Baba
Védőoltások: az eredményekről még mindig keveset beszélünk
A védőoltások megjelenése előtt a gyerekek fele meghalt öt éves kora előtt. Az oltásokról mégis sok tévhit kering, hasznosságukat időről-időre megkérdőjelezik a laikusok.
A korán kelő nőknél kisebb eséllyel alakul ki mellrák
Akik genetikailag pacsirták, azoknak kisebb az esélyük a mellrákra, mint azoknak, akiket a génjeik bagolynak programoztak.
Más gyerekeknek a játszótér az erdő volt, neki a szülészet
Prof. Dr. Takács Péter, az amerikai Eastern Virginia Egyetem professzora Debrecenben született. A szülés utáni regeneráció fontosságára irányuló program, a "Babántúl" kutatási igazgatói munkája, ugyan a tengeren túlról, de újra szülővárosához köti.
Mikortól viseljen cipőt a gyerek?
Baj-e, ha később adunk rá, mint kellene? Milyen a jó cipő? Dr. Holnapy Gergely ortopéd-traumatológus szakorvost, egyetemi adjunktust, gyermekortopédust kérdeztük a témában.
A szülés utáni első év: így alakul a baba kapcsolata az apával
Nemcsak az édesanyáknak jelent rengeteg új dolgot a kisbaba érkezése, hanem az újdonsült apukáknak is. Nekik talán még nehezebb is egy kicsit ráhangolódni az új szerepre, az ezzel járó új feladatokra. Mi segítheti az apává válást?
Hasleszorító szülés után: kell vagy nem?
A szülést követő hetekben sok nőnek segíthetnek a hasleszorító övek és fehérneműk, mégsem javasolt mindenkinek a viselésük. Milyen érvek szólnak ezen termékek mellett és ellen?
Még nem lesz jövőre ingyen bárányhimlő elleni oltás?
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának július 31-ig ki kellett volna írnia a bárányhimlő elleni védőoltás közbeszerzési eljárását, de a mai napig nem tette meg. Szakértők szerint kizárt, hogy jövőre ingyenes lesz az oltás.
Tovább élnek a novemberi babák
Szerencsés dolog novemberben születni: még nincs túlságosan hideg, és a születésnap sincs zavaróan közel a karácsonyhoz. De milyen hatással van még a születési hónap a baba életére? Lássuk, miért különlegesek a novemberi babák!
A rejtőzködő pánikbeteg anyák
Bár időről időre előkerül a szülés utáni depresszió, a szorongás, a baby blues témája (sokszor valamilyen tragédia kapcsán), de sajnos hamar el is felejtünk beszélni erről a súlyos problémáról.
A családom és a jóga segített a lelki regenerálódásban
Reni kisfia kétéves lett, ő pedig újra munkába áll. Ez a mérföldkő kiváló apropó, hogy visszatekintsen várandósságára, szülésére, a gyermekágyi időszakra és mindarra, ami mára leülepedett benne. Nem indult egyszerűen.
A figyelemfejlesztés legjobb módjai
Gyerekeik figyelmének fejlesztéséért sokat tehetnek a szülők - például azzal is, ha nem akarják éjjel-nappal szórakoztatni őket.
Az anyai regeneráció mérföldkövei szülés után
Mi történik a testünkkel a szülést követő regenerációs időszakban? Melyek a felépülés legfontosabb mérföldkövei?
Klórgázmérgezés volt az újszülött intenzív osztályon
A Semmelweis Egyetem újszülött intenzív osztályán klórgázmérgezés volt, a sérültek számát egyelőre nem tudni.
Kampány indult a koraszülött és szívbeteg kisbabákért
Kampány indult a beteg gyerekek segítésére: a pécsi kampány szívbeteg és koraszülött gyerekeket ment.
Az oltásellenesség mára a legveszélyesebb járványok egyike
Az oltások megjelenésével szinte egy időben indult az oltásellenesség is, mára van olyan ország, ahol kormányzati szinten is enyhítenének az oltási szigoron annak ellenére, hogy több országban is járványok okoztak riadalmat.