Várandósnak lenni a világ legjobb dolga. A hormonok elárasztanak boldogsággal, valósággal energetizálnak. Szinte ragyogsz. Vagy mégsem? Te nem így éreztél?
Frank-Bozóki Eszter, pszichológus, a 7köznapi pszichológia blog egyik szerzője szerint az édesanyák várandósságuk hírét megtudva máris szembesülnek egy erős környezeti elvárással, méghozzá azzal, hogy innentől fogva folyamatosan repesniük kell a boldogságtól. Pedig teljesen természetes, hogy egy baba érkezésének híre számtalan – akár egymásnak ellentmondó – érzelmet és gondolatot vált ki belőlünk. A boldogság és izgalom mellett az aggódás, a félelem és a harag is megjelenhet, és ezek megélésétől és kimondásától nem válunk rossz anyává– figyelmeztet a szakértő.
Ráadásul a várandóssággal együtt járó fizikai-hormonális változások a testet is jelentősen átformálhatják, ezzel pedig gyakran igen nehéz szembenéznie a kismamának. Hiszen nem könnyű tudomásul vennünk, hogy a nadrágjaink egyre szűkebbek, a lábunkat már egy kínai gumipapucsba is kínszenvedés belepréselni, és hogy hiábavaló volt felvásárolni az összes bio kenceficét, csakhogy versenyt futhassunk a striákkal.
Sárit is nagyon megviselték testének változásai, ő így emlékszik vissza várandósságaira: “Nőtt a fenekem, az arcom, zavart, hogy nem voltak jók a ruháim, de nem akartam újakra költeni, hiszen már csak pár hónap volt hátra. Utáltam, hogy nem tudom rendesen megölelni a férjem, mert ott van a hasam.”
Súlyosbító tényező, ha a környezetünk is úgy érzi, hogy testünk átalakulásával kapcsolatban feltétlenül el kell látnia okos tanácsokkal és népi bölcseletekkel bennünket.
Ágnes például alapvetően szeretett várandós lenni, pedig mindkét terhessége problémás volt a túl sok magzatvíz miatt. Számára azonban nem ez okozott fejfájást, hanem a körülötte élők kioktatásai, ami miatt folyton védekezni kényszerült:
“Félidős terhesen már akkora hasam volt, mint másnak szülés előtt. Emiatt folyton mondogattam, hogy: nem, nincs terhességi cukrom; nem, nem híztam el; és nem, valóban nem ikrek. Közben kaptam a kéretlen tanácsokat és figyelmeztetéseket: Ne igyál! Ne egyél! Feküdj le pihenni, mert így nem fejlődik majd a gyerek! Azzal is riogattak, hogy nem fogok tudni szülni, nem lesz majd tejem, meg hogy nem leszek képes a gyereket ellátni ilyen túlsúllyal. És el fog hagyni a férjem valami csinosabbért. Szóval várandósnak lenni csodálatos, és leginkább a körülöttünk lévők teszik számunkra terhessé.”
De nemcsak testünk változásai azok, amelyek miatt nem tudjuk felhőtlenül élvezni a babavárást.
Adrienn, akinek korábban 2 éven beül 3 vetélést kellett átélnie, érthető módon nem tudta átadni magát az önfeledt várandósságnak, hiába volt szinte problémamentes a terhessége:
“Ha a terhességre gondolok, a félelem, rettegés, veszteség, bizonytalanság, tehetetlenség szó jut az eszembe. Egy pillanatig sem mertem magam abba beleélni, hogy anyuka leszek. Annyira jó látni azokat a kismamákat, akik élvezik a terhességüket, önfeledten várakoznak, tervezgetnek. Azóta, ha ilyen nőket látok, irigységhez hasonló érzés van bennem egy kis szomorúsággal. Annyira vágytam erre a felhőtlen állapotra, ami nekem valószínűleg sosem adatik meg.”
- Kapcsolódó: Érzelmi változások a terhesség alatt
A várandóssággal olyan egészségügyi problémák is jelentkezhetnek, amelyek szintén lerombolják az idilli terhességről alkotott elképzeléseinket. Sárinak, aki örökölte a visszérre való hajlamot, vérhígítóval kellett magát szúrnia a terhességei alatt, ez pedig felőrölte a pozitív érzelmeket:
“(… ) mire szúrtam volna, már gyöngyözött a tenyeremen a víz, annyira izgultam. A vége felé már nagyon nehéz volt olyan helyet találni a combomon, ami nem volt kemény a korábbi szúrásoktól, és visszér sem volt útban. Tiszta véraláfutás volt mindkét combom. Óriási stresszfaktor volt. Amikor a harmadik gyerekkel elkezdtem szúrni magam, az első alkalommal sírtam. Nagyon, nagyon nem akartam az egész macerát. Ráadásul végig kompressziós harisnyát kellett hordanom, mert különben fájt és dagadt a lábam.”
A kiegyensúlyozottnak és harmonikusnak megálmodott várandósságot egy hosszúra nyúlt kórházi kezelés is megtörhetik sajnos. Ez történt Edinával is, akinek a várandóssága szoros kontroll alatt telt, és a 32. héttől be is kellett feküdnie a kórházba. Az itt töltött idő azonban nagyon megviselte lelkileg is:
“(…) megkértem az éppen dolgozó ápolónőt, hogy nézzen szívhangot, mert az orvosom mondta, ha valami szokatlant érzek, szóljak. Kár volt szólnom, mert rettenetesen bunkó volt velem. Azt vágta a szemembe, hogy hogyan akarok felnevelni egy gyereket, ha kihordani se tudom normálisan; és hogy nekem mindig valami bajom van és zaklatom őket. Akkor két hete voltam bent egy két ágyas kórteremben, és senkihez sem szóltam (…) Egyre kisebbnek kezdtem bent magam érezni, és elindultam lelkileg a lejtőn lefelé. Csak a hasamban mozgolódó kislányom és az apukája tartotta bennem a lelket.”
- Kapcsolódó: Terhességi gondok, amikről nehéz beszélnünk
Zárszóként
Ahogy olvastam az általam megkérdezett édesanyák beszámolóit, akik őszintén el merték mondani, hogy a valóság nem mindig olyan meghitt és kiegyensúlyozott, mint ahogy azt elképzeljük, eszembe jutott Viktória királynő.
Ő, aki 9 gyermeket szült, és valóságos nemzeti szimbólummá vált, soha nem titkolta, hogy utál terhes lenni. Legidősebb gyermekének, a friss házas Vicky hercegnőnek az alábbiakat írta levelében:
“Nagyon szép, drágám, amit arról írsz, hogy micsoda büszkeség életet adni egy halhatatlan léleknek, de bevallom, ezzel nem tudok egyetérteni. Sokkal inkább úgy érzem, ezekben a pillanatokban olyanok vagyunk, mint a tehenek vagy kutyák; akkor gyarló lényünk oly állatias és fennköltségtől mentes.”
Úgy tűnik, 2021-ben sokszor még mindig tabuként kezeljük ezt a témát, és csak óvatosan merünk róla beszélni. Talán félünk a környezetünk reakcióitól; talán attól tartunk, megbotránkoztatnánk másokat azzal, ha szembe megyünk a régi sztereotípiákkal, hogy a babvárás áldás, aminek minden percét élveznünk kell.
Kapcsolódó cikkek
