Fotó: Getty Images
Ha az ember lánya várandós és már van egy, kettő vagy akár még több gyereke, akkor priorizálnia kell a dolgokat. Ráadásul hiába van kiváló logisztikai érzéke, a nap akkor is csak 24 órából áll, ezért biztosan alább kell adni valamiből, csak az nem mindegy, mit „hanyagolunk” el ilyenkor.
A Mother.ly által megosztott történet példa lehet a maximalistáknak, hogyan vegyenek vissza úgy, hogy ne a nagyobb gyerekekkel való közös idő csorbuljon és ne is a saját egészségünk lássa kárát.
„Amikor megtudtam, hogy a harmadik babámat várom, az első sokk és izgatottság után csak arra tudtam gondolni: hogyan fogok mindent megcsinálni? Tapasztalt anyaként már tudtam a választ – sehogy. Még ha a szívem – átvitt értelemben – nőtt is a két másik gyermekem születése után, a kapacitásom nem. Ugyanúgy szükségem volt alvásra, friss levegőre és felnőtt társaságra. Miközben gondoskodtam azokról, akiket annyira szeretek, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a nyilvánvaló tényt: nekem is vannak szükségleteim. És korábban már megtapasztaltam, mi történik, ha ezeket figyelmen kívül hagyom.”
Az édesanya arról is írt, hogy amíg első várandóssága előtt elolvasott minden gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet, a második terhessége alatt pedig a testvérféltékenység témájában okosította ki magát, addig a harmadik terhessége során semmi ilyesmire nem fordított időt, csak remélte, hogy emlékszik még mindarra, amire kell és inkább azt tervezgette, hogyan legyen kevesebb teendője.
Az első trimeszter tökéletes gyakorlóterep volt ehhez. Két gyerekkel és egy idősebb testtel a hányinger és a fáradtság még rosszabb volt, mint amire emlékeztem. Amikor a szennyes kupacokat nézegettem esténként, rájöttem, hogy a konyharuhákat igazából nem kell élére hajtani. Egyre nevetségesebbnek tűnt az is, hogy valaha a zoknikat párosítottam.
„Elgondolkodtam, mennyi időt vesz igénybe egy vacsora elkészítése. Mit akartam bizonyítani az esti főzéssel? A szendvics is teljesen elfogadható vacsora. Tényleg szükség van tiszta tányérra egy szelet pizzához? A különösen fárasztó estéken a gyerekeim megtanulták használni a mikrót (önts vizet az instant mac&cheese-re, és nyomd meg a gombot). Miközben a kanapéról instruáltam őket, azzal nyugtattam magam, hogy ellenálló képességet és az élethez fontos készségeket tanítok nekik.
Az alvást továbbra is fontosnak tartottam. De a higiéniát? Kevésbé. A lakkozott lábkörmeimet úgyis eltakarták a zárt cipők. A hajam hozzászokott a ritkább mosáshoz. Megkérdőjeleztem, vajon tényleg minden edzés után kell-e zuhanyozni. Elég biztos voltam benne, hogy egy kis dezodor is elfedi az izzadtságot.”
Az anya elmondta, hogy a számára lényegtelen apróságokkal nem akarta az idejét és az energiáját felemészteni, a fontos dolgokról viszont nem szeretett volna lemondani.
A felkészülési stratégiám a harmadik babára az volt, hogy kitaláljam, mit lehet kiszervezni vagy teljesen elhagyni. Nem azokat a dolgokat, amik igazán számítanak – a játszótéri időt a gyerekekkel vagy a mentális egészségemet támogató sétákat – hanem azokat az apróságokat, amik valahogy túl nagyra nőttek, és túl sok helyet kezdtek el elfoglalni.
„A szülőség újra és újra megtanította, hogy ha valamire igent mondok, az mindig azt jelenti, hogy valamire másra nemet. Nyitott akarok maradni azokra a dolgokra és emberekre, akik tényleg számítanak. És bűntudat nélkül akarom elhanyagolni azokat az apróságokat, amik nem.”
Kapcsolódó cikkek
