A legfontosabb, amit a szülők tehetnek, a megelőzés: az immunrendszer megerősítése érdekében a vitaminraktárak feltöltése.
Az 1-3 éves korosztály vitaminbevitele azonban aggasztóan alacsony értékeket mutat: kétharmaduk nem fogyaszt elég D-vitamint, 42%-uk nem fogyaszt elég kalciumot és minden negyedik baba vashiányos. Pedig az élet első 1000 napjában a vitaminokban, nyomelemekben és ásványi anyagokban gazdag táplálás elengedhetetlen a szervezet védekezőképességének megerősödéséhez, amely alapvető feltétele az őszi megbetegedések megelőzésének.A bölcsőde- és óvodakezdés csúcsidőszaknak számít a háziorvosi rendelőkben: a közösségbe belépő vagy visszakerülő gyerekek egymásnak adják át a különböző fertőzéseket és vírusokat.
„Szeptemberben mindössze két hét alatt a duplájára nő a forgalom a rendelőkben, az orvosok pedig rendkívül leterheltek a bölcsődék és óvodák megnyitását követően. A csoportok fele gyakorlatilag folyamatosan beteg, így nagy az újrafertőződés veszélye, amely könnyen felülfertőzéshez és komoly szövődményekhez vezethet. A gyermekorvosok mellett a felnőtt háziorvosoknál is megugrik a betegek száma (főként az idősebb korosztályból), hiszen a bölcsődéből hazacipelt vírusok a gyengébb immunrendszerrel rendelkező szülőket vagy nagyszülőket is könnyen megfertőzik.” – hívta fel a figyelmet Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Az első 1000 napnak meghatározó szerepe van az immunrendszer megerősödésében
A bölcsőde- és óvodakezdéskor leginkább a felsőlégúti fertőzések terjednek, amelyeknek 90%-át vírusok okozzák. A betegség általában fejfájással, orrdugulással, köhögéssel valamint enyhe, 1-2 napos lázzal jár, gyógyszer azonban nincs rá, tüneti kezeléssel és megfelelő mennyiségű pihenéssel orvosolható.
„A tipikus bölcsődei megbetegedések ellen a lehető legjobb védekezés a megelőzés. Az élet első 1000 napjában a változatos, vitaminokban és nyomelemekben gazdag táplálás megerősíti a gyerekek immunrendszerét, így nem csak kevésbé lesznek fogékonyak a vírusokra, de hamarabb ki is gyógyulnak belőle” – hangsúlyozta Dr. Póta György.
„A megfelelő D-vitamin-bevitel a prevenció egyik legfontosabb eleme, a vitamin szintje és az immunrendszer erőssége szinte egyenesen arányos. Nagyon fontos a vas pótlása is, ugyanis hiányában vérszegénység alakulhat ki, amely gyengeséghez, a vírusokkal szembeni fogékonysághoz és hosszan elnyúló betegeskedéshez vezethet”- tette hozzá a szakértő.
Hároméves korukra a magyar gyerekek többsége vitaminhiányos
A legfrissebb hazai, iparági kutatás szerint az 1-3 éves korosztály csaknem fele soha vagy havonta maximum egyszer kap D-vitamint, de a megfelelő C-vitamin-bevitelről és a vaspótlásról is csak a szülők kis része gondoskodik: mindössze a korosztály negyede kap naponta C-vitamint, ideális mennyiségű vashoz pedig tízből egy baba jut.
„Bár az anyatejes (vagy annak hiányában a tápszeres) táplálásnak köszönhetően az újszülöttek többsége hozzájut a megfelelő tápanyagokhoz, a vitaminpótlást és a tejalapú táplálást később sem lenne szabad abbahagyni. A szilárd ételek bevezetését követően a változatos és vitamindús étrendet érdemes kiegészíteni például a korosztály számára kifejlesztett tejalapú gyerekitalokkal is, amelyek segíthetnek az immunrendszer támogatásában. A megfelelő táplálás ráadásul nem csak a közösségbe való bekerülésre készíti fel a szervezetet, de olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében is jelentős szerepet játszik, mint a cukorbetegség, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.” – foglalta össze Dr. Póta György.
Forrás: FLOW PR