A koraszülött ikerbabák édesanyjának, Szabó Andreának megható és erőt adó története egészen 2014-re nyúlik vissza, a Kaáli intézetbe, ahova Andi a párjával több év próbálkozás után jelentkezett. Három sikertelen inszemináció, majd egy szintén sikertelen petesejt leszívás után 2015 májusában végül sikerült a beültetés.
“Vaciláltunk, hogy két vagy három petesejtet válasszunk, kettőnél maradtunk. Persze kifogtam a túlstimulálás összes tünetét, kórházban kezdtem a terhességem első heteit, majd veszélyeztetett terhesként engem, aki munkamániás voltam, szeret sportolni, nem bír egy helyben megülni, eltiltottak először a munkától, majd a sporttól, úgy egyáltalán mindentől”-emlékszik vissza Andi.
“Teltek a hetek, a pocakom rendszeresen keményedett, így december 22-én a 30. hétben az orvosom úgy döntött, hogy befektet a székesfehérvári kórházba. Szentestére hazaengedett, de 25-én újra vizsgált. Kiderült, hogy a köldökzsinórvér-áramlás az egyik babánál nem 100%-os, sőt kisebb súlyra is becsülték meg. Ismét befektettek, minden nap vizsgáltak, megkaptam a tüdőérlelőket is. Próbálták az áramlást erősíteni, de nem sikerült. 28-án már gyanús volt, hogy több orvos is megvizsgált. A főorvos annyit kérdezett, mikor ettem.”
Az első sokk utáni jobb hírek
Andi, mint ilyenkor minden édesanya, nagyon megijedt. A párja is csak azt kérdezte, hogy “most mi lesz”? Késő délután aztán császármetszéssel meg is születtek a babák.
“A szülésznőm annyit mondott a páromnak, ahogy meglátja az inkubátorokat a szülészet ajtajában, azonnal tapadjon rájuk, és menjen a kicsikkel a PIC-re, különben nem tudjuk meg, mi van velük. Tehetetlenül feküdtem a műtőasztalon, és csak vártam. Amikor meghallottam, hogy mindkét kicsi felsír, az csodálatos érzés volt, megállt az idő, már nem érdekelt semmi. Zoé 990 grammal, Csenge 1490-el látta meg a napvilágot.”
Csenge és Zoé
“A szülésznőmnek nagyon sokat köszönhetek, a műtét után segített lezuhanyozni, az anyatej fejésnél mellettem volt, hozott nekem szendvicset, és ami a legfontosabb, hogy lelkileg is támogatott. Az orvosok viszont nyersen fogalmaztak. Úgy érzem azért ilyen tárgyilagosak, mert igyekeznek a szülőkben nem kelteni hiú ábrándokat, és felkészíteni őket a legrosszabbra. Már nem is emlékszem a legelső mondatokra. De sírtam az inkubátorok mellett (most is könnyezem ezen), kihez menjek, kit nézzek előbb, kitől lehet kérdezni, mik a szabályok. Fájt a sebem is. Szörnyű volt. A tej kulcsfontosságú volt. Fejtem, mint egy őrült, a fecskendőbe. Alig jött valamicske, és volt, hogy amikor a levegőt ki akartam nyomni belőle, kispriccelt az a pár milliliter tej is, amit fél óráig fejtem. Bőgtem…”
“Rengetegen akartak jönni, hívtak, hogy látogatnának minket rokonok, barátok. Akkor döntöttem úgy, hogy küldök mindenkinek egy üzenetet, ne keressenek, majd ha úgy áll a helyzet, jelentkezem. Apa minden nap jött, várta a listámat, mit kell vennie. Ment drogériába, patikába, élelmiszerboltba, bababoltba. Előre látó voltam, mellszívót vettem még terhesség alatt, gondoltam, jól jöhet. Aztán a tejem is beindult, és napról napra több lett.”
Nem mehettek haza egyszerre a kórházból
Andit néhány nap kórházi tartózkodás után hazaengedték. A picik maradtak. Megismerkedett a sorstársakkal, a szintén koraszülött babák anyukáival. Ez nagy segítség volt neki, hiszen a kórházi szobában folyamatosan frissen, az előírt időpontra szült, könnyen szoptató, boldog kismamákkal találkozott. Végre úgy érezte, megérti őt valaki. Szoptatni járt be a koraszülött osztályra a kisbabáihoz. Egy, a kórházhoz közelebb lakó barátnője felajánlotta, hogy két etetés között nyugodtan ugorjon fel hozzájuk.
Nőttek, mint a gomba
“Nagyon szuperül ment minden, a kicsikéink nőttek, mint a gomba. A szemük miatt aggódtunk, de a vizsgálok mindig jó eredményeket hoztak. A két baba súlya között viszont egyre jobban nőtt a súlykülönbség. Ez aggasztó volt. A főorvos javasolta, hogy ha a nagyobb baba haza is mehetne, inkább maradjon, várja be a kicsit, majd együtt vigyük őket. Közben jött még egy ikerpár, szintén nagy súlykülönbséggel, ugyanezekkel az instrukciókkal. Így szépen várakoztunk, nagyon hamar kenguruzhattunk is, mivel nem volt szükség légzéstámogatásra. Hihetetlen élmény volt. Annyira picik és törékenyek voltak! Apa is kivehette őket. Énekeltem nekik. Rettegtem, hogy ne szólítson meg egy orvos se, ugyanis ha nem mondtak semmit, az azt jelentette, minden rendben.
Egyik nap aztán egy doktornő odalépett és azt mondta, sajnos haza kell vinnünk a nagyobb babát. “Túl sok az új szülött. Nincs hely.”
Talán lelkileg ez volt az egyik legnehezebb időszak. Én január elején, Csenge január végén mehetett haza a kórházból, kicsi Zoé február 19-ig bent maradt. Anyukám segített azzal, hogy táppénzre ment és jött hozzánk. Nagyon rossz volt, egyik kicsivel sem lehettem igazán. Rohangáltam a két baba között. A szopizás is valószínű emiatt nem sikerült, a lefejt anyatejet szépen megitták. Minike, a bent maradt baba közben vért is kapott. Felfedeztek az orvosok rajta egy hemangiómát (éranyajegy), ami gyógyszeres kezelést igényel, de pár napot pluszban még ez is igénybevett, mire az adagot beállították. Újra bőgtem. Aztán egyszer csak mindenki otthon volt.
Első pillanatban jó, de mégis ijesztőnek tűnt. Két kis baba. Törékenyek, és kiszolgáltatottak. Túlaggódtam mindent, iszonyú fáradt voltam. Megint csak bőgtem és bőgtem. A tejem is folyamatosan csökkent. A nagyobb baba jól el volt tápszeren, de Minike hasfájós volt, és nem bírta a koraszülött tápszert. Mindig akkor kezdtek sírni, amikor fejni kezdtem, így egy idő után már nem jött össze a fejés sem. Az egyik orvos ajánlott egy laktózmentes tápszert, ez bejött, azt hiszem innentől kezdve elengedtem a fejést, elapadt a tejem, és sajnos csak így jött meg a béke és nyugalom az életünkbe. Velük együtt pedig bennem, az igazi anyai érzések is.”
8 hónappal később
A balatonvilágosi kislányok most 8 hónaposak. Amikor anyukájukkal beszélgettem telefonon, épp nagy játékban voltak, sikongattak, kacagtak. Szépen fejlődnek. Több vizsgálaton, foglalkozáson vannak túl: szemészet, fejlődésneurológia, koraszülött gondozás, kardiológia, konduktor, masszőr. Mint ahogy az édesanyától megtudtam, van program bőven. Mára már Andinak is sikerült összeszednie magát. Az ikrek 5 hónapos koráig csak magát hibáztatta mindenért. Ha jött egy kis láz, már akkor is úgy érezte, ő a hibás a koraszülésért.
Andi a babákkal
“Persze a jelenlegi nyugalmunkhoz sokat jelent, hogy egyelőre nem észleltek náluk semmilyen elváltozást, látványra sincsen koraszülött kinézetük, és már Zoé sem Minike, már meg is előzte a tesóját. Mostanra körülbelül meghatszorozták a születési súlyukat. Kanalas ételeket is esznek, átalusszák az éjszakát, pörögnek-forognak, nevetnek. Imádjuk őket. Már nehéz visszaemlékezni a “rosszra”, de elfelejteni sosem fogjuk.”
Kapcsolódó cikkeink koraszüléssel kapcsolatban:
Alázatra és türelemre tanított bennünket a születése
Milliószor bocsánatot kértem a babámtól
Az érintés serkentő hatású a koraszülöttek agyi fejlődésére
Kapcsolódó cikkek
