Terhesség
Teherbe esés: ezeket a hormonvizsgálatokat érdemes elvégeztetni
Meddőségről abban az esetben beszélünk, amikor védekezés nélkül egy év után sem jön létre terhesség. Ennek oka több minden is lehet, ám sokszor a nő hormonális zavarai állnak a sikertelenség mögött.
A gátizmok edzésével megelőzhető a kismedencei szervek előreesése
A kismedencében található szervek (húgyhólyag, méh, egyes bélszakaszok) süllyedése és előereesése (latinul prolapsus) terhességgel és életkorral is összefüggésbe hozható, viszonylag gyakori egészségügyi probléma, mely a nők körülbelül 30%-át érinti.
A fogamzásgátló tényleg csökkenti a libidót?
Már régóta elfogadott nézet, hogy ha fogamzásgátlót szed egy nő, kevésbé kívánja a szexet. A kutatók utánajártak a dolognak. Meglepő eredmény született.
Csodás bizonyíték arra, hogy az anyák tényleg hősök
Egyszerűen hihetetlen, amit ez az édesanya tesz. Vajúdás közben még arra is volt ereje, hogy megszoptassa nagyobbik lányát. Kell-e ettől több bizonyíték arra, hogy az édesanyák szuperhősök? Nem hiszem.
“Büszke vagyok a császáros hegemre!”
Raquel Renteriának császármetszéssel kellett megszülnie a második gyermekét. Bár félt a műtéttől, ma már büszkének érzi magát.
Hihetetlen felvétel: a baba lába a méhen kívül
Az alábbi, mágneses rezonanciás képalkotással készített felvételen jól látható ez a nagyon ritka jelenség, amikor az anyaméhben fejlődő magzat lába átszakítja a méhfalat.
Sokan házasság nélkül képzelik el a családalapítást
A mai fiatal szülők elkötelezettek a gyermekvállalás mellett, noha a házasság már kevésbé fontos a számukra.
Jelek, amik pajzsmirigy-alulműködésre utalnak
Súlygyarapodás, fáradtság, hajhullás, székrekedés - a leggyakoribb tünetek, amelyek a pajzsmirigy alulműködésre utalhatnak.
Ennyivel növeli a párod a túlélési esélyeidet
Tovább élnek a stabil házasságban élők, mint az egyedülállók. A "jóban, rosszban, egészségben, betegségben" mellettünk álló társ mintegy 71 százalékkal növeli túlélési esélyeinket.
Ezeket a vizsgálatokat végeztesd el a terhesség alatt
December vége nem csak a várva várt Karácsony, nagycsaládi ünneplés,hosszabb pihenés és az újévi bulizás hónapja, hanem a kimutatások szerint az intim együttléteké is: KSH születési statisztikája alapján az év utolsó hónapjában fogan a legtöbb gyermek.
5 kockázati tényező, ami koraszülést okozhat
Hazánkban a csecsemők megközelítőleg 8,5 százaléka koraszülött. Vannak, akik nem érik meg az egy éves kort sem, és vannak, akikre akár élethosszig tartó küzdelem is várhat a maradandó károsodások miatt.
Nőgyógyászokat ítéltek el csalás miatt
Csalás miatt ítélte el a Nyírő Gyula Kórház Meddőségi Centrumának egykori vezetőjét és két társát jogerősen a Fővárosi Törvényszék.
Ezzel a régi módszerrel 4 órával rövidebb lehet a szülés
Létezett egy különleges módszer az 1930-as években, amely jelentősen felgyorsította a szülést, és amely most újra a mindennapi kórházi gyakorlat részévé válhat.
Hogyan javítható a spermiumok minősége?
Egy nemrégiben a Reproduction című kiadványban megjelent kutatásban a különböző testmozgások a spermiumok általános minőségére gyakorolt hatását vizsgálták. Érdekes eredmény született.
Az embrió fejlődése
A megtermékenyüléstől a nyolcadik hétig tart csupán az az időszak, amikor embrióról beszélünk. Rövid, mégis igen fontos periódus ez: a belső szervek és a testrészek kifejlődésének időszaka.