Baba
Elintézik a szülők helyett a hivatali dolgokat és papírmunkát
Tudta, hogy létezik egy speciális szolgáltatás, amely akár ajándékba is adható? A lényege, hogy míg az édesanya készül a szülésre, szül, vagy kisbabájával van, mindent elintéznek helyette: kiderítik az ügymenetet, beszerzik az iratokat, sorban állnak.
Hogyan védhető meg az új (H1N1) influenzától a csecsemő, illetve kisgyermek?
Az új (H1N1 vagy pandémiás) influenza az eddigi influenzához képest a gyermekeket gyakrabban betegíti meg, és a tapasztalatok szerint veszélyesebb is rájuk nézve. Oltást az 1 évesnél idősebbek kaphatnak. Cikkünkben a megelőzésről lesz szó.
Szoptatni szeretnél?
Hogy sikerrel vedd az akadályokat, itt most mindent megtalálsz a jó kezdethez. Például azt is, influenzásan, lázasan szoptathatsz-e.
Zalán második hónapja
Sorozatunkban egy igazi kisbaba mindennapjain keresztül megismerheted, hogy fejlődik, változik, ügyesedik a gyerek. Zalán már viszonozza, ha rámosolyognak!
Zalán első hónapja
Sorozatunkban egy igazi kisbaba mindennapjain keresztül megismerheted, hogy fejlődik, változik, ügyesedik a gyerek. Zalán harmadik fiúként érkezett a családba.
Fog aludni? Rajtad is múlik!
Amíg meg nem születik az első gyereked, az alvás jó esetben természetes része az életednek. De az első hetekben biztosan elgondolkodsz: vagy a gyerek nem működik jól, vagy te. Néhány hét múlva eljön a pillanat, amikor MINDENT tudni akarsz az alvásról.
Vízmérgezés, kiszáradás – folyadékfogyasztás gyermekkorban
A nyári hónapokban folyadékigényünk megnövekszik, ezért különösen ügyeljünk arra, hogy sokat igyunk, és gyermekeink is elfogyasszák a megfelelő napi mennyiséget. És hogy mennyi az elegendő? Ezt is megtudhatjátok cikkünkből.
Kaccs, kódacs, ada, ada!
Lefordítva: azonnal add ide a kekszet és a kavicsot! Minden család anekdotái között szerepel néhány különösen jól hangzó gyermeki szó. De miként is alkot a kisgyermek új szavakat? Egyáltalán, hogyan tanul meg beszélni?
Szigorú elvárások, szorongó babák
Minden szülő szeretné, ha gyermeke szép, okos és ügyes lenne, emellett pedig sikeres az élet megannyi területén. A gyermekekkel kapcsolatos túlzó elvárások azonban rossz hatást is gyakorolhatnak a kicsire.
Ne hagyd ki a babaúszást!
A babaúszás nemcsak játékos, fejlesztő foglalkozás a kicsiknek, hanem egyben kellemes családi program is, amely meghittebbé teheti a szülők és a gyermekük közti kapcsolatot.
Hasfaragó
Az edzett, izmos has a legtöbb nő álma. Az alábbi gyakorlatok segítségére lehetnek ennek megvalósításában!
Így játszanak veled a hormonok a szülés után
A hormonok szinte "tombolnak" a babavárás hónapjaiban, de a kis trónörökös megszületése után sem egykönnyen rendeződnek vissza. A terhességi hormonnak lassacskán nyoma vész, helyette szoptatást segítő, fogamzást gátló hormon kezd termelődni.
Apák kötényben
Napjaink modern, egyenjogúságot támogató törvényei lehetővé teszik, hogy ne csak az anyuka maradhasson otthon a kicsivel, hanem a teremtés koronája is szabadságolhassa magát.
Napfényben a baba
A nyári napsugarak melegére, jókedvre derítő simogatására szüksége van az emberi szervezetnek, de csak kellő körültekintéssel, mert az éltető napsugarak veszélybe is sodorhatják életünket.
Véres hasmenés, láz – egy nyaralás egészségügyi tanulságai
Ma indulnánk két hétre Görögországba, a 3 éves lányomnak 4 napja láza van, 2 napja véres-nyákos hasmenése. Csomagok készen, a szakemberek véleménye azonban nem egyezik: mehetünk vagy mondjuk le a nyaralást?