A baba életét a születését követő első hónapban alapvető igényei töltik ki, vagyis az evés, az alvás, az ürítés és a gondozójához való közelség vágya és gyakorlata. Szüleiknek már ezek biztosítása is épp elég feladatot jelent, de ez nem jelenti, hogy mindezeken túl ne történne még egy sor lényeges dolog velük életük első négy hetében. Bizonyos szempontokból ugyanis már az újszülöttek is rendkívül fejlettek, másfelől pedig sok minden formálódik már ekkor is a testükben, ami később lesz meghatározó.
Hormonok, reflexek
Az újszülöttek fizikai megjelenését még meghatározhatják a szülés sokszor elég intenzív történései: orruk laposabb, fejük formája pedig csúcsosabb lehet például attól, hogy át kellett haladniuk a szülőcsatornán – ez teljesen természetes jelenség, ami nem ad okot aggodalomra: az adott testrészek szép fokozatosan maguktól visszanyerik majd eredeti formájukat. Másfelől pedig jó, ha tudjuk, hogy az anyai hormonok még ott keringenek ilyenkor a testükben, ami számunkra különös hatásokat eredményezhet: a kislányok hüvelyéből váladék szivároghat (akár vérrel keveredve, ami egészen úgy nézhet ki, mintha menstruálna), a mellbimbóikból pedig tejszerű váladék (ami fiúk esetében is megtörténik), a babák herezacskója vagy szeméremajka pedig duzzadt lehet.
Mindez szintén teljesen normális: ezek a jelenségek is maguktól ki fognak kopni a babák életéből, ahogy az adott hormonok pár nap alatt kiürülnek a testükből. Életük első hetében továbbá megvan még – mielőtt magától leesne – a babák hasán a köldökcsonk, amit csupán tisztán kell tartani (és ellenőrizni, hogy nincs-e rossz szaga vagy nem látszik-e váladékozás, ami gyulladást jelez – ekkor szóljunk a gyermekorvosnak.)
Az újszülött babák előtt a tanulás szinte végtelen útja áll még, de számos reflexük már a születésük percétől fogva működik. Ilyen például a Moro-reflex, amikor is hangos zajra vagy hirtelen mozgásra a baba megriad, kezeit széttárja, majd karoló mozdulatot tesz, mintha kapaszkodni szeretne – végül általában elsírja magát. Ez afféle kezdetleges védekezőgesztus, amely négyhónapos kor körül tűnik el, akárcsak a következő két reflex. A szopó-kereső reflex felelős azért, hogy ha a baba arcát finoman megérintjük, akkor a kicsi nyitott szájjal az adott irányba fordul.
Ezzel párhuzamosan pedig természetesen ott dolgozik a szopóreflex is: vagyis ha valami az ajkához ér, legyen az üveg vagy mellbimbó, a baba megpróbál folyadékhoz jutni belőle. Kevéssé magától értetődő, de már ekkor meg lehet figyelni a sétálóreflexet: ha felemeljük a babát, lába pedig lapos felületre ér, akkor felemelgeti a lábát. Ez a (sokkal későbbi) járást előlegezi meg, és nagyjából a baba 2 hónapos koráig működik. Végül ott van a kapaszkodóreflex: ha megnyomjuk valamivel a baba tenyerét, akkor megpróbál rámarkolni (igen erősen: potenciálisan már ekkor meg tudja tartani a saját súlyát – de ezzel ne kísérletezzünk). Ez a tudatos kapaszkodást előzi meg, és általában 6 hónapos korig meghatározó.
Az újszülöttek reakcióit, tájékozódását a világban ugyanakkor nemcsak a reflexeik határozzák meg, hiszen mindegyik érzékük működik már életük első napjaiban is. Látásuk még homályos, de közelről (20-30 cm-ről) már jól látják az arcokat vagy tárgyakat. A babák szemei az első hetekben még könnyen összeakadhatnak olykor, mert szemmozgató izmaik nem elég fejlettek, de ha ez csak alkalmi, rövid ideig fennálló zavar, akkor nem kell törődni vele.
Életük első napjaiban-heteiben a fekete-fehér ábrákat, az élénk kontrasztokat, az erőteljes vonalakat észlelik legjobban, a formák közül pedig elsősorban az emberi arc kelt bennük kíváncsiságot. Hallásuk ezzel szemben igen fejlett: már az anyaméhben is hallották a hangokat, ezért lesznek számukra ismerős és ezért megnyugtató hangok (elsősorban az édesanyjuké) – érdemes ezt kihasználni, amikor nyugtalanok valamiért. Ízlelésük is meglehetősen fejlett: azonnal különbséget tudnak tenni például az édes és a keserű között (kevéssé meglepő módon inkább az előbbit preferálják). Nagyon gyorsan megtanulják felismerni továbbá a gondozójuk illatát, és a tapintásuk is fejlett, ezért sokat tanulnak a megérintett arcok puhaságából, az ölelésekből, simításokból.
Noha hason fekve annyi ideig már ekkor is fel tudják emelni a fejüket, hogy átfordítsák egyik oldalról a másikra, nyakuk még nem elég erős, ezért mindig meg kell támasztanunk a fejüket a kezünkkel, ha felemeljük őket.
Evés, alvás, sírás
Az újszülöttek talán két legmeghatározóbb jellemzője, hogy nagyon sokat alszanak és esznek. Átlagosan 14-17 órát is keresztülszendereghetnek egy nap, ám persze nem megszakítások nélkül, hanem sűrű ébredésekkel tarkítva – már csak azért is, mert igen gyakran lesznek éhesek: az anyatejes babák átlag 2-3 óránként, a tápszeresek 3-4 óránként enni szeretnének. Ezzel együtt inkább az (általában világosan jelzett) igényeik szerint érdemes szoptatni őket, nem pedig az órát figyelve. Sok evés ide vagy oda, az első 5 napban 5-10 százalékot is veszíthetnek a babák a súlyukból a megszületés után természetes folyadékvesztés miatt. Kéthetes korra azonban vissza kell nyerniük vagy túl is haladniuk a születési súlyukat.
A megfelelő korai táplálás jelentőségét nem csak az aktuális fizikai igények szempontjából nem szabad alábecsülni: egy 2013-ban publikált amerikai tanulmány szerint a babák testsúlygyarapodása az első hónapban összefüggésben van a későbbi szellemi teljesítménnyel.
A gyakori étkezéshez illeszkedően az első hónapban a babák bélműködése is igen intenzív. Először a ragacsos, zöldesfekete mekónium ürül ki a beleikből, amely még az anyaméh nyomát őrzi. 1-2 nap múlva ez zöldes-sárgás, majd hagyományos barna színű, pépesebb babaszékletté alakul át. Életük legelső hónapjában a napi öt-hatszori székelés teljesen normálisnak számít.
A babák ugyanakkor nemcsak aludni, enni és üríteni tudnak sokat az első hónapban, hanem sírni is, ami nem meglepő, hiszen lényegében még csak így tudnak kommunikálni a környezetükkel. Ezért inkább az adhat okot aggodalomra, ha a baba nem sír – pláne, ha egyébként nyilvánvaló, hogy épp szüksége van valamire. Olykor persze látható ok nélkül is sírhat, amitől ne ijedjünk meg, inkább ellenőrizzük lépésenként, hogy nem éhes-e, nem kell-e kicserélni a pelenkáját, illetve nem érte-e valami kellemetlenség (ami felnőtt szemmel nagyon enyhe is lehet: például hozzáér a testéhez egy durvább szövésű takaró), és ha egyik sem, akkor csak öleljük meg őt, ringassuk kicsit, vagy énekeljünk neki. Régi tévhitekkel ellentétben nem kényeztetjük el vagy teszünk bármi egyéb rosszat gyermekünkkel, ha gyorsan reagálunk a sírására, és próbáljuk mihamarább megnyugtatni őt.
Éppen ellenkezőleg: azok a babák, akiket rendre megnyugtatnak, illetve akik sok testkontaktust élnek meg életük első 6 hónapjában, vonatkozó vizsgálatok szerint óvodáskorban nagyobb önbizalmat mutatnak és önállóbbak lesznek.
Kapcsolódó cikkeink a baba fejlődése témában:
- Babajelnyelv: a legfontosabb tudnivalók
- Miért sír annyit a kisbabám?
- A csecsemőkori reflexek és eltűnésük
Kapcsolódó cikkek
