Terhesség

A legérdekesebb terhességi babonák és hiedelmek

A babavárást, a baba fogantatását és a kisgyerekkort több ilyen, a legtöbb esetben minden valós alapot nélkülöző babona veszi körül, érdekességképpen ezek közül szemezgettünk.
2018. Május 29.
A legérdekesebb terhességi babonák és hiedelmek

Babonaság bolondság, tartja a mondás, mégis sokszor hajlamosak vagyunk valamit csak azért tenni, vagy hinni, mert valaha a néphit különös jelentőséget tulajdonított neki.

Kerek arc fiú, kerek csípő lányra utal

Egyes elképzelések szerint, ha a várandós kismama arca kerekedik, akkor kisfiút hord a szíve alatt, ha a csípője, akkor kislányt. De vélhetően ez inkább az anyuka genetikáján múlik.

Csakis a haj lehet az oka?!

Ez is egy elég meglepő terhességi babona, semmilyen tudományos alapja nincsen – de hát miért is lenne, hiszen babona. Az elképzelés szerint azoknak a kismamáknak, akiknek sokszor ég a gyomruk, biztos, hogy dús hajú babájuk születik. Az elképzelés szerint a baba haja bántja a mama hasát, ettől ég.

Lányos pocak – fiús pocak

Talán ez az egyik legismertebb babona, amely szerint ha a pocak csúcsos, hegyesebb, akkor kisfiú bujkál benne, ha inkább kicsit szétterülő, akkor kislány. A mai technika korában mire a pocak valóban olyan formát vehetne fel, aminek alapján lehet jósolgatni, addigra az ultrahang felvéltelek általában már felfedik a baba nemét. De érthető, hogy régebben, amikor csak a születéskor derült ki, hogy a baba lány-e vagy fiú, mindenféle praktikával próbáltak tippelni, vajon kit is rejthet a pocak?

Mit kíván a kismama?

Úgy tartják, ha édeset, akkor kislány fog születni, ha sósat, akkor kisfiú. Érdekesség, hogy Törökországban ez pont fordítva van. Az édesség kívánása jelzi a kisfiú érkezését, a sós a lányét.

A szőr sem mindegy

Ez a babona még a Kismama magazin munkatársait is meglepte, de egyes vélekedések szerint még a szőrzet – igen, igen, az anyaira gondolunk – is képes előre jelezni a baba nemét. Ha például a kismama lábán megerősödik a szőr és több is lesz belőle, az fiúra enged következtetni, ha viszont az anyuka haja bevörösödne, akkor kislány várható.

Fogas kérdés

A roma hiedelemvilág úgy tartja, ha a baba foggal jön a világra, akkor különleges képességekkel fog rendelkezni.

Nem nő meg

Szintén a roma babonákból jött az az ismertebb gondolat, hogy nem szabad átlépni a babákat, mert akkor nem fognak megnőni.

Anyajegyek

Érdekes elképzelés, mely szerint ha a várandós kismamára pottyan szilva (meggy, cseresznye, vagy valamely sötétebb gyümölcs), ott a babának később majd anyajegye lesz. Hasonló babona, hogyha a kismamának valamiféle balesete volt, akár megvágta az ujját, akkor az a babán is meg fog látszódni. Bár egyes kiegészítések szerint ez csak akkor igaz, ha a kismama odakap, a sérülés helyére.

Ne nézz rá!

Nemzetközileg is elterjedt babona, hogy ha a várandósság alatt valami igazán csúnyára néz a kismama, akkor a baba is csúnya lesz. Persze igazán nehéz meghatározni, hogy mi számít ebben az esetben csúnyának, de azért mi itt is inkább a genetikára hagynánk a végső eredményt.

Fiút mindenképpen!

A régieknél egyértelműen értékesebb volt a fiú baba, ezért sok mindent megtettek az ügy érdekében. Fiúra adott esélyt, ha a nászi ágyon a menyecske a párna csücskét szorongatta, esetleg szopogatta… Sőt! Ha a férfiember a kucsmáját a fején tartotta, akkor még nagyobb eséllyel fogant kisfiú. Kacagni, vagy esetleg nyitott szájjal szerelmeskedni viszont nem volt ajánlatos, mert ezek a körülmények a lány utódnak kedveztek a babona szerint. Mondjuk mindenképpen derültségre ad okot, ha elképzeljük ezt a helyzetet, kucsmástul, párnacsücsköstül, amint nagy szigorúan készül a fiúgyerek, de hát a babona, az babona!

Idő előtt ne!

Sok babona van azzal kapcsolatban, hogy mit mikor szabad vásárolni, illetve mikor lehet bejelenti a baba érkezését. A 12 hetes szabályt már többször több híresség felrúgta, de az tény, hogy talán az összes eddig leírt babona közül ennek van valóban némi köze a valósághoz, mert a 12. hétig bizony tényleg nem ritka, hogy a terhesség nem marad meg. Persze ez nyilván nem attól függ, hogy elmondtuk-e valakinek, vagy sem.

Ehhez kapcsolódó babona, hogy a baba születése előtt ne vásároljunk semmit a babának és az ágyat is csak a születése után állítsuk fel. Egyes leírások kicsit engedékenyebbek és csak a várandósság hetedik hónapjáig tiltják a shoppingot.

A cikk a Kismama magazinban jelent meg.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin