koraszülött
„Magának azért született korábban a gyereke, mert a Jóisten megbüntette a lombikozásért” – Zsuzsáék tizenkét éve küzdenek a tévhitek eloszlatásáért
Senki nem készül koraszülésre, ezért amikor bekövetkezik, tulajdonképpen a gyász fázisain mennek keresztül a szülők. Ám ez a folyamat ma már sokkal könnyebb - sorstársi összefogásnak köszönhetően.30 éve nem született gyerek ezen az olasz szigeten
Idén végre megtört a jég! Az anyuk azonban nem így tervezte a szülést.Rekord: 22 hétre érkeztek a világ legkorábban született ikrei – most voltak egyévesek
Adiah és Adrial 126 nappal korábban jöttek világra, a 22. terhességi héten, vagyis 18 héttel hamarabb.Féléves koraszülött kislány életét mentették meg Szegeden egy egyedülálló műtéti eljárással
Az egész világon egyedülálló az a gégeműtéti eljárás, amelyet a Szegedi Tudományegyetemen dolgoztak ki és amellyel megmentették egy féléves kislány életét.5 dolog, amit bárcsak tudtam volna a sokkoló szülésem előtt
Nem számítottam rá, hogy koraszülött lesz a babám. Sőt, minden könyv amit elolvastam a terhességem alatt inkább azt sugallta, hogy az először szülők jellemzően túllépik a szülés kiírt időpontját.A koraszülés előjelei
A legtöbb szülés a terhesség betöltött 37-42. hete között indul meg. Koraszülésről akkor beszélünk, ha a szülés a betöltött 37. terhességi hét vége előtt megindul.Szépségszalont nyitott a kórházban a koraszülött babák anyukáinak
Az indianai fodrásznő pontosan tudja, min mennek keresztül a koraszülött babák szülei. Őket akarja kicsit kényeztetni.Benzinre gyűjtenek a koraszülöttmentők
Évente 240 ezer kilométert tesznek meg és 3800 kisbaba életét mentik meg. Már csak piaci áron tudják beszerezni az üzemanyagot, ami óriási többletköltséget jelent a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak. Benzinre gyűjtenek.Az anya hangja csökkenti a baba fájdalmát
Egy tanulmány szerint az édesanya hangja csökkentheti a koraszülött baba fájdalmát.Jó tanácsok koraszülött babák anyukáitól, koraszülött babák anyukáinak
Az újszülött intenzív osztályt (NICU) megjárt édesanyák a következő tanácsokat szeretnék adni koraszülött kisbabák anyukáinak az első nehéz napokhoz és hetekhez.Szörnyű hiba a kórházban: Elvesztették az elhunyt kisbaba holttestét
Megrázó eset történt egy bostoni kórházban.Ők a világ legkisebb koraszülöttjei
Évente 15 millió koraszülött születik világszerte. A terhesség 22. és 24. hete között tartják a koraszülöttek legkorábbi túlélési korát, de ma már ez egyáltalán nem lehetetlen, főként a magas jövedelmű országokban.5 egészen elképesztő mondat, amit koraszülött kisbaba anyukájaként hallottam
Hiába tudom, hogy vigasztalásnak szántátok, mégis nagyon fájt!Egy apa vallomása: így segítettem a feleségemnek, amíg a babánk a koraszülött osztályon volt
Egy apa érzéseiről vallott, miután kisbabájuk idő előtt érkezett és sokat volt a koraszülött osztályon.Híres koraszülöttek – ők is korábban jöttek világra
November 17-e a Koraszülöttek Világnapja. Attól, hogy egy baba korábban születik meg, még teljes életet élhet. Erre szolgál bizonyítékul az alábbi maradandót alkotó hírességek listája is.