Ha te is az óvó, esetleg túlféltő szülők közé tartozol, esetleg csak a nyávogást nem tűröd jól, és már ugrasz is, ha a gyerekednek segítségre van szüksége, most arra biztatunk, hogy gondold ezt át. Rövid távon egyszerűbbnek tűnhet, ha a panaszkodó, unatkozó, segítséget kérő, nyafogó vagy csak elveszetten álldogáló gyereknek azonnal megmondod, mit kell csinálnia, esetleg meg is csinálod helyette, de ezzel egy fontos dolgot veszel el tőle: hogy megtanulja maga megoldani a problémáit, és találékony legyen, ha nehézségek merülnek fel.
A talpraesettség és a találékonyság olyan erények, amelyeket minden szülő szívesen átadna a gyerekének, de nem mindenkinek jön ösztönösen, hogy kell ezt csinálni. Próbáld meg, hogy ne a kisebb ellenállás irányába menj, és ne segíts reflexből a gyereknek, ne az legyen az első reakciód, hogy tanácsot adsz vagy kiveszed a kezéből az irányítást. De hogy mit tegyél helyette? Dr. Siggie Cohen az alábbi trükköket ajánlja.
Kinek a problémája?
„Ha a gyerek unatkozik, nehéz neki valamit megcsinálni, nem akarja, nem tudja, és panaszkodni kezd, a szülők gyakori reakciója, hogy ezt a „problémát” azonnal úgy kezelik, mint egy feladatot, amit nekik kell megoldaniuk – magyarázza a szakértő. – Pedig valójában egyáltalán nem azok, és ezt nagyon fontos észben tartani.”
Gondold át, mik az első automatikus mondatok, amik ilyenkor a szádra jönnek? Valami ilyesmi?
- „Gyere, megcsinálom helyetted!”
- Esetleg: „Csináljuk meg együtt!”
- Netán: „Nézd, így kell…”
Vagy bármi, amivel megmondod neki, mi lenne (szerinted) a megoldás? Teljesen természetes, hogy így reagálsz.
Ezt mondd helyette
Ám ha szeretnéd a gyereked problémamegoldó képességét fejleszteni, ha egy kicsit ösztönöznéd arra, hogy igyekezzen egyedül megoldást találni, feltalálni magát a különböző nehézségek között, akkor érdemes lenne másképp válaszolni, például így:
- „Igen, ez valóban probléma. Mit gondolsz, mit tudsz tenni?”
- Vagy: „Persze, örömmel segítek. Meg tudnád mondani, mivel tudnék neked a legjobban segíteni?”
- Esetleg: „Igen, a dolgok néha unalmasak/nehezek/stb., mint most. Van bármi, amivel érdekesebbé/könnyebbé tehetnéd magadnak?”
A titok, hogy állj ellen a késztetésnek, hogy azonnal beavatkozz, segíts, megcsináld helyette. Vagy legalábbis lassíts le egy kicsit, mielőtt kivennéd a kezéből a megoldás keresésének lehetőségét is.
Az olyan egyszerűnek tűnő helyzetekben, mint amikor unatkozik, nem talál valamit, nem tud elsőre megoldani valamilyen egyszerűbb dolgot, kicsit küzd a ruhája begombolásával taníthatjuk meg azokat a tulajdonságokat és megküzdési stratégiákat, amiket valójában nagyon szeretnénk, ha elsajátítana – ám a gyors, azonnali és állandó segítségnyújtással épp azt lehetetlenítjük el, hogy megtanulja.
Küzdjön csak egyedül?
Egy kicsit igen. Nem arról van szó, hogy innentől mindent egyedül kell csinálnia. Hanem arról, hogy hagyj időt neki, hogy ő maga próbáljon megoldást találni. Ha egy kicsit visszalépsz és nem avatkozol be azonnal, azzal arra biztatod, hogy ne rád vagy más felnőttre hagyatkozzon, ha valamilyen problémája van, hanem kezdjen el megoldásokat keresni. Nem minden esetben fogja tudni egyedül megoldani a dolgokat – és akkor ott leszel neki. De azzal, hogy hagysz egy kis szünetet, mielőtt egyáltalán felajánlanád a segítséget, megtanítod neki, hogy ő is a kezébe veheti az irányítást.
Amire figyelj, hogy ne egyszerűen ráhagyd, vagy kivond magad a helyzetből, hanem szelíden, kedvesen vezesd rá arra, hogy gondolja végig, ő maga mit tehetne.
És nagyon sokszor ez már pont elég ahhoz, hogy a gyerek máskor is akarjon kezdeményezni, hogy érezze, hogy az ő felelőssége is, hogyan érzi magát, hogyan próbálja megoldani a problémákat – még akkor is, ha esetleg a végső megoldást együtt találjátok meg. Ha tudatosan lelassítod a reakciódat, azzal segíted, hogy önállóbb, találékonyabb, kezdeményezőbb legyen – de azzal, hogy közben támogatóan ott állsz mellette (vagy talán egy lépéssel mögötte), azt az érzést is megadod neki, hogy nincs egyedül.
Forrás: Instagram.com/dr.siggie