Terhesség
Influenzaoltás: hosszú várólisták vannak
Hiába a nagy érdeklődés az influenza elleni védőoltás iránt, van ahol alig, van, ahol pedig egyáltalán nincs már az oltóanyagból. Sok körzetben az is kétséges, hogy jut-e vakcina a krónikus betegeknek.
Súlyosabb lehet a koronavírus-betegség lefolyása terheseknél
Koronavírussal fertőzött várandósoknál fokozott kockázata van annak, hogy a betegség súlyosabb lefolyású lesz.
Alvás közben szülte meg gyermekét egy anyuka
Az anyuka elmondta, hogy nem hinné el, hogy ez lehetséges, ha nem velük történt volna.
Az anya átadhatja az allergiáját a magzatnak
A klinikai vizsgálatok szerint az anya allergiája a terhesség alatt a magzatra is hatással van - írja a Science folyóirat több kutatócsoport közös eredménye alapján.
Jelek, hogy bekapcsolt a fészekrakó ösztön
Sok kismama tapasztalja a fészekrakást, nem sokkal a baba érkezése előtt. Ez arra késztet, hogy mindent kitakaríts, rendszerezz, összepakolj a lakásban, ahova majd hazaviszitek a kisbabátokat.
Előnyök, melyeket a terhesség során tapasztalhatsz
A babavárás mindenki számára más, de egy olyan élmény, amely szinte mindig formálja a kismamákat - testileg-lelkileg egyaránt alakítja.
6 testrész, ahol striák jelenhetnek meg a terhesség alatt
Ha babát vársz, a bőrödön alakulhatnak ki striák - néha olyan testrészeken is, amelyekre nem is számítanál.
Szülési trauma: hogyan kezeljük?
Minden szülés körüli trauma érvényes, jogod van így érezni. A nők közel fele traumatikusnak írja le a szülését, mégis csak kevesen kérnek segítséget a feldolgozáshoz.
Terhességi cukorbetegség: az enyhébb tüneteket is észre kell venni
A terhességi cukorbetegség (gesztációs diabétesz) világszerte az összes várandósság 1-14 százalékában jelentkezik és előfordulása egyre növekszik.
Kevesebb mint 5 és fél perc alatt futott 1,6 km-t a 9 hónapos várandós kismama
Több milliós megtekintése lett a videónak, melyben egy várandós kismama kevesebb mint 5 és fél perc alatt futott le egy mérföldet.
Pandémia – így zajlik a terhesgondozás
Miben változott a várandósgondozás a koronavírus-járvány miatt? Van-e egységes protokoll, kapnak-e tájékoztatást a családok és biztonságban érzik-e a magukat?
Hat évvel egypetéjű ikrei után újra egypetéjű ikrei születtek
Nem sok esélye volt erre az amerikai párnak. Egészen pontosan 111 111 terhességből csak egy ilyen.
Amikor a párod is terhesnek gondolja magát
Mit érdemes tudnod a Couvade-szindrómáról, amit a férfiak tapasztalhatnak párjuk terhességekor?
Ehetek mézet a terhesség alatt?
Sok szülő tisztában van azzal, hogy egyéves kor alatt a csecsemőknek nem szabad mézet enniük, mert botulizmust okozhat. Sokan elgondolkoznak azon, hogy ugyanez vonatkozik-e a terhes nőkre is.
Kémiai terhesség: mit kell tudni róla?
A spontán vetélés a terhesség megszakadásának leggyakoribb formája. A kémiai terhesség a spontán vetélések 50-75%-ánál fordul elő.