Délután 1 óra van. A gyerekek végre elaludtak. Kismillió dolgom lenne, vasalhatnék, rendbe tehetném a nappalit, kiszortírozhatnám a kinőtt babaruhákat, felmoshatnék… De ehelyett inkább főzök egy kávét, kezemben a telefonommal eldőlök a kanapén, és megnyitom az appot. Elvégre én is megérdemlek egy kis pihenést.
Három tökéletesen megkomponált, harmonizáló színű szettekbe öltöztetett, csodaszép, szőke fürtös kisgyerek pillant rám az első képről. “Életem értelmei” – írja a bloggermami a kép alá. Lejjebb tekerek és két-három katalógusba illő gyerekszoba fotó, meg a bájosan mosolygó brit hercegi pár után, egyik volt kolléganőm feszít a tengerparton KÉTRÉSZES!!! fürdőruhában.
“Micsoda alakja van! Én sose mernék már bikinit venni” – merengek.
A bomba alakú kolléganő lábánál, egy éves kislánya ugyanolyan mintájú fürdőruhában csápol a homokozólapáttal. Hogy megnőtt, és milyen édes lett! A szomszédasszonyunk álomszép meggyes rétest tálalt a teraszon, ezt tette ki néhány perce az oldalára. A celeb anyuka pedig épp az új beltéri labdamedencéjüket avatja fel a gyerekekkel, élőben bejelentkezve instastoryban.
Valamit ki kéne tenni… én is mondani akarok valamit… úgy megmutatnám a világnak a gyerekeket… meg, hát voltunk mi is kirándulni… egy hónapja…
“Mostanában keveset posztolsz, minden rendben van?”- jegyezte meg a fodrászom a legutóbbi alkalommal. Persze, minden rendben van! Körbenézek; a lakás szalad, én már a szárazsamponnal sem megmenthető kategóriába tartozom, a teraszunkon épp most pusztul ki az utolsó tő muskátli, és a kávéscsészém is látott már jobb napokat, hiába is emelném fel egy amolyan művészi, felhős-kávézós poszthoz.
Böngészni kezdek hát a fotóim között. Gyerekek. Gyerekek otthoni játszós ruhában. Gyerekek alszanak. Gyerekek piszkosan. Gyerekek szépen, tisztán, de apa és én úgy nézünk ki, mint két élőhalott. Uh, ez rólam rendkívül gáz. Áh, ezt nem lehet, mert belóg a háttérbe a vasalatlan kupac.
Átnyálazok vagy 200 képet, már tavaly karácsonynál tartok és nem találtam egy fotót sem, amit érdemesnek gondolnék arra, hogy megosszam az Instagram népével. Oda tökéletes kell. Nem nyomulhatok némi “itt a család a vasárnap délutáni sütizés után maszatosan, kócosan, mesefigurás melegítőszettben” stílusú poszttal. Mit gondolna a kolléganő, a szomszédasszony, meg a gyerekek óvodai gondozója, és persze az a körülbelül 200 ismeretlen, aki még rátalál a képemre a különböző hashtagek alapján?
Elhatározom hát, hogy délután miután a kicsik felébredtek, készítünk valami publikálhatót. Elmosom az egy darab szép porcelán tányérunkat, ami még túlélte az elmúlt viszontagságos éveket. Fertőtlenítős nedves törlővel letörlöm az asztalt, gyümölcsöket vágok, a gyerekekre fehér bodykat adok, úgyis csak a kezeik fognak látszani. Odaültetem őket az asztalhoz, majd a konyhai fellépőn egyensúlyozva megpróbálom eléjük tenni a gyümölcsös tányért és azzal a lendülettel egyszerre le is fotózni, amint az első falatért nyúlnak, hiszen utána már nem lesz tökéletes a tálalás.
Ez az, sikerült! Elkészült az “Imááádják a gyümölcsöt #uzsi #fruits” feliratú képünk. Még egy kis fény itt, egy kis extra szín ott és már mehet is ki. Kicsit remeg még a kezem az egyensúlyozástól, meg a kapkodástól, amikor rányomok a megosztás gombra. És nézzenek oda, már lájkolta is a szomszédasszony, a volt kolléganő, a bölcsis néni és a férjem titkárnője is. Remek… Pedig, ha tudnák…
A gyerekek az első falat után nyavalyogni kezdtek. Nem akartak ők gyümölcsöt enni, hiszen délelőtt bocis pudingot ígértem nekik, ha elrámolják a kiborított építőkocka legalább felét. Most ezt próbálták behajtani rajtam. Megkapták a pudingot, az első kanál nyilván mindkettejüknél kapásból a fehér bodyn landolt. Amíg pedig a fényt és a tökéletes képfeliratot alakítgattam, a kisebbik mégis úgy döntött rápróbál a gyümölcsre. Természetesen túlhúzta a porcelán tányért, így az leesett az asztalról és ripityára tört.
Istenem…ez volt az utolsó épkézláb tányérunk, a vendégváró sütis tálunk, a karácsonyi főétel alátétje és amit még el lehet képzelni. Miért is gondoltam, hogy ez jó ötlet? Tudhattam volna, hogy úgyis ez lesz.
Most már mindegy.
A lényeg, hogy már 42 lájk van a fotón.
Kapcsolódó cikkeink:
- Anya, te hogy bírtad?
- Úristen, ez tényleg én vagyok?
- A kapucsengőmön ez áll: “Rossz anya”
- Bezzeganyák, kíméljetek!
- A szabályok azért vannak, hogy néha megszegjük őket
- Kávétól kávéig élek… Ez lenne az anyaság?
- Úristen, ez tényleg én vagyok?
- Te alszol, én virrasztok – Hol itt az igazság?
Kapcsolódó cikkek
