Terhesség

Veszélyes lehet a folsav túladagolása

A magzat velőcsőzáródási rendellenessége összefügg a folsavháztartás zavarával - ezt mára már több megbízható vizsgálat is igazolta. A folsav szedését ezért minden gyereket tervező nőnek javasolják. Korántsem egységesek az álláspontok arról, hogy mennyit.
2011. Február 10.

A terhesség alatt túlságosan nagy dózisban szedett folsav problémák okozója is lehet, derül ki a McGill egyetemen végzett vizsgálatokból. A kutatók vemhes egereknek napi 8 milligramm folsavat adva azt tapasztalták, hogy az embriók egy része elhalt vagy fejlődésében visszamaradt. Ms. Rima Rozen vezető kutató szerint a folsav esete is igazolja, hogy „a kevesebb néha több”, azonban további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, mennyi az a folsavmennyiség, amely még nem veszélyes – olvashattuk a Medipress hírében.

Az eredményen az egér méreteinek ismeretében nem lepődhetünk meg túlságosan, hiszen egészséges, felnőtt nőnek naponta 0,4 milligramm (vagy 400 mikrogramm) szedését vagy táplálékkal való bevitelét javasolják, és a legtöbb multivitamin készítményben körülbelül ekkora adag található. Az egyik legnépszerűbb kismama-vitamin0,8 milligrammot, azaz 800 mikrogrammot tartalmaz.

Mire jó a folsav?

A gyógyszer szedését az ajánlások szerint a tervezett terhesség előtt egy-három hónappal célszerű elkezdeni, majd a terhesség első három hónapjában is érdemes folytatni a szedést – ajánlják dr. Czeizel Endre és kutatócsoportja nemzetközileg is elismert kutatási eredményei alapján. Czeizel alacsony kockázatú kismamáknak 0,8 milligrammot javasol.Dr. Török Olga szülész-nőgyógyász humángenetikus professzor egyik összefoglaló cikkében pedig olyan nőknek, akiknek a családjában előfordult velőcsőzáródási rendellenesség, és ezért fokozott kockázatúnak számít, napi 4 milligrammot, vagyis a normális adag tízszeresét javasolja a kutatási eredmények alapján. Ez az emelt adag is csak az esetek 72 százalékában bizonyul hatásosnak. A folsav pontos hatásmechanizmusát, szerepét a velőcsőzáródási rendellenességek kialakulásában ugyanis még nem tisztázták tökéletesen. Annyi bizonyos, hogy genetikai tényezők fontos szerepet játszanak benne.

  • A táplálkozási eredetű folsav hiány pótlására napi 0,4 milligramm elég
  • Ha babát tervezel, emeld az adagot 0,8 milligrammra
  • Ha volt már velőcsőzáródási rendellenességgel súlytott magzatod, vagy a családban előfordult ilyen, akkor napi 4 milligrammot szedj
  • A folsav egyébként vízoldékony vitamin, így túladagolni nem könnyű, hiszen a felesleg a vizelettel távozik. A legtöbb forrás azonban egybehangzóan napi 1 milligrammnál húzza meg a felső határt, kivéve persze a genetikai szempontból érintett, magas kockázatú, gyereket tervező és váró nőket
  • Folsav az ételben

    Veszélyes lehet a folsav túladagolása

    Ha naponta szerepel valamelyik az étrendedben, megelőzheted a táplálkozási eredetű folsavhiányt:

    lencse, brokkoli, csicseriborsó, spenót, kelbimbó, csirkemáj, teljes kiőrlésű gabonák, élesztő, sörélesztőpehely (ez utóbbi inaktivált élesztő, amely nagyon finom ízt ad a salátaönteteknek.

    Általános összefoglaló a folsavról

    Itt böngészhetsz hogy a különböző gyógyszerek, vitaminok mennyi folsavat tartalmaznak.

    Kapcsolódó cikkeink:

  • Tudtad, hogy a folsav mérsékli a hányingert?
  • A közös élet kezdetén: Baba-mama védelem folsavval
  • Miben mennyi folsav?
  • Forrás: Medipress- babaszoba.hu