baba
Étkezés szoptatás idején
Szoptatás idején ajánlatos elkerülni a szélsőséges diétákat, akár fogyókúráról van szó, akár a baba kedvéért mellőzünk bizonyos táplálékokat.
Fájdalmas teher: az anyai bűntudat
Ritka az olyan ember, aki mindig úgy érzi, a lehető legjobban mennek a dolgai, helyes döntéseket hoz, remekül irányítja családja életét. A lelkifurdalás leggyakrabban a kezdő szülőket teríti le.
Fogyás szülés után
Mi ösztönözhetne jobban az egészséges életmódra, mint ha megértünk bizonyos folyamatokat, amelyek felelősek testsúlyunkért? Nincs ugyanis annál reménytelenebb állapot, mint amikor nem tudjuk, mit miért kellene tennünk.
Gyengéd fürdetés
Kevés víz, egy kis krém és sok-sok gyengédség - ez az, amire a baba vágyik.
Nyáron kezdjük gyümölcsökkel!
Ha már elmúlt féléves a kisbaba, elkezdhetjük a szilárd ételek kóstolgatását.
Hogyan pelenkázzunk?
A pelenkázás nem szükséges rossz, amit napjában többször el kell végeznünk, hanem a babagondozás része. Tehát a gyengédség, a figyelem és a szeretet kifejezésére is alkalmas.
Nem akar enni a gyerek
Ahogy felnőtteknél természetesnek számít, hogy egyikük sokat eszik, másikuk keveset, és ez nincs is feltétlenül arányban a súlyukkal, ugyanezt csecsemőkkel, kisgyerekekkel kapcsolatban is el kellene fogadnunk.
Wellness piciknek
A fürdést, a gyengéd kényeztetést már az újszülött apróságok is élvezik. Ügyeljünk arra, hogy mozdulataink finomak, simogatóak, mégis határozottak legyenek. Első a biztonság!
Tálalási tippek babáknak
Apró lépések az önálló étkezéshez vezető úton.
Így fejlődik a baba látása
Már az anyaméhben érzékeli a magzat a sötétség és világosság közti különbséget, például a hasfalon beszűrődő fényt, amikor az anya napozik.
Kezdődik a kóstolgatás!
A csecsemő betöltötte a hatodik hónapját. Most már bátran megkínálhatjuk mással az anyatejen vagy tápszeren kívül is. Mit adjunk, mikor és hogyan - erre adunk választ most induló sorozatunkban.
Gyakori kérdések az egészség és a táplálkozás összefüggéseiről
Diéta, cöliákia, reflux, gyomorrontás... - szakértőink válaszolnak!
Miért kíméli a térdét a baba?
Genetikai program alapján zajlik a mozgásfejlődés.
A 10-12 hónapos baba táplálása
Csemeténk rengeteget fejlődött az utóbbi hetekben. Kapaszkodva feláll, néha a mama lábába fogódzva kíséri figyelemmel a konyhai munkálatokat. Már majdnem mindenből kaphat pár falat kóstolót a tizenegyedik-tizenkettedik hónapban!
Zöldséges receptek az egész családnak
Sütőtökpüré, húsmentes fasírtocskák - ízleni fog!