Terhesség
“Érzik, hogy számíthatnak ránk bármikor”
A Babagenetika Egyesületet 2015-ben Sevcsik M. Anna személyes érintettsége indította el. Saját tapasztalata mutatta meg, hogy mekkora jelentősége van a tájékoztatás hitelességének és az emberi gesztusoknak. Mert ezen életek múlhatnak.
9 dolog, amiről igenis kemény lemondani, hiába örülünk, hogy babát várunk
A legegyszerűbb az, ha a kismama semmit nem csinál, csak leül egy sarokba, és megvárja a kilencedik hónap végét. Mármint aszerint, aki nem terhes...
A repülőgép mosdójában szült egy kismama
A Salt Lake Cityből Honoluluba tartó járaton egy kismama a repülő mosdójában szült. A járaton egészségügyi dolgozók is utaztak, ők segítettek a szülésben. Videó is készült róla.
Minden 6. baba magánklinikán születik Budapesten
Örömteli év volt a tavalyi születésszám tekintetében hazánkban, hiszen megfordult a 2017-óta tartó lejtmenet. Bár az országos átlag javult, Budapesten továbbra is csökkenés volt tapasztalható.
Méhszájérlelő zselé: mire jó?
Hogy működik a méhszájérlelő zselé?
Nyílt levél az anyukától, aki szülés előtt veszítette el a babáját
Sokszor a legegyüttérzőbb családtagok és barátok sem tudják, mit mondjanak egy ilyen fájdalmas helyzetben. Hogyan és mikor szabad a történtekről, a család hogylétéről érdeklődni a feldolgozhatatlan veszteség után? Egy anyuka önti ki a szívét.
A terhesség 9. hónapja
A terhesség 9. hónapjába érve már tényleg csak nagyon keveset kell várnod, hogy végre találkozz a kisbabáddal, akit a szíved alatt hordasz.
Videó: ez történik a babával, ha az anyuka terhesen dohányzik
Elméletben mindannyian tudjuk, hogy a dohányzás a várandósság alatt kárt tehet a magzatban, a technológia fejlettségének köszönhetően azonban most saját szemünkkel is láthatjuk.
Túlhordás és terminustúllépés: mi a különbség?
A tankönyv szerint a terhesség 40 hétig tart, de a valóságban ritkán érkezik meg a baba a kiírt időpontra. Mikor beszélünk túlhordásról és mikor terminustúllépésről?
Genetikai vizsgálatok – milyen lehetőségek vannak?
A terhesség alatt különböző szűrő- és diagnosztikai eljárásokat vehetünk igénybe, hogy az esetleges magzati genetikai eltérések valószínűségét időben megtudhassuk. Összegyűjtöttük melyek ezek a vizsgálatok.
5 étel, ami segíthet elűzni a terhesség alatti hányingert
A hányinger - főleg az első trimeszterben - sok kismama mindennapjait beárnyékolja. Rosszabb esetben nem ér véget a harmadik hónap után, ezért különösen jól jön az érintetteknek a következő lista.
Újabb infók a kismamák COVID-fertőzöttségéről
Egy 2100 várandós kismama bevonásával készült tanulmány szerint nem gyakoribb a COVID-19 fertőzés a kismamák körében, de ha elkapják a vírust, akkor veszélyesebb rájuk, mint a nem terhes nőkre.
Hírességek, akik 60 felett lettek szülők
Most nem az anyukáké, hanem az apukáké a főszerep! Ezek a közismert apukák nem bánták, hogy túljutottak a hatvanon - sőt, némelyikük még a hetvenen is, mikor a szülőszoba előtt izgultak.
“Őszintén szólva, nem tudom, hogy csinálta” – egy apuka csodaszép posztja felesége vajúdásáról
"A feleségem a valódi csoda" - egy apuka őszinte és csodálatos sorai, amelyekkel a vajúdó felesége iránti tiszteletét fejezte ki.
5 dolog, amiben különbözik a második szülés az elsőtől
Bár nem lehet biztosan megmondani az első szülés alapján, hogy milyen lesz a következő, a tapasztalatok azt mutatják, hogy van néhány történes, ami jellemző a második szülésekre.