Baba

Hány hónaposan fordulnak hasra és hátra a babák?

A legtöbb babánál a kúszás-mászást megelőzi a fordulás. De mikor jön el ennek az ideje? És mi van, ha babánk kihagyja ezt az állomást?
2018. Március 25.
Hány hónaposan fordulnak hasra és hátra a babák?

A babák általában előbb tudnak hasról hátra fordulni: erre már akár 4 hónapos korukban képesek lehetnek. Hátról hasra valamivel később, 5-6 hónaposan fordulnak, mert ehhez a mozdulathoz erősebb nyak-, váll- és karizmokra van szükségük. Ezzel együtt tökéletesen normális az is, ha babánk történetesen a hátáról a hasára fordul először.

Az első fordulást igen nagyban inspirálhatjuk, ha gyakran helyezzük hasra a babát: ezt már életének első hetében megkezdhetjük, ha ébrenléti óráiban néhány percre magunkra rakjuk, egyhónapos kora körül pedig már 15-20 percig is hasra fektethetjük egy nap. Másrészt fontos a kíváncsiságának felkeltése. Ehhez viszont még egy izgalmas játék sem feltétlenül szükséges, hiszen mi magunk is éppen elég érdekfeszítőek vagyunk a számára. Ha úgy látjuk, hogy babánk már önmagától fordulni szeretne valamilyen irányba, akkor feküdjünk mellé abban az irányban, vagy tegyük mellé kedvenc játékát – és élénken dicsérjük meg a próbálkozásait.

Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!

A babák fordulása hátról hasra és fordítva összefügg fejmozgásuk egyre magabiztosabb koordinálásával, és gyakran annak a ténye jelzi előre, hogy már megtanultak maguktól ülni. Vannak ugyanakkor egyéb jelek is, amelyek a fordulás közeledtét jelzik. 3 hónapos koruk körül a hasra fektetett babák már felemelik a fejüket és a vállukat – általában a karjukkal segítve magukat. Ez a mozgás azért hasznos a számukra, mert éppen azokat az izmaikat erősítik meg vele, amelyek segíteni fogják őket a fordulásban.

Öthónaposan már annyira megerősödhetnek, hogy karjukkal egész felsőtestüket el tudják tolni a talajtól: ilyenkor gyakran már rugdosnak is hason fekve, karjaikkal pedig “úszó” mozgást végeznek. Ezek szintén erősítik a forduláshoz szükséges izmokat.

Érdemes megjegyezni, hogy vannak babák, akik ezt az egész hasra-hátra fordulást kihagyják, viszont megtanulnak ülni, majd gyorsan kúszni is kezdenek. Ebben az esetben nem kell aggódni, lényeg, hogy babánk folyamatosan tanuljon új készségeket, amelyek segítségével jobban feltérképezheti a környezetét. Gyerekorvosunkkal, védőnőnkkel akkor beszéljünk, ha babánk még 6 hónapos korában sem fordul egyik irányba sem, ugyanakkor az ülést vagy a kúszást sem gyakorolja. (A koraszülött babák persze ezt a mozgásfajtát is némiképp később sajátíthatják el.)

A babák fordulás közben igen könnyen le tudnak gurulni a pelenkázóasztalról, az ágyakról vagy bármilyen magasabb bútordarabról, ezért egy pillanatra se hagyjuk őket egyedül ilyen helyeken, pelenkázás közben pedig ügyeljünk rá, hogy stabilan tartsuk a testüket. Fordulási próbálkozásait a baba jó, ha puha felületen végzi, mert ilyenkor elkerülhetetlenül be-be fogja ütni kicsit a fejét. Ha megtanul fordulni, éjszaka a kiságyában is gyakorolni fogja, ami nem probléma, kiigazítást nem igényel, csak igyekezzünk őt továbbra is inkább a hátára fordítva elaltatni.

(Képen: Fisher-Price Pillangómacis játszószőnyeg)

Kapcsolódó cikkeink a gyermek fejlődése témában: