolja sok szülő, és ebből nem kevesen azt a következtetést vonják le, hogy minden terhet le kell venni a gyerekek válláról, minden csalódástól meg kell óvni őket, és legfőképpen, minden kívánságukat azonnal teljesíteni kell, nehogy elmulasszanak valamit, ami a gyereket később jobb pozícióhoz, előnyösebb külsőhöz, nagyobb társadalmi elismertséghez, vagyis a boldogsághoz juttatná!
A gyerekpszichológusok erre a nevelési logikára azt mondják, hogy bizony gyakran a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Ők ugyanis naponta találkoznak annak az alattomos méregnek a hatásával, amit elkényeztetésnek hívnak.
A Saarbrückeni Egyetem kutatói négy-hatéves gyerekek szüleit kérdezték nevelési módszereikről. Azt tapasztalták, hogy a mai anyák általában elutasítják az erőre, tekintélyre épülő úgynevezett autoriter nevelési elveket, ehelyett kizárólag a gyerek értelmére próbálnak hatni, érvelnek, magyaráznak végkimerülésig.
Az alaposabb elemzés során azonban kiderült, hogy ennek a nevelési módszernek az eredményeivel ugyanakkor nagyon elégedetlenek. Az esetek többségében az eredménytelenség végül is kihozza a szülőt a sodrából, és végső eszközként mégiscsak az erőszak szelídebb vagy komolyabb formájához folyamodik. Ettől azonban a legtöbb szülőnek súlyos lelkiismeret-furdalása lesz, esetleg bocsánatot kér a gyerektől.
Aztán újra elkezdik ismételni a már korábban is hasztalan érveket, például az étkezéssel, lefekvéssel vagy a testvérek közötti féltékenységgel kapcsolatban.
Mind több jele van annak, hogy a gyereknevelésben a korábbi túlzott szigorral ellentétben a másik irányba, a mindent megengedés felé az ésszerűnél magasabbra lendült ki az inga. Az úgynevezett partnerségi nevelési módszer ugyanis, ami a nagyobb gyerekeknél számos előnnyel jár, az iskoláskor alatt csak kivételesen lehet sikeres, hiszen téves feltételezésekre épül.
Nem igaz ugyanis, hogy a kisgyerek azért viselkedik “értelmetlenül”, mert nem rendelkezik a megfelelő magatartáshoz szükséges ismeretekkel. A valóságban azt tapasztaljuk, hogy a magyarázatot a gyerek sokszor meg sem érti, de ha megérti, akkor sem áll el saját elképzelésétől, kívánságától.
Ne félj nemet mondani!
Sok szülő fél attól, hogy határozottan nemet mondjon a gyereknek, mert attól tart, hogy elveszíti a bizalmát, megsérti a személyiségfejlődését. Pedig a helyzet majdnem fordított: ha nincsenek egyértelmű szabályok és fontos kérdésekben akár tilalomfák, akkor a kisgyerek kevésbé érzi magát biztonságban. Túl sok mindent kell ugyanis neki eldönteni, miközben semmiféle élettapasztalattal sem rendelkezik, a dolgok következményeit nem tudja átlátni stb.
Hogy mi köze van mindennek az elkényeztetéshez? Ha a szülők képtelenek nemet mondani, akkor csaknem bizonyosan a gyerek győz, például az olyan kérdésekben, hogy hánykor kell lefeküdni, mit szabad beletenni az áruházi bevásárlókosárba stb.
Ennél még komolyabb elkényeztetés következik abból, hogy különösen az anyák, gyakran éreznek lelkiismeret-furdalást, amiért nem tudnak eleget együtt lenni a gyerekeikkel. Megpróbálják tehát a lehetetlent, mással kárpótolni a gyereket. Sokszor a család anyagi lehetőségeit messze meghaladó ruházással, játékhegyekkel, méregdrága gyerekpartikkal.
A mai sikerorientált és a versenyt kikényszerítő világban sokan azért adnak meg mindent gyerekeiknek, mert azt remélik, hogy ezzel előnyhöz juttatják őket a nagy versengésben. A valóságban ez gyakran éppen fordított hatást vált ki, a gyerek elveszti, sőt meg sem találja a jelentős életcélokat, nem alakul ki felelősségtudat a saját sorsával kapcsolatban.
Természetesen a szülők többsége a legjobb szándékkal teszi mindezt. Az az autoriter nevelési stílus, amelyben ők, de még inkább szüleik felnőttek, valóban lelki sérüléseket, fájdalmas emlékeket, örök hiányérzetet hagyott hátra sokakban. Csakhogy a mindent megengedő, sőt mindennel elhalmozó bánásmód más értelemben köti gúzsba a gyereket.
Az első komoly játszótéri csetepaténál kiderül, hogy az, akinek minden kívánságát teljesítették, általában nehezen talál játszótársakra, mert nem vagy rosszul működik együtt a többiekkel. A szülők szemet hunyhatnak átmenetileg afölött, hogy a gyerek tombol, ha nem teljesítik azonnal valamennyi kívánságát, ám ez kétségkívül kényelmetlen helyzeteket teremt baráti társaságban, bevásárláskor, orvosi rendelőben.
Aztán eljön az igazság pillanata az óvoda, majd később az iskola, amikor a magatartási vagy akár társadalmi normákkal is hadilábon álló kis diktátor már egy intézménnyel kerül összeütközésbe. A követelőző, örökké elégedetlen, szüleit dróton rángató, elkényeztetett gyerek többnyire ebben a stádiumban kerül pszichológushoz vagy nevelési tanácsadóba, és amit ilyenkor a szülőknek ajánlani tudnak a szakemberek, azt bizony már nagyon nehéz megvalósítani.
Egy öt-, hat- vagy nyolcéves gyereknek az átszoktatása a valósághoz jobban igazodó elvárások rendszerébe még akkor is nagyon nehéz, ha a szülők belátják, hogy hiba volt mindent ráhagyni, minden kívánságát teljesíteni, mindenért isteníteni és minden veszélytől óvni.
Szemünk fényéből diktátor lett
A témával foglalkozó pszichológusok természetesen arra is kíváncsiak, hogy milyen mélyebb magyarázata lehet ennek a világszerte terjedő és a jómódú országokban már komoly társadalmi problémává terebélyesedett jelenségnek, az elkényeztetésnek. A szülők feltehetően jót akarnak a gyerekeiknek. Mi vezeti őket mégis olyan nevelési tévútra, ami az élet realitásával megbirkózni nem képes gyerekeknél nem ritkán drogfüggőségbe, bűnözésbe torkollik.
Az elkényeztetésnek van egy piaci összetevője is, a gyerek ugyanis a fogyasztói társadalom kedvelt figurája. Már a csecsemőket, pontosabban szüleiket márkás termékek fogyasztására szólítja fel a kereskedelem. A szülők, akik maguk is résztvevői a fogyasztói versenyfutásnak, észre sem veszik, hogy ebbe miként vonják bele a gyereket is. A kicsi öltözéke, játékai, frizurája és egész külső megjelenése bele kell, hogy illeszkedjen egy nagyrészt reklámok által generált képbe.
Eközben a szülők, elsősorban az anyukák többsége elég rosszul viseli a kizárólagos gyerekgondozói szerepkört. Bár ezt nyíltan kevesen vallják be, és nem is tudatosul a szereplőkben, a gyerekkort szeretnék megrövidíteni, hogy minél hamarabb megint a saját életüket élhessék. Az istenített és mindennel elhalmozott gyerekek egy része bizony elég korán megtanulja, hogy milyen délutánonként és esténként egyedül lenni otthon.
Kapcsolódó cikkeink gyermeknevelés témában:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
