Kisgyerek

Kötődési problémák gyermekkorban

A kisbaba és édesanyjának kapcsolata a bizalomra és kötődésre épül. Ez a szoros kötődés nemcsak a kicsi túlélést biztosítja, de felnőttkori kapcsolataira is hatással lesz.
2017. Június 26.

Kötődési problémák gyermekkorban

A kötődés olyan erős érzelmi kötelék, amit bizonyos személyek felé érzünk életünk során. Hermann Imre pszichiáter szerint valamennyien a kötődés igényével jövünk a világra, amely a velünk született reflexeinkben is megjelenik. Gondoljunk csak bele! Őseink számára – veszélyhelyzet esetén – az anyába való megkapaszkodás a túlélést biztosította. Ennek a megkapaszkodásnak az ösztöne mélyen bennünk él azóta is, és az újszülöttek fogó-és átkaroló reflexeinkben láthatjuk viszont.

Mivel az embergyerek önálló életre nem képes, ezért az életben maradásához mindenképpen szüksége van édesanyjára vagy egy olyan személyre, akiben megbízhat, aki gondoskodik róla. A kisbaba és édesanyjának kapcsolata a bizalomra épül: az újszülött bizalmát a gondoskodó, testi és lelki igényeihez alkalmazkodó édesanya tudja megalapozni.

Az ekkor szerzett bizalmi tapasztalataink pedig olyan erősek, hogy későbbi felnőtt életünket is alapvetően meghatározzák.

A kötődés tehát – ahogy Atkinson is fogalmaz – a csecsemőnek azon hajlama, hogy keresse bizonyos emberek közelségét, és hogy ezek mellett az emberek mellett biztonságban érezze magát. Ha ez a folyamat sérül, akkor negatívan hat a személyiségünkre, és viselkedési zavarhoz vezethet.

Ha megvan a biztonság

Az anya-gyerek közti kapcsolat és kötődés jellegzetességeibe igen részletes betekintést adnak Mary Ainsworth és munkatársainak vizsgálatai: ezek szerint az anyák és gyermekeik kapcsolatának világosan megkülönböztethető mintái vannak. Ez a kapcsolat alapvetően biztonságos, ugyanakkor a kapcsolatok némelyikére állandó feszültség és nehézség jellemző.

Nézzük, milyen az ideális, kiegyensúlyozott kötődés anya és gyermeke között!

A boldog, kiegyensúlyozott emberek többnyire biztonságosan kötődő gyermekek voltak. A biztonságos kötődés azt jelenti, hogy az édesanya szilárd, biztonságot adó bázis, ahová a gyermek bármikor visszatérhet, és akinek a segítségére bármikor számíthat. A biztonságosan kötődő gyermek édesanyja gyermekének jelzéseire megfelelően reagál, nem hagyja magára akkor sem, ha a pici fél vagy szorong. Gyermeke boldog, bízik édesanyjában, és kölcsönösen egymásra tudnak hangolódni. A biztonságosan kötődő gyermek épp ezért nagy valószínűséggel válhat magabiztos, kezdeményező felnőtté a későbbiekben.

Ha zavar támad

Ambivalens kötődés

Ha a gyerkőc vágyik az anyjára, de nem bízik benne eléggé, akkor ambivalens kötődésről beszélhetünk. Ilyenkor a gyermek hiába keres megnyugvást édesanyjánál, valójában nem tud megnyugodni nála. Édesanyja nem jelent biztos hátteret számára, ezért a gyermek nem indul el felfedezni a világot sem, hiszen nincs meg az a szilárd pont, ahová visszatérhet. Ebben a kapcsolatban az anya következetlen, szükség esetén nem tudja megnyugtatni gyermekét, viselkedése kiszámíthatatlan, amit főleg saját belső lelki állapota határoz meg. Az ambivalens kötődésben az anya gyermekével való kapcsolata ellentmondásos (a gyermek hol közeledik felé, hol eltolja magától), ezért a gyermek sokszor akár hisztivel igyekszik kikényszeríteni anyja figyelmét.

Felnőtt korában ez a gyermek egyrészt bizalmatlan lesz, másrészt szélsőségesen bele tud kapaszkodni a másik emberbe, nehogy elveszítse azt. Ezek az emberek önmagukban sem bíznak eléggé: mindig a másikkal együtt érzik teljes embernek magukat, és önértékelésüket a külső megerősítések határozzák meg.

Elkerülő kötődés

Ahol az elkerülő kötődés határozza meg az anya és gyermekének kapcsolatát, ott a gyerekek megtanulják azt, hogy nem érdemes kimutatni érzelmeiket, mivel édesanyjuktól nem számíthatnak megfelelő reakcióra. Ezekre a gyermekekre egyfajta ál-függetlenség jellemző, és ők a későbbiekben sem fognak közeli, intim kapcsolatokat felvállalni. Az elkerülő kötődés esetében az édesanya kerüli a testi kontaktust, és inkább közös tevékenységekkel helyettesíti azt.

Amikor a gyermek negatív érzéseket mutat, az anya haragos, gúnyos lesz, emellett viselkedése passzív és elutasító, sokszor pedig merev és kényszeres. A gyermek megtanulja, hogy hiába jelzi szükségleteit anyja felé, az valójában nincs hatással rá. Emiatt a gyermek nem mutatja ki érzelmeit, és felnőttként nem kerül túlzottan közel más emberekhez sem a későbbiekben.

Súlyos probléma

Dezorganizáló (elutasító) kötődés

Ebben a kapcsolatrendszerben a gyermek súlyos testi és érzelmi elhanyagoltságban él, szülei bántalmazták vagy valamilyen káros szenvedély rabjai (drog, alkohol), ami miatt nem tudnak megfelelően gondoskodni a gyermekről. A gyermek megtanulta, hogy nem számíthat édesanyjára, aki többnyire maga is bántalmazott volt gyermekkorában.

A dezorganizált kötődés kifejezés abból fakad, hogy a gyermek váratlan módon reagál édesanyjára: sokszor menekül előle, lefagy, magzati pózban fekszik vagy meglepő dolgokat tesz (pl. fejét a falba veri). Viselkedésére egyfajta nyugtalanság jellemző, és akkor is félelmi reakciókat ad, ha valójában nincsen rá oka (folyamatosan, sokszor sír). Ebben a rendszerben az anya kiszámíthatatlan, agresszió és visszautasítás jellemzi, és nem tudja gyermekét megnyugtatni.

Az elutasító kötődés miatt a gyermek felnőttként is kerüli a bizalmas kapcsolatokat, nem tud megélni mély érzelmeket, viselkedése rideg lesz.

A szociális kapcsolatteremtés zavarai

A szociális kapcsolatteremtés zavarai a korai gyermekkori kötődés zavarainak hatására jön létre. Ide tartozik az a fajta kötődési zavar (relatív kötődési zavar), amikor a gyermek súlyosan agresszívan reagál a gondoskodásra. Ez a kötődési zavar a gyermek öt éves kora előtt alakul ki. Ezeknél a gyermekeknél csecsemőkorukban az első figyelmeztető jel a testi növekedés lassulása, később az érzelmek (pl. öröm, kíváncsiság, harag) és a mimika szegényes kifejeződése. Ezek a gyermekek lassan elutasítják az emberekkel való kontaktust, és egyre érdektelenebbé válnak környezetükkel szemben.

A reaktív kötődési zavar azoknál alakul ki, akiket gyermekkorukban súlyosan elhanyagoltak, szeretet nem kaptak, és akár bántalmaztak is szülei. Ezeknek a gyerekeknek arra van szükségük, hogy ebből a környezetből kiemeljék őket, törődést, szeretet és odafigyelést kaphassanak. Csak ilyen szeretetteljes, elfogadó környezetben van lehetőségük arra, hogy valódi kötődést tudjanak kialakítani.

Korlátlan (vagy gátolatlan) kötődési zavar esetén egy másfajta kapcsolatteremtési zavar figyelhető meg nagyjából a gyermek kétéves korától. Ilyenkor a kisgyermek válogatás nélkül, fokozottan közeledik (tapad) mindenkihez, a későbbiekben pedig az idegenekkel szemben is túlzottan barátkozó lesz. Kapcsolatai azonban ennek ellenére meglehetősen felszínesek.

Ezek a gyermekek gyakran hiperaktívak, érzelmileg labilisak, és az iskolai teljesítményükkel is gondok adódnak. Szeretnek középpontban lenni. Ez a kapcsolatteremtési zavar olyan esetben alakulhat ki, amikor a gyermeknek nincs lehetősége tartós kapcsolatot létesíteni, és kötődést kialakítani valakivel. Intézetben nevelkedő gyerekek esetében gyakran megfigyelhető a korlátlan kötődési zavar, ahol gyakran változik a gondozó személye.

A kötődési zavarok kezelése pszichológus és pszichiáter segítségével történhet. A kezelés során a fizikai állapot kezelése mellett elengedhetetlen, hogy a családdal is foglalkozzon szakember.

Kapcsolódó cikkeink kötődés témában: