Terhesség

Eltörölték a 14 napos szabályt az embriókutatásban

Az emberi embriók kutatását új alapokra helyezték azzal, hogy eltörölték az embriók vizsgálatának idejét korlátozó 14 napos szabályt.
2021. Szeptember 09.
Eltörölték a 14 napos szabályt az embriókutatásban (fotó: Getty Images)

A Nemzetközi Őssejtkutató Társaság (ISSCR) azért tette hangsúlyossá ezt az irányelvet 2016-ban, mert a kutatók ekkor jutottak el odáig, hogy 12-13 napig is életben tudtak tartani emberi embriókat az anyai szervezeten kívül – írja a Qubit.hu. Akkor a korlátozások mellett azzal érveltek, hogy a 14.nap az a pont a fejlődési folyamatban, amikor az embrió kezd testet ölteni. Úgy gondolták, hogy etikai vétség lenne átlépni ezt a határt, ezért a laborokban lévő embriókat a 14. napon meg kell semmisíteni. Ezt a szabályt szüntették meg most, miután számos kutató amellett érvelt, hogy számos, a 14. és a 28. nap között kialakuló veleszületett rendellenességet lehetne tanulmányozni, és idővel akár megelőzni, ha engedélyezett lenne az embriók vizsgálata ebben az időszakban.

Az ISSCR szakmai és társadalmi vitát kezdeményezett a kérdésről és egyedi elbírálást javasolt a 14 napon túli embriókutatás esetében. A szervezet továbbra is tiltja például az emberi klónozást, génszerkesztést vagy az emberi sejtek állati méhbe ültetését.

Az emberi embriók kutatásának támogatói szerint az ilyen kutatások nemcsak az embriófejlődés korai szakaszainak jobb megértését szolgálják, hanem a korai vetélések, a meddőség és számos veleszületett rendellenesség okaira is fényt deríthetnek. A kutatók szerint ezeket egy ponton túl már nem lehet állatokon, így egérkísérletek vizsgálni, csak emberi embriókon. A 14 napon túli vizsgálatokkal így az emberi szervezet fejlődését lehetne még pontosabban megérteni.

Magdalena Zernicka-Goetz kutató szerint különösen fontos lenne az emberi embriók fejlődésének második, harmadik és negyedik hetében vizsgálatokat végezni, mert ekkor a szervek fejlődése már megkezdődik, de ultrahangos vizsgálatra még nincs lehetőség.

Az új irányelveknek kritikusai is vannak, szerintük felelőtlenség volt az ISSCR részéről, hogy nem jelöltek ki új végpontot, miközben megszüntették a 14 napos szabályt. Josephine Johnston, a Hastings Center nevű bioetikai kutatóintézet munkatársa szerint a korlátozás eltörlése azért volt hiba, mert egy meghatározott limit puszta ténye azt jelzi a társadalom felé, hogy a tudományos közösség érti és tiszteletben tartja az emberi élet és az embriók értékét, így a szabályok gyengítése a tudományba vetett bizalmat gyengítheti.

Mások szerint a 0 napos szabály lenne elfogadható. A Charlotte Lozier Intézet sejtbiológusai közleményükben úgy fogalmaztak: “Hova jutott a világunk, amikor a tudomány szakértői arra biztatnak, hogy élő embereket nevelgessünk laborban, üvegekben? Az embereket nem lenne szabad olyan kutatási eszközként felhasználni, amit a fejlődési szakaszuktól függetlenül bármikor létrehozhatnak, manipulálhatnak és eldobhatnak. A már önmagában etikátlan és önkényes 14 napos szabály eltörlése a tudomány elfajzásához vezet, és horrorisztikus, korlátok nélküli lombikbébi-kísérletek előtt nyit kaput.”

Ali Brivanlou kutató szerint azonban életeket menthet, ha az eddig a tudomány számára sötét foltot jelentő 14-28 napos szakaszt vizsgálni lehetne. Ők éppen azt tartanák etikátlannak, ha nem engedélyeznék a 14 napon túli kutatásokat, mert számos veleszületett betegséget lehetnek megelőzni és a vetélések száma is csökkenne.

Forrás: Qubit.hu