“Csak rárakod a babákat a melledre és kész”, mondta négygyermekes barátnőm, amikor arról faggattam pár nappal az ikreim születése előtt, hogyan fogom szoptatni a kicsiket. Nem is csináltam nagy ügyet az egészből, csak akkor kezdtem kicsit aggódni, amikor a császármetszés után a harmadik napon sem indult be a tejem.
Segítség, nincs tejem!
Persze a harmadik napra minden létező fórumot átolvastam a témában, berendeltem a kórházba a családtagoktól az összes tejfakasztó teát, homeopátiás bogyót és szakirodalmat, amiről azt gondoltam, segít majd a tejserkentésben. Természetesen beszereztem a legmodernebb fejőgépet is, amivel rásegítettem az ikrek szívókájára. És csodák csodája, az ötödik napon elkezdett csurranni-cseppenni a tejecske. Boldogan nézegettem a fejőgép tartályának az alján a 20 milliliter sárgásfehér folyadékot, az én tejemet!
Segítség, van tejem!
Beindult a tejtermelés, és a gyerkőcök boldogan szopiztak. Idilli lehetett volna minden, ha lett volna bármi rendszer a szoptatásban. De nem volt. Kislányom lassan, lustizva szeretett szopni, kisfiam pedig habzsolva, hörögve szívta a cicit. A kislányom sokszor belealudt a szopizásba, a kisfiam sokszor kettő helyett evett volna. Az éjszakák is változatosak voltak. Hol másfél óránként keltek, hol átaludták az éjszakát. Ha pedig ők végigszundizták az éjjelt, én sem keltem fel.
Ennek eredményeként reggelre dinnye nagyságú, súlyos, kőkemény melleim lettek, amit nem tudtak rendesen kiszopizni az ikrek, csomók maradtak benne. Masszírozni, borogatni, fejni kellett a cicimet, hogy megszűnjön a fájdalom. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, hiszen pár nappal korábban még azon keseregtem, hogy túl kevés a tejem, most meg azon sopánkodom, hogy túlságosan sok tejet termelek.
Így szerettem meg a szoptatást!
A nyugalom a megoldás
Mivel egyre többször fordult elő, hogy a gyerkőceim nem ébredtek fel éjszaka, viszont én egyre többször ébredtem fel kínzó mellfájásra, ráálltam az éjszakai fejésre. A sötét lakásban botorkáltam ki a fürdőszobába, és brummogtattam a fejőgépet. Fél órát szöttyögtem a géppel, majd holtfáradtan, de az éjszakai műszaktól álmatlanul vergődtem az ágyamban.
Napközben a fáradtság mellett folyamatos lelkiismeret-furdalás, mert néha előfordult, hogy hajnalban a gyerekek pont akkor ébredtek fel, amikor befejeztem a fejést, így nem tudtam megszoptatni őket, hanem cumisüvegből kapták a tejet. A szemem alatti karikák gyűltek, a hangulatom egyre rosszabb lett, megint elkezdett apadni a tejem.
Állandóan azon stresszeltem, hogy milyennek is kellene lennem. Aztán jött két józanító pillanat, ami átlendített ezen a perióduson. Az egyikről már korábban írtam, a másikért pedig az én drága védőnőmnek lehetek hálás. A nyugdíjas korú Valika épp akkor érkezett, amikor épp pityeregtem, hogy megint éhes maradt a kisfiam a szopizás után. Valika megfogta a kezem, és azt mondta, hogy ezt így nem lehet.
Ha nem nyugszom meg, ha folyamatosan feszültségben és stresszes állapotban szoptatok, ezt adom át akaratomon kívül a gyermekeimnek is. Ők is feszültek, idegesek lesznek, és ez az ördögi kör sosem ér véget. Elmondta azt is, hogy napi 30 milliliter anyatej már fedezi azokat az alapvető tápanyagokat, melyek az intenzív fejlődéséhez, és azokat az ellenanyagokat, melyek a jól működő immunrendszer kialakulásához szükségesek.
További cikkek a szoptatásról:
- Miért nem természetes a szoptatás?
- Dőlj hátra és szoptass
- A tizedik lépés a sikeres szoptatás felé vezető úton
- Még szoptatom az ikreket
Kapcsolódó cikkek
