Most akkor három kanál tápszert tettem a vízbe vagy négyet. Kiönti, és akkor újra az egész, hangosan számolja. Ez nem igaz, mondja. Hányadik volt úgy két másodperccel ezelőtt, milyen számot mondtam, kérdezi kissé kétségbeesetten. Együtt számoljuk újra az adagot.
Olyan is van, hogy az ember nem a cumisüveg száján önti a vizet, hanem fordítva, nyugtatom a férjemet, meg olyan, hogy rosszul csavarja fel a cumisüveg tetejét, és erre akkor jön rá, amikor már tejben úszik a gyerek. És ezek együtt mind, rosszul önt, rosszul számol, nem teker rá. Cseréli a gyerekruhát éjszaka közepén.
Hallani ám ezeket, mondja. Ahogy éjjel rohanok a sírásra, elfelejtem kikapcsolni a légzésfigyelőt, és belerúgok a papucsba, leforrázom a kezem, beverem a térdem, leejtem a cumisüveget, kimosom, olyan gyorsasággal, mintha a gyerek menten éhen halna abban a három percben, ami alatt egyébként nyugodtan össze tudnám rakni a dolgokat.
Aztán, hogy hajnalban sírok, mert egy szar anya vagyok, milyen anya nem érti, hogy mit akar a gyereke? Evett, tiszta a pelus, dünnyögtünk, ringatóztunk, a cumit nem kéri, csak nyűglődik, ilyenkor mi van, de tényleg. Gugli a legjobb barát, a férjem szerint ellenség. Rá ne keress már megint valamire. Különféle táborok vannak, így etesd meg úgy altasd, és tippek, amik nem válnak be, csak felidegesíted magad. Már guglizok is. Letiltalak a netről, fenyeget, komolyan, lekapcsolom, és akkor vége.
Piros folt a tarkóján, kétségbeesett képküldözgetések, hogy ez mi az úristen lehet, még a védőnő sem tudja. Az egyik csoportban ötvennyolcan írják, hogy tűzfolt, akkor tűzfolt, ugye, kérdezem. Hol tart egy négy hetes gyerek. Emeli a fejét, fókuszál, ez rendben van. Elmosolyodik, kivéve az én gyerekem, mosoly nincs, nyilván, mert rossz vagyok, mert keveset mosolygok, biztos, hogy miattam van, és miattam nem alszik délután.
Cuppog, megkapja a cumit, egy perc múlva kiköpi, kéri vissza, ezt játsszuk. Esküszöm, mondom a férjemnek, fogok egy madzagot, és rákötöm a cumit a fejére. Nevet, de én tényleg elképzelem, ahogy szegény gyerekem cumikötőben fekszik a kis mózeskosarában. Nem bírja, ha énekelek, ez milyen már, kérdezem, és a mondóka sem igazán érdekli, mi legyen a következő lépés.
Szerintem ő sem tudja, mit akar, mondja a férjem, ettől persze nem lesz könnyebb. Babánk végigsírdogálja a délutánt. A feje fölött eszem meg a fél csirkecombot, hogy lássa az arcom, csirkecomb, egy szelet kenyér, zöldség, később találok a mózeskosarában egy darab uborkát.
A férjemnek sikerül elringatnia a térdén, ez meg pláne milyen, hogy nekem nem megy, és hiába ölelem, a puszira meg hunyorog, végül is akkor ez a gyerek nem szeret engem? Rosszul közelíted meg a dolgot, mondja a férjem, ez egy szolgálat, és nem neki kell szeretnie. Érzem, hogy igaza van, bár nem nyugtat meg.
Anyósomnak több oldalas útmutatót írok a tápszer elkészítéséről, etetési rítusról és a gyerek egyéb szokásairól, mielőtt átvisszük két órára, meg sem sértődik. Sógornőm zenélő bigyót hoz, állítólag a létező legjobb pelenkát, cumisüveget, tápszert, kaját, kispárnát, melyik életben fogom ezt meghálálni. Minden gyerekes ismerősömnek írok, litániákat, később rájövök, hogy hangüzenetet is lehet hagyni, és azzal perceket spórolok.
Emlékszem a terhesség alatti kijelentéseimre. Nehogy már annyira nehéz legyen az anyaság, meg hogy három órákat alszik az ember és nincs ideje lefürdeni. Eszembe jut, miközben szélsebesen szappanozom magam, amíg a férjem a gyereket szórakoztatja. Én nem fogok önsajnáltatós üzeneteket írni, fogadkoztam. Az anyaság ösztönből megy, mondta a kolléganőm. Egy másik élet, jótékony tudatlanság.
Cetlikre írjuk, mikor és mennyit evett, úristen, ma száz millivel kevesebbet. Éjszaka kicsit túletetem, hátha többet alszik egyszerre, maró bűntudat, és kibukik a tej a száján, még egy ilyen anya nincs. Ne gyűlöld már magad, mondja a férjem. Jó, de ha túl lehet etetni, ha megeszi, amit adok neki, akkor honnan tudom, mikor mennyi tápszerre van szüksége? Egyszer száztíz milliből bukik, máskor a százhúsz sem elég.
A fürdetés koreográfiája. Én csomagoljam a törülközőbe, és ő szedje ki belőle vagy fordítva. Hol szárítsam meg, ha a kiskádat csak a mosógépre tudjuk tenni. De ha átviszem a szobába, előtte hogyan csinálok ott meleget. A férjem rohan át a hősugárzóval a babaszobába. És főleg, hogyan fordítom meg a gyereket a vízben? Youtube videókat nézünk róla, úgy döntünk, hogy nem is olyan fontos megfordítani. Vizes gyerek csúszkál és sír a kezedben, miközben a mentális és fizikai képességeid exponenciálisan romlanak. A férjem kiborít fél kádnyi vizet, de én már etetek, etetés végére bejelenti, hogy most aztán tiszta a fürdőszoba, emiatt nem kell aggódni.
- Kapcsolódó: A kapucsengőmön ez áll: “Rossz anya”
A rokonoknak a cuki videókat küldjük, mindenki boldog, mi kóválygunk a lakásban, és soha nem tudjuk, hova raktuk le a dolgokat. Hova rúgtam el a papucsom, hol a toll, a telefon, a bevásárló lista, cumi, keverő pálca, vízforraló. A férjem a konyhaszekrényben találja meg a sonkát reggel, és az egyik cumisüveg örökre eltűnt, kész, felszívódott, már nem is keressük. Hűtőre ragasztom hatalmas betűkkel az oltási meg szűrési időpontokat, a pelenkázó fölött nagy cetli D-vitamin felirattal, a szekrényen altató vers, az ágy fölé a pólyázási technika van felszigszalagozva.
Öltöztetés hidegben, túl sok a ruha vagy túl kevés, lecsúszik a gyerek a hordozóban, összegyűrt szemöldökkel néz kifelé a hatalmas ruhacsomagból. Az van az arcára írva, hogy úristen, ezek a szüleim. Persze csak képzelem. Mint éjszaka, hogy felsírt. Pedig csak álmodtam. Négy hét. Négy hete van velünk, és még él, fejlődik, másfél kilót hízott, és nem mosolyog, de majd fog, remélem, nemsokára ugye mosolyog, kérdezem a férjem. Rám néz, beesett szemekkel. Egyszer ezen az egészen biztosan szórakozni fog.
Kapcsolódó cikkek
