Terhesség

Így tudtam meg, hogy terhes vagyok

Egy beszédes álomból? Az élesszemű férj észrevétele után? Egy futóverseny befutóján rádöbbenve a tünetekre? Anyukák meséltek nekünk, milyen körülmények között tudták meg, hogy babát várnak.
2020. Március 02.
Így tudtam meg, hogy terhes vagyok (fotó: Getty Images)

“Az öcsémék sajttálat hoztak karácsonyra. Gyönyörű volt: mindenféle penészes sajt volt rajta. Akkor már volt egy halvány gyanúm, hogy esetleg várandós vagyok, és akkor nem is kellene ilyesmit ennem. Mondtam nekik, várjanak picit, mert felmegyek pisilni. Akkor már úgy jöttem le, hogy köszi, csak trappistát kérek.” (D.)

“Hajnalban azt álmodtam, hogy egy hangocska azt mondja: ‘mama, itt vagyok’. Mivel már jó ideje próbálkoztunk, volt itthon teszt, 23. nap, sebaj. Pozitív. Előző este a férjem még rágta a fülem, hogy másnap mindenképp jelentkezzünk be a meddőségi specialistához, hát amint megláttam a második csíkot, szétpusziltam az arcát és mondtam, hogy nem megyünk sehova. Ketten érkeztek hozzánk.” (Zs.)

“Utaztunk haza Angliából, a legnagyobb havazásban. A skót-angol határon a hó elzárta az utakat, így 30 órán át rostokoltunk egy kisvárosban. Már előtte nap mondtam a páromnak, hogy késik, de megnyugtattam, semmi gond, biztos csak a hosszú út miatt stresszelek. Másnap reggel még mindig nem volt szabad az út. Fogtuk magunkat, elmentünk hát vásárolni, és a párom betévedt a terhességi tesztek sorába. Rám nézett, hogy vegyünk-e. Akkor is mondtam, hogy nem kell, mert semmi nem jelezte, hogy úton lenne a baba. Azért csak megvette. Este el tudtunk indulni a komp felé. Már London előtt jártunk, amikor eszébe jutott, hogy csináljam meg a tesztet. Beadtam a derekam. Megálltunk egy autópálya melletti pihenőben, gyors pisilés, és a kezébe nyomtam, kértem, hogy állítson be egy időzítőt öt percre, amíg bekászálódunk a kocsiba. Mire ezt kimondtam, két csík volt a teszten.” (Sz.)

“Öt hónapig vártam a dupla csíkra. Egy téli reggelen rutinszerűen teszteltem, majd dobtam ki, nem is vártam meg az eredményt. Aztán reggel, fogmosás közben kidobtam valamit, és látom a kukában a pozitív tesztet díszelegni. Na, sokkot kaptam. Munkába menet vettem egy másik tesztet, az is pozitív volt. Végre én adhattam a férjemnek a legnagyobb ajándékot.” (A.)

“Hét évet vártunk a picurkánkra, így nem fűztem túl sok reményt a dologhoz, de mivel késett a mensim egy hete, csináltam egy tesztet. Amikor megláttam a két csíkot, alig hittem a szememnek, kiabáltam a férjemnek hajnalok hajnalán, hogy jöjjön gyorsan, íme, életünk első pozitív tesztje. A férjem ennek örömére és a korai időpont ellenére pezsgőt bontott, és mivel én nem ihattam, megitta az én részemet is. Csodálatos érzés volt!” (A.)

“Öt és fél éve próbálkoztunk. Tucatnyi kudarc, fájdalom, és egy majdnem tönkrement házasság után belevágtunk az első lombikba, de nem sok reménnyel kecsegtetett az orvosunk. Nagy nehezen kibírtam, hogy nem tesztelek korán. A 14. napon reggel úgy keltem, hogy rosszat álmodtam, nem bírtam tovább várni. Megcsináltam a tesztet, életem leghosszabb egy perce következett. Akkor hirtelen felvillant egy pluszjel, amit ezelőtt sose láttam még. Aztán kiírta, hogy 2-3 hetes állapotos vagyok. Remegve, sírva keltettem a férjem. Szegény teljesen álmosan felébredt, és annyit mondott: ‘Mi van, Cimbi, te itt suttyomban tesztelgetsz?!’ Aztán felhívtam az orvosomat is, aki elküldött egy vérvételre a biztonság kedvéért, ahol igen magas HCG-szintet mutattak ki. Behívott ultrahangra, ahol elérzékenyülve közölte, hogy tényleg állapotos vagyok, de még egy híre van: ketten vannak.” (N.)

“Beneveztem egy 23 km-es futóversenyre előző évben, tudatosan készültem rá hosszú hónapokon át. A versenyre nyár elején került sor, de olyan volt, mintha soha életemben nem futottam volna, semmi kondícióm nem volt. Valahogy csak végigkínoztam magam a távon, a célba érés után pedig sugárban hánytam. Mivel ez az esedékes mensi előtt négy nappal volt, nem mertem elhinni, de a lelkem mélyén tudtam. Tesztet majdnem egy héttel később csináltam csak, pozitív lett.” (H.)

“Egy makacs takonykórral kezdtem az év végét, túl voltunk egy hosszadalmas harcon és egy temetésen. Már a hónap közepén jártunk, de nem kopogtatott még a piros betűs, gondoltam, biztos a betegség, a stressz, ráadásul védekeztünk. Egyik este felvettük a kiskifli-nagykifli pózt, beszélgettünk, mire felkiáltott a párom, hogy én bizony terhes vagyok, mert kiszélesedett a csípőm! Lehűtöttem: ne diagnosztizáljon már kézrátétellel. Nyilván másnap reggel három teszt vásárlásával kezdtem, azonnal vöröslött a két csík. Elsőre leültem a földre, és csak sírtam és sírtam. Hogy épp most, amikor terveim vannak? Felöltöztem, elindultam a párom munkahelyére. Vettem egy ajándékdobozt, amibe beleraktam a tesztet. Ott álltam remegő lábakkal, majd kihívtam: beszélnünk kell. Meg sem tudtam szólalni, azt hitte, valami baj van. Folyt a könnyem, majd odaadtam neki. Meglepődve kinyitotta, majd kérdőn nézett, hogy miért adok neki ilyesmit. Jobban megnézve azt kiáltozta, hogy ‘ez a miénk, ugye?’ Sosem felejtem. Térdre borult előttem, puszilgatta a hasamat, ölelt.” (D.)

“December 31-én reggel úgy keltem, hogy mintha valami más lenne, lemegyek egy tesztért. Azt mondtam a páromnak, azért megyek, mert nincs itthon papírzsepi. A teszt kétcsíkos lett, nem hittem el. Megint kitaláltam egy mondvacsinált indokot: az ablaktisztítót elfelejtettem. Oké, elhitte, újra lementem egy komolyabb tesztért. Pluszjel, 2-3 hetes várandósság. Nem sikítok, nem örülök hangosan – mantráztam magamban, gyorsan be is csomagoltam a tesztet. Este a férjem kibontotta a féltve őrzött borunkat, koccintottunk, és nem vette észre, hogy egy kortyot sem ittam. 23:58-kor vittem a csomagot, odaadtam, de csak sokkolódott, hogy mi nem is szoktunk ilyenkor ajándékozni, szánja-bánja, de ő nem vett nekem semmit. Pontban éjfélkor kinyitotta. Azt hiszem, itt láttam először sírni, meghatódni, teljesen átszellemülve ölelt, potyogtak a könnyei.” (F.)

Forrás: Kismama magazin