Baba
Itt vannak a hét névnaposai, ezúttal a lányok vannak többségben
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Babás Adventi Naptár – december 4.: Nyisd ki a mai ablakot!
Ha pici babád van, őt még nehéz bevonni az ünnepi készülődésbe. Adventi naptárat sem kaphat, hiszen nem ehet csokit. De van helyette jobb ötletünk! Vorsléger Dóri szülésznő, babamasszázs-oktató minden napra ajánl nektek egy egyszerű kis közös fejlesztő játékot. Nézd meg, mit hozott mára!
Jót jelent, ha egy óvodás folyton beteg
Kiderült, mi védi a gyerekeket a koronavírus-fertőzés ellen.
10 ezer forintba kerül egy átlagos méretű fenyőfa a piacokon
Van olyan fenyőárus, aki nem emelt árat tavaly óta, mert azt mondja, a vevők egyszerűen nem tudnának kifizetni többet egy fáért, mások viszont akár 15 százalékkal is emeltek.
Ezért is érdemes énekelni a babának egy új tanulmány szerint
A nyelvi fejlődésben is segíthetnek a dalok és mondókák.
Babás Adventi Naptár – december 3.: Nyisd ki a mai ablakot!
Ha pici babád van, őt még nehéz bevonni az ünnepi készülődésbe. Adventi naptárat sem kaphat, hiszen nem ehet csokit. De van helyette jobb ötletünk! Vorsléger Dóri szülésznő, babamasszázs-oktató minden napra ajánl nektek egy egyszerű kis közös fejlesztő játékot. Nézd meg, mit hozott mára!
Tizennégy év alattiak körében terjed az újfajta tüdőgyulladás
A gyerekek fogékonyabbak rá, de legalább enyhe lefolyású.
Ennyivel kereshetünk többet jövőre
Magas volt az infláció idén, úgyhogy hatalmas fizetésemelésekre volna szükség, hogy ezt kompenzálni lehessen. Ennyiben senki nem reménykedik, de már vannak jóslatok. Persze ettől még az számít a leginkább, hogy a mi munkaadónk mit gondol a dologról. Ha pedig vállalkozó valaki, az megint csak más helyzet.
Megismered őket? Ilyen volt kicsinek Tóth Vera és Tóth Gabi
Tóth Vera és húga, Gabi között 3 év a korkülönbség, gyerekkori képeiken azonban ez nem mindig látszik. Nézd meg, milyen édesek voltak sülve-főve együtt!
Babás Adventi Naptár december 2.: Nyisd ki a mai ablakot!
Ha pici babád van, őt még nehéz bevonni az ünnepi készülődésbe. Adventi naptárat sem kaphat, hiszen nem ehet csokit. De van helyette jobb ötletünk! Vorsléger Dóri szülésznő, babamasszázs-oktató minden napra ajánl nektek egy egyszerű kis közös fejlesztő játékot. Nézd meg, mit hozott mára!
Elindultak a fényvillamosok, de fénybusz és “fényhév” is lesz
Csodás ajándékot kapott a főváros az egyik utastól.
Újabb adag hó esik szombaton
Szél, napsütés, hóesés: minden lesz a hétvégén.
Babás Adventi Naptár december 1.: Nyisd ki a mai ablakot!
Ha pici babád van, őt még nehéz bevonni az ünnepi készülődésbe. Adventi naptárat sem kaphat, hiszen nem ehet csokit. De van helyette jobb ötletünk! Vorsléger Dóri szülésznő, babamasszázs-oktató minden napra ajánl nektek egy egyszerű kis közös fejlesztő játékot. Nézd meg, mit hozott mára!
Visszatért a maszkhasználat ebbe a budapesti kórházba
A folyamatosan növekvő légúti megbetegedések miatt döntöttek úgy, hogy maszkot kell viselni a kórházban.
Őszintén vallott az apává válás nehézségeiről Puskás-Dallos Peti
Azt üzeni más „kispapáknak”, hogy nincsenek egyedül, és erről beszélni kell.