
Gyerekszoba.hu
Apja is van a gyermeknek!
A gyermekvállalással kapcsolatos testi és lelki terhek nagy részét az anya viseli. E nagy feladat mellett az apára kár is szót vesztegetni, mondhatnánk. Pedig őt is mélyen érinti a gyermek vállalása (vagy esetleg nem vállalása).
Egészségesek a mesterséges ízesítők, vagy csak elhízunk velük?
Létezik egy sor cukrot helyettesítő édesítőszer, amelynek célja, hogy az édesszájúaknak is örömet okozzon, ugyanakkor a kalóriabevitel se legyen túl jelentős. Sajnos azonban akadnak olyan diétás ételek és italok, amelyek kimondottan növelik az étvágyat.
Így fejlődik hónapról hónapra a csecsemő
Életünkben soha nem fejlődünk olyan elképesztő ütemben, mint a születés utáni első évben. Milyen változásokra számíthatsz ebben az időszakban a babánál, és mi adhat okot aggodalomra?
Újabb mítoszt cáfoltak meg
Bármennyire is hihetetlen, még mindig akad olyan, ha terhességről van szó, amit a tudósok sem tudnak.
Játszhat-e a gyerek a Pokémon Góval?
A fél világ meg van őrülve az alig néhány napja debütált játékért.
A vérszegénység alattomos jelei
Egy vérszegénységben szenvedő gyermeknél például a tünetek egészen ártatlanok lehetnek.
Teszttel szűrhető az oviban, kinél nagyobb az esély az Alzheimer-kórra
Egy Alzheimer-kórral összefüggésbe hozható gén már óvodás korban megmutathatja hatását az agy struktúrájában és a mentális képességekben - állítja egy friss tanulmány.
Felejtsd el a disznózsírt
A telítetlen zsírok nagyobb mennyiségben történő fogyasztása és az alacsonyabb halandóság között mutattak ki összefüggést a Harvard Egyetem szakemberei.
Mikor nevetik el először magukat a babák?
Kuncogás, nevetés - az egyik legimádnivalóbb hangok, amiket egy kisbaba kiadhat magából. De mégis mikor kezdik?
Pontosan ugyanakkor szült egy ikerpár
A két anyuka ikerpár, és percre pontosan ugyanakkor adtak életet gyermeküknek.
A legjobb őszibarackos babareceptek
Az őszibarack igazi nyári gyümölcs. Már féléves kortól adható, a babák első gyümölcseinek egyike lehet. Magas vitamintartalma miatt nem csak finom, hanem nagyon egészséges is.
A rossz szokásoknak haszna is lehet
Az ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek kevésbé hajlamosak az allergiára egy hosszú távú új-zélandi kutatás szerint.
Kisebb eséllyel lesz cukorbeteg, aki házi kosztot eszik?
Azok az emberek, akik gyakran fogyasztanak otthon készített ebédet, kisebb eséllyel lesznek cukorbetegek, mint azok, akik ritkábban esznek házi kosztot.
A netezés gyengíti az immunrendszert
Egy friss kutatás szerint a netfüggők 30 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek influenzásak, mint az átlag. Az állandó online jelenlét ugyanis negatív hatással van az immunrendszerre.
Ne egyél, lehet, csak szomjas vagy!
A víz lehet a titkos fegyver a fogyókúrázók kezében, akik ugyanis keveset isznak, azoknál 50 százalékkal megnő az elhízás kockázata azokhoz képest, akik gondoskodnak az elegendő folyadékbevitelről.