Terhesség

Szétszórták a popcornt a repülőn egy kismama gyerekei, vele szedették fel

Az anyuka a 22. hétben járt, amikor 5 és 2 éves gyerekeivel szállt repülőre, az út végén pedig olyan dolog történt, amire álmában sem gondolt.
2023. Július 27.
repülés terhesen

A várandós nő Sydney Rae James, azaz Anthony Bass baseballjátékos felesége. A United Airlines gépére szálltak fel, ahol történt egy kis baleset: a lányok kiborították az út során fogyasztott pattogatott kukoricát, amit a pocakos anyukával szedettek fel.

A sportoló apuka ezen annyira kiakadt, hogy közösségi oldalán is próbálta levezetni a haragját: „A légiutas-kísérő arra kérte a 22 terhes feleségemet, hogy takarítson fel a gyerekeink után a repülőn. A kisebbik lányom kiborította a popcornt, ez volt a bűne. Most vicceltek velem?!?!!” – írta méltatlankodva.

Felháborodott bejegyzésére több híresség, köztük Chrissy Teigen modell is reagált. Mint írta, az internet népe imádja az ilyen típusú posztokat és sok szerencsét kívánt a baseballjátékosnak, arra utalva, hogy a netezőktől bőven fog kapni hideget-meleget.

Igaza is lett: a kommentek egymást érték és valóban megosztották a hozzászólókat. Szinte ugyanannyian voltak azok, akik igazat adtak a repülőgép személyzetének, mint azok, akik úgy vélték, arcátlanság volt erre kérni a gyerekekkel utazó kismamát.

Nyitókép: Getty Images, Forrás: Via