gyereknevelés
Ezt mondd magadnak, amikor mérges vagy a gyerekre
Amikor épp elönti az agyadat a düh, nem könnyű megálljt parancsolni neki, de érdemes megpróbálni. A haragból érkező reakciók nem visznek előre semmilyen konfliktust – ezek a gondolatok segíthetnek lehiggadni.
4 egyszerű módszer és nem kell ezerszer szólnod a gyereknek
Az egyik legidegőrlőbb a szülőségben, amikor százszor kérsz valami apróságot a gyerektől, de ő mintha meg sem hallaná. Hajlamosak lehetünk ilyenkor arra, hogy megcsináljuk helyettük vagy ami még rosszabb, veszekedni kezdünk.
„A férjem alkalmatlan a gyereknevelésre”
„A férjem egy érzelmileg elérhetetlen, közömbös apa. Fáj kimondani, de ha elmenne, a gyerekeink észre sem vennék a hiányát”. Egy olvasónk mesélt élete legfájóbb érzéséről - történetét Kiss Virág jegyezte le.
A szabad játék eltűnt a gyerekek életéből és ez nagy baj
A szabad játék az 1980-as évek óta zuhanórepülésben van, és ezzel együtt a gyerekek mentális egészsége is.
Ebben hasonlítanak a kisgyerekek a kiskamaszokra
Akadnak hasonlóságok a két-, három- és négyévesek és a kiskamaszok között…
10 sötét kis anyai titok, amitől mindannyian jobban érezzük magunkat szülőként
A közösségi médiának sok negatív hatása van, de kétségtelenül számos pozitív is: bele kiállthatjuk a világba tökéletlenségünket, akár úgy is, hogy megőrizzük anonimitásunkat. Ez pedig nagyon felszabadító lehet.
3 dolog, hogy biztonságban legyen a gyerek nyáron
Nyáron sokkal több a gyerekek szabadideje, ami azt jelenti, hogy a szülőknek még éberebbnek kell lenniük, ha a biztonságáról van szó.
Így nevelj boldog gyereket
A trükk: hagyd, hogy néha boldogtalan legyen. Furcsán hangzik? Pedig működik!
Fia bántalmazott egy gyereket az iskolában, az apa zseniális dolgot tanított meg neki
Mit tennél, ha megtudnád, hogy a gyereked bánt valakit az iskolában?
Nyári szünet: Nem lehet egyszerre dolgozni és a gyerekkel lenni – egy anya ezentúl ezt email aláírásával is tudatja
Vírusként terjed az anya új email aláírása, amellyel arra hívja fel a figyelmet, hogy képtelenség összehangolni 11 hét nyári szünetet és a munkát.
Mi igaz az egyke-szindrómából?
Az egyke-szindróma nem más, mint az az elképzelés, hogy akinek az a gyerek, akinek nincs testvére, elkényeztetett, parancsolgató és antiszociális. Általánosítás vagy nem?
5 dolog, amit ne tegyél a gyerekeddel a pszichológus szerint
Eláruljuk, mi az, amire egy gyerekpszichológus anyuka a leginkább odafigyel.
Ezt a 25 dolgot tedd meg, amíg még kicsi a gyerek
Amikor megszületik nehezen elképzelhető, hogy milyen gyorsan fognak eltelni a következő évek. Minden életkor csodálatosan izgalmas, de az első évek rendkívüli nyomot hagynak mindkettőtökben.
Gyereknek lenni jó?
Alapvetően igen, de nem mindig, minden egyes percben. Ha ezt tudatosítjuk, és meghallgatjuk a gyerekünket akkor is, amikor ő úgy érzi, nem jó gyereknek lenni, azzal nagyon sokat tehetünk a kapcsolatunkért és az ő harmóniájáért.
Hogyan legyél türelmesebb?
Akár a gyerekekkel, akár a mindennapi helyzetekben szeretnél kicsit türelmesebb lenni, jó hírünk van: a türelem fejleszthető!