Neked is útban van a hasad?
Pedig még hol van a vége? A helyzet az, hogy még bőven önállóan jövök-megyek mindenhová, simán hazaviszem az újonnan beszerzett babaholmikat a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, akár ülőhely nélkül is, ha férj éppen vidéken van.
Mindent egyedül mozgatok, a házimunka megy, a mosógépből, mosogatógépből lazán ki-bepakolok, hajolok, a cipőmet fel tudom húzni, a munkámat el tudom látni, nem szorulok senkinek semmilyen formában a segítségére. Ennek ellenére egyre szaporodik a “bárcsak” listám. A helyzet nem súlyos, megvagyok mindegyik nélkül, de valamelyik reggel jóízű nosztalgiával számba vettem azért őket.
Hogy mire is vágyom?
…kicsit ritkábban pénzt költeni a fehérneműboltban, a havonta változó minden típusú méretem miatt.
…úgy szőrteleníteni hastól lefelé, hogy kényelmesen elérem és látom is a megdolgozandó felületet. Mivel a tükör nem válik be (bepárásodik vagy mert így nincs annyi kezed, és a kemény hasad attól még ott van), így mérlegelsz, van-e a párkapcsolatod olyan mélységű, hogy az embered megkérd, segítsen.
…hason aludni. És egyáltalán jóízűen, háborítatlanul aludni. Ez utóbbira az elkövetkezendő néhány évben nem sok esélyem lesz.
…penészes sajtot, házi kolbászt, lágy tojást és szusit enni.
…úgy mosogatni, hogy szemből állok a mosogató elé, nem oldalról.
…képben lenni a testemmel kapcsolatban: mire megszoknám az adott héten, hogy meddig érek, hol van a kiterjedésem vége, megint akkorát nő, hogy a köldökömmel minimum súrolok mindenkit, aki mellett próbálok elsurranni.
… a vérvételeket, nőgyógyászati vizsgálatokat magam mögött hagyva visszatérni a megszokott hétköznapokba, amikor hónapokig (évekig) nem látok orvost, védőnőt, képalkotó diagnosztikai eszközöket, egészségügyi intézményt csak az éves szűrővizsgálatok alkalmával. (Összeszámoltam: a felsoroltak miatt az elmúlt 7 hónapban 18 alkalommal volt jelenésem az egészségügyben – havi átlag 2,5 eset. És ez a szám bizony abszolút átlagon aluli, hiszen pluszt sehol nem vettem igénybe a kötelező “állami” menetrenden túl.)
…újra érezni és erősíteni tudni a hasizmomat. A kismamatorna is bejön, de nem kell túl szemfülesnek lenni, hogy kiszúrjam, mi marad ki alkalomról alkalomra a mozgássorból.
…akadály nélkül kis/- nagykiflinek lenni elalváskor, ami a medicinlabdányi hasam miatt egyre kevésbé kivitelezhető, ráadásul egy pozícióban 10 percnél tovább nem is bírom.
…az elefántossá vált mozgásom helyett visszakapni az “egyik lábam itt, a másik ott” típusú hangtalanul suhanós énemet.
És végül…
Minden áldott reggel és este végigfut rajtam, hogy ennek áprilisban vége. Pedig, ha őszinte akarok lenni, sok mindent megadnék, hogy ez az elvarázsolt várakozás mind tovább tartson, ilyen zavartalan szimbiózisban a gyermekemmel, amit vissza már semmi nem fog hozni a születése után.
A cikksorozat előző részét ide kattintva olvashatod.
Bővebben a kismamaságról:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
