Hogyan segíthettek? Hát értsétek meg, hogy…
…elsősorban a PÁRUNKra van szükségünk, nem a nagymamákra, sógornőkre vagy a bébiszitterre. Félreértés ne essék, ők mind nagyon segítőkészek, főznek, mosnak, takarítanak, és egy csomó jó tanáccsal látnak el, ha kell, ha nem. De valamiért mi mégis rátok vágyunk, apukák. Veletek együtt akarunk örülni, izgulni. Nektek akarjuk elmesélni, miket mondott ma a szomszéd néni, amikor benézett a babakocsiba. Eldicsekedni, hogy végre nem aludt be szopizás közben a kismanónk. És csak úgy egyszerűen a vállatokra hajtani a fejünket, hozzátok bújni.…nagyon rosszulesik, ha egy órával azután, hogy már itthon kellene lennetek, felhívtok a munkahelyről, hogy késni fogtok. Hogyan is érzékeltethetjük legjobban, milyen érzés ez? Képzeljétek el, hogy meg kell csinálnotok ötven fekvőtámaszt. Amikor már a negyvennyolcadiknál tartotok, odajön az edző, és azt mondja, oké, akkor még tízet. Ugye ti sem csípnétek annyira azt az edzőt? Mi, anyukák egész délután számoljuk vissza a perceket, az a napunk fénypontja, amikor beléptek az ajtón. Tudjuk, hogy ti tartjátok el a családot, és nagyon fontos munkátok van. Megértjük, ha túlórázni kell. De most amúgy is nagyon rosszul tűrjük a várakozást, azt meg különösen, ha csak úgy tudjuk meg, hogy hiába várunk, ha rátok telefonálunk.…nincs annál bosszantóbb, mint amikor halljuk, ahogy betolattatok a kocsival a garázs elé, de csak várunk, és sehol senki. Aztán lehervad az idétlen vigyor az arcunkról, mert ti még mindig a kollégáitokkal egyeztetitek telefonon a másnapi értekezlet teendőit a kocsiban ülve. Vagy éppen akkor gördül be a szomszéd is, és elkezditek megvitatni a vasárnapi meccs legizgalmasabb pillanatait. Mi meg az ablak előtt állunk a gyerekkel, és rátok várunk. Azt érezzük, hogy nem siettek haza, pedig biztosan nem így van. Szeretnénk, hogy amikor hazaértek, gyertek is be a házba, adjatok egy puszit. És jólesne, ha megkérdeznétek, hogy vagyunk.…már nem a középkorban élünk, bátran pelenkázhattok ti is. Tudjuk, hogy ti a családotokban anyukátok csinált mindent a gyerekek és a ház körül, de mi nem vagyunk az anyukátok. Szeretnénk, ha lelkesebbek lennétek, és nektek jutna eszetekbe, hogy átvegyétek a gyereket. Tudjuk, hogy mindennél jobban szeretitek a kis lurkót, a családunk számotokra a legfontosabb, értünk gürcöltök, de nem muszáj leragadni a klasszikus szerepeknél, miszerint apa a családfenntartó, anyáé meg a háztartás és a gyereknevelés. Mi, anyukák sokkal ritkábban kérünk meg, hogy segítsetek a babánál, mint ahányszor jólesne nekünk. Szóval gyertek be a szobába, és küldjetek el zuhanyozni vagy aludni egy kicsit. Higgyétek el, ettől sokkal jobb kedvünk lesz, azzal pedig egyértelműen mindenki csak jobban járhat.
Üzenet az apáknak
…nincs időnk és erőnk mindennap többfogásos ebédet főzni. Ezért ne az legyen az első kérdésetek, amikor megláttok, hogy mi van vacsira. Már az is jó, ha van mit enni. Sajnos hajlamosak vagytok azt gondolni, tisztelet a kivételnek, hogy mi csak itthon csücsülünk, és lógatjuk a lábunkat egész nap. Azt meg végképp ne várjátok el, hogy gyertyafény és szépen terített asztal várjon. Legalábbis egy darabig. Ha már belerázódtunk az anyaságba és a magányos háziasszonylétbe, még az is lehet, hogy egy szép napon már nem a kinyúlt mackónadrágban fogunk a nyakatokba ugrani, amikor hazaértek. Csak egy kis türelmet és megértést kérünk addig. Ja, és esetleg néha meglephettek egy finom sütivel a kedvenc cukinkból.…egyenrangú szülőtársak vagyunk. Ti is kitalálhattok különféle időtöltéseket a gyerekkel, nektek is lehetnek elképzeléseitek a gyereknevelésről. Ha nem tetszik valami, ahogy mi csináljuk, nyugodtan szóvá tehetitek. A konstruktív javaslatoknak csak örülni fogunk. Ettől úgy érezzük, hogy titeket is ugyanúgy érdekel a baba fejlődése, mint minket. Attól kiakadunk, ha azt mondjátok, segíteni akartok. Nem vagytok bébiszitterek. Persze, tudjuk, egy csecsemőnek nagyobb szüksége van az anyukájára, de a szoptatáson kívül nincs olyan babagondozási teendő, amire ti, apukák ne lennétek képesek. Sőt, sokszor magabiztosabban nyúltok a gyerekhez, mint mi. És mi annyira szeretünk büszkén felnézni rátok.…nekünk legalább annyira stresszes minden egyes napunk, mint nektek. Sok apuka ezzel takarózik, próbál kibújni a feladatok alól, mondván, elege volt egész nap, a kollégák, a főnök, a határidők. Nem arról van szó, hogy nem lehet gondotok, hogy nem hallgatunk meg, hiszen ezek közös problémák. Mi csak attól borulunk ki, ha azt mondjátok, hogy míg mi otthon ülünk, ti kihajtjátok a lelketeket. Ha néhány napra cserélnénk, utána hanyatt-homlok rohannátok vissza az irodába. Ráadásul mi éjszaka is többször talpon vagyunk, miközben ti jókat szuszogtok mellettünk az igazak álmát aludva.…most elsősorban anyák vagyunk, nem házitündérek, és bomba nőt sem szeretnénk játszani. Sőt, különösebben szépnek sem érezzük magunkat. Kicsit szégyelljük is a megváltozott testünket, a mellünket, a hasunkat. Nem túl szexi a melltartóbetétünk sem. De idővel jobb lesz a helyzet, de ez most egy nehezebb, átmeneti időszak. Szeretnénk hozzátok bújni, megint igazi nőnek érezni magunkat, de most egész egyszerűen nem vagyunk olyan lelkiállapotban. A gyengédségre viszont szükségünk van, mint ahogy a vigasztalásra, az együttérzésre, a viccekre, a bátorításra. Higgyétek el, ahogy túllendülünk a kezdeti nehézségeken, hálásan fogjuk viszonozni a kedvességeiteket.Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
