
B.G.
Több mint 30 ezren voksoltak eddig az alternatív oktatási népszavazáson
Nagy az érdeklődés és a részvétel Magyarország első alternatív oktatási népszavazásán. A voksolás harmadik napján a szavazók száma átlépte a harmincezer főt. Az aHang és az Egységes Diákfront által koordinált referendumon több mint ezerháromszáz önkéntes dolgozik az ország számos pontján.
Itt a legelégedettebbek a gyerekek az életükkel
Az OECD azt vizsgálta kutatásában, melyik országban a legelégedettebbek a gyerekek az életükkel. Nem feltétlenül az ország gazdasági helyzete számít.
60 éves lett mindenki kedvenc fogmosós medvéje
Hivatalosan is MTVA-dolgozó lett a 60 éves TV Maci, belépőkártyát is kapott.
Ennyit kéne mozogniuk a gyerekeknek
A rendszeres mozgásnak bizonyítottan jó hatása van a fizikai- és a mentális fejlődésre is és egész életen át hatással van az életminőségre. Egy új tanulmány konkretizálta, mennyi mozgásra van szükségük a gyerekeknek életkoronként.
Kiadták a riasztást: elönti az országot az eső
Több hullámban jelentős mennyiségű csapadék zúdul ránk a héten, a hőmérséklet enyhe marad.
Hármas ikreik lesznek, miután örökbe fogadtak egy babát
Váratlan fordulatot vett egy amerikai házaspár élete, miután örökbe fogadtak egy kislányt. Azt hitték nem lehet gyerekük, de most hármas ikreket várnak.
Magával vitte önkénteskedni Afrikába a 88 éves nagypapáját
A 23 éves unoka nagypapája nagy álmát valósította meg.
Családi programajánló hétvégére – október 21-22.
Kellemes őszi hosszú hétvégénk lesz, hiszen hétfőn ünnepnap és így munkaszüneti nap lesz. A három napba sok minden beleférhet, a kirándulás mellett az alábbi programokat ajánljuk.
Ki kell vonni a forgalomból az egyik fogamzásgátlót
Leállítják a forgalmazást minőségi hiba miatt.
Ha fával fűtötök, kemény teletek lesz
Megszűnt a kedvezményes hatósági tarifa, de nem bővült a szociális tűzifaprogram. Közben a tüzelő ára megduplázódott.
A 80 éves Robert De Niro élvezi az apaságot, de inkább párja foglalkozik a babával
A színész egy interjúban elismerte, hogy kisbabájukkal főleg 45 éves barátnője foglalkozik. Azért ő is jelen van és támogatja párját.
Nem szólt a szülőknek, elvitte nyaralni a kétévest a bébiszitter
Nem egyeztek bele a szülők, hogy a bébiszitter elvigye egy hétre nyaralni a kétéves gyereküket. A bébiszitter élete legnagyobb hibájának nevezte a történteket.
110 kilométert sétált az ajkai nagymama és unokája
A szenvedélyes túrázó nagymama a koronavírus-járvány miatt keveset találkozott unokájával, így magával vitte a Caminó egyik szakaszára. Reméli, hogy a hat unokája közül később a kisebbek is vele tartanak majd.
Ha így haladunk, luxus lesz karácsonykor sütni
Nagyon megdrágult a cukor és további áremelkedés várható.
Így nem bántasz, ha valakit veszteség ért
Nem könnyű jól, empatikusan viselkedni akkor, amikor egy barátunk, rokonunk elveszíti a babáját. Az, hogy kinek mi jelenti a vigaszt, nagy egyéni eltéréseket mutat.